I. Fórumsztori - Fordított világ - Oldal 6 - Betűholisták gyűjtőhelye

Dátum: Szombat, 2012-06-16, 20:18 | Üzenet # 1

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

Kedves tagok!
Mivel már egy páran felfedeztük magunknak a fórumot, és olvasgatjuk is szorgalmasan, az alábbi ötletem támadt: A Varázsskatulya Fórumsztorijának mintájára (de mégsem aképpen, mert itt az írók nem saját szereplővel csatlakoznak a ficbe) írjunk egy történetet, amihez minden erre járó szabadon hozzátehet. Remélhetőleg egy érdekes, és izgalmas ficet fogunk kapni a végén, ami egyaránt élvezetes, és szórakoztató lesz minden erre járó olvasónak, és írónak.
Hajrá, alkotásra fel!

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Kedd, 2012-07-03, 22:56 | Üzenet # 101

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

- Uram, miért öltözött harlequin bohócnak?
- Annak öltöztem volna? - Szóval ezért nem sikerült az eltervezett hódítás! A fene egye meg, legközelebb illene tájékozódnom mielőtt engedek a csábításnak, és magamra öltöm a következő csodálatos darabot a szekrényből! - Nos gyermekem, csak meg szerettem volna mutatni McGalagony professzor asszonynak, de mint látom ő most nagyon elfoglalt. De nem is tartom fel, mert még a végén nem ért vissza időben a Griffendél-toronyba.
- Jó éjszakát, igazgató úr.
- Neked is gyermekem.

***

Sirius továbbra is idegesen rótta a köröket a szobában. Nem neki való ez a tétlenség. Remus próbálta egy darabig társalgással lefoglalni, de rá kellett jönnie, hogy csak vita lenne belőle a végén, így inkább kényelembe helyezte magát, és mikor már majdnem elszédült az ideges körözés láttán, behunyta a szemét. Magában elmélkedett, és már majdnem elnyomta az álom mikor egymás után két pukkanást hallott:
- Socius megtalálta! - sivítozta örvendezve a manó. - De gazdám okos, mert még mi sem tudunk a birtokra bejutni, túl erősek a védővarázslatok.
- Na végre! - örült meg a hírnek Sirius, hogy aztán el is menjen a kedve. - A fenébe! Az az átkozott denevér mindig is jól értetett a bűbájokhoz, biztos valami saját varázslattal rejtőzködik. Ti menjetek vissza - rendelkezett -, és addig vissza se jöjjetek, amíg nem találtátok ki, hogy hogyan lehet bejutni. Azonnal értesítsetek, ha van valami változás.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Scale

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 08:26 | Üzenet # 102

Ötödéves

Csoport: Szerzők

Üzenetek: 171

Kitüntetések: 3

Hírnév: 1

Állapot: Offline

A két manó tehetetlenül rótta a köröket a védőbűbájok körül. Hiába volt a manók mágiája legendásan nagy, s talán még a Sötét Nagyúrénál is erősebb, egyszerűen nem boldogultak.
- Talán ha Socius egyszerűen megrohamozná a varázslatot, és ott a közvetlen közelében próbálna meg átjutni rajta...
- Dobby nem fog itt maradni és várni! Harry Potter uramnak szüksége lehet Dobbyra, és Dobby segít neki! - sipákolta a hűséges manó, és igazának bizonyítása végett még toppantott is egyet.
Soicus vacillált még egy kicsit, végül bólintott, és együtt megrohamozták az illúzióbűbájt.
Sajnos mint kiderült, nem ez volt a legjobb ötlet. Amint a manók megpróbálkoztak hatástalanítani a bűbájt, az ellentámadásba lendült. Socius és Dobby még soha nem érzett akkora fájdalmat, mint amit a Piton által generált varázslat okozott nekik - már érezni lehetett az égő hús szagát, de ők akkor sem tágítottak. Bármekkora is volt a kín, ők azt a feladatot kapták, hogy találják meg a két varázslót, és semlegesítsék a varázslatot bármi áron.
Az égető forróság körülölelte őket, és egyre jobban fájt, minden csontjukat átjárta a maró, szúró kín; mintha egy máglyán feküdnének, aztán elvesztették az eszméletüket.
Azt már nem láthatták, ahogy a továbbfejlesztett illúzióbűbáj a darabjaira hullik, mint ezernyi kristály, és feltűnik előttük a Prince kúria kovácsoltvas kapuja.

***

Perselus rémülten nézett ki az ablakon, amint megérezte, hogy hatástalanítani akarják a bűbáját.
- Potter, te itt maradsz! - kiáltotta, s azonnal sietett ki a birtokra, de mire leért, mér késő volt. A fűben csupán két manót talált, az egyik a saját házimanója volt, a másik Dobby, Lucius egykori manója. Perselus azonnal elvégzett egy diagnosztikai bűbájt, mindent bájitalt beléjük tukmált, amit csak talált, de Dobbyn már nem segíthetett.
Halott volt.

http://scaleoldala.ucoz.hu/

A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.

(Pillangó-hatás c. film)

Az üzenetet módosította: Scale - Szerda, 2012-07-04, 08:33

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 09:26 | Üzenet # 103

Ötödéves

Csoport: Barátok

Üzenetek: 199

Kitüntetések: 2

Hírnév: 2

Állapot: Offline

Megpróbálkozott a másik manót életre kelteni, ami úgy tűnt nem sikerül. Félő volt, hogy az is a másik sorsára jut. Perselus nem szerette volna elveszíteni a házimanóját, az egyetlen barátját ebben a nyomorult világban. Még egy elkeseredett kísérletet tett a manó felélesztésére. Egy továbbfejlesztett bájitalt adott neki, ami még csak kísérleti fázisban volt, és csak remélni merte, hogy beváltja az elképzeléseit.
Idegőrlő percek után - ami abban a helyzetben óráknak tűnt -, a kis manó kinyitotta a szemét. A bájitalmester megkönnyebbülten felsóhajtott. Socius - ha gyengén is -, de megszólalt:
- Pe... Perselus gazda, Socius örül, hogy újra láthatja Perselus gazdát - és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Socius! hála Merlinnek! Én is örülök,hogy látlak! - mondta a bájitalmester, és viszonozta a mosolyt.

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 12:46 | Üzenet # 104

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

- Mi történt? - jelent meg Harry is.
- Neked ennyit ér a szavam? Azt mondtam, hogy maradj! - de Harry már nem figyelt rá, mert valami mást nézett a háta mögött.
- Dobby! - kiáltott fel fájdalmasan, miközben a manó mellé rogyott. Félve érintette meg a sebes bőrt a karján. - Mi van vele? Ugye nem...?
- Attól tartok, rajta már nem segíthetünk - ingatta a fejét Perselus.
- Nem! - kiáltott fel Harry elszántan. - Valami megoldás csak van! Dobby a barátom, nem hagyom, hogy meghalljon!
Perselus szomorúan nézte a fiút, mert ha valaki, ő igazán megértette, hogy miről beszél. Már szóra nyitotta volna a száját, mikor Socius megelőzte:
- Socius tud segíteni, de az eredményét nem garantálja - mondta reszketeg hangon.
- Micsoda? - tekintett fel Perselus értetlenül.
- Socius átad neki a saját mágiájából, talán az elég lesz ahhoz, hogy Dobby élhessen.
Harry megkönnyebbülten fellélegzett, de Perselus tiltakozni kezdett:
- Túl veszélyes! Te is csak a szerencsének köszönheted, hogy nem fekszel ott mellette. Egyáltalán, hogy jutott eszetekbe ilyen marhaság? - tajtékzott, de a kis manó nem ijedt meg tőle.
- A manónak a gazdája mellett a helye, Socius és Dobby csak követték az ösztöneiket. Uramékat sokan akarják megtalálni, és visszavárják a Roxfortba. Most pedig Socius segít Dobbyn, hogy Harry gazdájával lehessen.
Erejét megfeszítve odahúzta magát a mozdulatlanul elterült manóhoz, majd megragadta a karját. A két varázsló feszülten figyelt, de az ő szemük nem látott semmit. Socius nagy sokára elengedte Dobbyt, majd hátrahanyatlott.
- Socius ennyit tudott tenni - jelentette ki.
Harry figyelme ismét Dobbyra irányult, de hiába várta nem történet semmi. A könnyeitől homályosan látott, és már készült szényenszemre sírvafakadni Piton előtt, mikor egy apró rezdülést vett észre, de olyan aprót, hogy azt hitte, hogy csak beképzete.
Perselus már készült elhúzni a halott manó teste mellől, mikor a fiú felkiáltott:
- Él! Dobby él! - és valóban, egyértelműen látszott, ahogy a kis manó hatalmas erőfeszítések árán próbálja kinyitni a szemét.
- Azonnal menjünk a kúriába - adta ki a parancsot Piton. - Locomotor! - a kimondott varázsige következtében a két apró test lebegve követte őket vissza. Ott a bájitalmester erősítő főzeteket döntött beléjük: - Többet nem tehetek értük - mondta Harrynek, majd visszament, hogy a tönkretett védelmi varázslat helyett újat tegyen fel.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 19:09 | Üzenet # 105

Írástudó

Csoport: Moderátorok

Üzenetek: 276

Kitüntetések: 7

Hírnév: 5

Állapot: Offline

Alastor Mordon céltudatosan bicegett végig a Malfoy-kúria folyosóján tudomást sem véve a lába körül ugrándozó három kétségbeesett manóról, akik mindent elkövettek, hogy visszatartsák uruktól a hívatlan látogatót, de nem mertek még komolyabb gondot okozni azzal a gazdájuknak, hogy a Minisztérium rettegett aurorjának mágiával állják útját. Nem, inkább elviselik később az idősebb Malfoy haragját, melyet kétség kívül rajtuk vezet majd le.
Az auror egyet dörrentett a botjával a fényűző márványpadozaton, s a folyosó végét elzáró fekete faajtó egy csapásra kivágódott. Mögötte a pazarul berendezett dolgozószobában, a mahagóni íróasztal mellől egy kifogástalanul, a legdrágább párizsi varázslótalárba öltözött szőke hajú férfi pattant föl és még ugyanazon lendülettel a pálcáját is kirántotta az érkezőre.
- Csak ne olyan hevesen, Lord Malfoy! Hát szabad így fogadni egy régi barátot?
- Mi soha, de soha nem voltunk még csak jó viszonyban sem Mordon auror - sziszegte az a pálcáját továbbra is a sebhelyes arcú férfira fogva.
- Igaz, elvégre a macska és a patkány soha nem fért meg egymás mellett...
- Azért tört be a birtokomra, hogy sértegessen? Hol a felhatalmazása?
- Ácsi, ácsi, szó sincs itt behatolásról, épp ellenkezőleg! Egy fontos üzleti üggyel kerestem fel, melyben azt hiszem közösek az érdekeink.
- Ugyan, miféle érdekegységem lehetne nekem magával Rémszem? - kérdezte a ház ura méltóságteljesen kihúzva magát.
- Perselus Piton! - vigyorodott el az öreg.
- Maga megőrült...
- Na ne játszunk itt egymás idegeivel Malfoy - csattant fel a másik. - Pontosan tudom, hogy maga terjesztette el azt a kis hírt a Minisztériumban a Potter kölyök elrablásáról, és maga kezdeményezte a vérdíj kitűzését is...
- Nincs bizonyítéka...
- Hagyjuk a csaholást, nem azért jöttem, hogy számon kérjem. Épp ellenkezőleg, mint mondtam ebben közösek az érdekeink.
- Mit akar tőlem?
- Pitont! Segítsen kézre keríteni. Maga állítólag a barátja, és bár fogalmam sincs, hogy mért kezdett el spicliskedni utána bizonyára jó oka van rá. Engem csak az érdekel, hogy csapdába csaljuk a kígyót.
- És mit kapok cserébe?
- A szavamat, hogy békén hagyom a jövőben. Nem fogom feszegetni a kis tetoválásának a történetét.
- Ez így aligha nevezhető csábító ajánlatnak egy kedves régi barátom elárulásáért cserében. Hisz ezidőtájt aligha fenyeget veszély Caramel miniszter személyes jó barátjaként.
- Hmpf. Áll az üzlet, halálfaló. A személyes védelmemet élvezi, amint sikerre vittük az akciót. Ha bármi rosszul sülne el a pikkelyes szörnye körül, én vallok maga mellett, hogy nekem dolgozott végig. - Lord Malfoly hosszasan gondolataiba mélyedt, majd megfontolt hangon szólalt meg.
- Nagyon fontos magának Piton.
- Igen.
- Miért?
- Az nem tartozik rád üzlettárs. Áll az alku?
- Igen áll. Piton a kezei között lesz, ha rajtam múlik. Aztán azt tehet vele, amit csak akar, én leveszem róla a kezemet - villantott a másikra egy szadista vigyort. - Most megvalósíthatja a régen dédelgetett álmait Mordon auror. - Miként a Nagyúr is az övéit.

Az üzenetet módosította: mzperx - Szerda, 2012-07-04, 19:22

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 20:41 | Üzenet # 106

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

Voldemort elégedetten dörzsölte össze a tenyerét a kapott jó hírre - most egy cseppet sem zavarta, hogy ez egy alantas mugli szokás. A drága Luciusnak igazán sikerült őt megörvendeztetnie. Talán még sincs minden veszve, még sikerülhet a terve. Szint már látta is maga előtt a megtörten térdeplő Perselust, amit könyörög neki, ő pedig felállva trónusáról nagy kegyesen felsegíti a földről, és maga mellé ülteti. Akkor végre elfoglalja majd a méltó helyét az ő birodalmában!
Megborzongott a gondolatra, és kísértetiesen felkacagott - nevetése visszhangot vert az üres falakon, szárnyalt a folyosókon, és a nyitott kapun át kivágódott a szabadba.

***

A Roxfort igazgatói irodában, Dumbledore-nak nem volt ilyen jó kedve. Még mindig amiatt főtt a feje, hogy Perselus kicsúszott az irányítása alól. Pedig minden olyan jól ment. A rejtett vágyai testesültek meg, mikor a kis Harry is felvételt nyert a Roxfortba. Akkor - tévesen -, azt gondolta, hogy mi sem lesz egyszerűbb, mint apát és fiát egymás felé terelgetni, és amikor megtörténik az egymásra találás, akkor ő is elmondhatta volna az igazat Perselus származásáról. De nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat!
Kopogás hangzott fel, majd belépett Mr. Friccs a gondnok:
- Igazgató úr, két házimanó hiányzik! Az imént tartottam ellenőrzést a konyhán, mikor is feltűnt a hiányuk.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 21:02 | Üzenet # 107

Ötödéves

Csoport: Barátok

Üzenetek: 199

Kitüntetések: 2

Hírnév: 2

Állapot: Offline

- Kik azok a manók, aki eltűntek? - kérdezte Albus döbbenten, ugyanis még nem fordult elő az ő igazgatása alatt ilyen eset.
- Dobby és Socius, igazgató úr! - mondta Friccs.

Dátum: Szerda, 2012-07-04, 23:44 | Üzenet # 108

Írástudó

Csoport: Moderátorok

Üzenetek: 276

Kitüntetések: 7

Hírnév: 5

Állapot: Offline

A Princ-kúriára végül áldott béke és csend telepedett. A szalonban hárman is békés álmukat aludták. A két manót egy-egy fotelen helyezték el, miután az életmentő beavatkozásokat elvégezték és a holtakat a sírjukból is kikergető, förtelmesen rossz ízű főzeteket beléjük diktálták. Kettőjük között pedig egy kócos hajú fiú aludta nyugtalan álmát, aki nem volt hajlandó a halál küszöbéről épp csak hogy visszarántott kedves barátjától egy percre sem eltávolodni. Így megágyazott magának a földszinti kanapén, miközben egyre csak azon igyekezett hogy ne nevessen hasát fogva azon az abszurd tényen, hogy Perselus Piton, mint valami furcsa mintaapa azon veszekszik vele, hogy az ő korabeli fiataloknak rendes, pihentető alvásra van szükségük a puha ágyukban és nem a kényelmetlen kanapén, meg egyáltalán minek van itt láb alatt, amikor vészhelyzet esetén az ő bájitaltudásával maximum a a gyors halálhoz segíthetné hozzá a gyengélkedő manókat. Titkon Harry gyanította, a másik heves indulatainak az az oka, hogy a professzora maga is szeretett volna virrasztani a saját manója mellett, de az ő jelenlétében ezt tagadni kényszerült, hisz hogy nézett volna ki, hogy a Pince Réme aggódik egyáltalán egy olyan csekély teremtmény iránt mint egy házimanó! Legalábbis Harry remélte hogy erről van csak szó...

Perselus Piton zaklatottan járkált fel-alá a kastély hátsó teraszán, mely az alatta elterülő kis tóra, s a birtokot szegélyező hatalmas erdőségre nézett. Megmagyarázhatatlan rossz előérzete nem engedte, hogy békét leljen. Minden túl csendes volt odakinn, minden túlságosan nyugodt. Hisz nála volt az, amit az egész varázsvilág szeretett volna ilyen vagy olyan indokkal és célokkal a kezébe kaparintani. Mégis napok teltek el és nem történik semmi. És a Nagyúr sem hívta magához már jó ideje. na nem mintha hiányzott volna neki a társasága... De ez a hallgatás komolyan megrémítette, pedig a Varázsvilág Szabadítója tűnt el első számú kémével együtt... Tán csak nem gyanít valamit? Nem, az nem lehet, akkor már halott lennék régen, vagy rab valamelyik halálgödörben... Piton megállt a korlátnál, és szemét a széltől sejtelmesen susogó fenyvesre szegezte. És mi lesz ha hívat? Mit csinálok Potterrel? Ha meghalok, mi lesz a fiammal? Sosem lesz módom bizonyítani, hogy méltó apja is lehettem volna, úgy fogok megmaradni az emlékezetében, mint egy kegyetlen, kicsinyes, rosszindulatú zsarnok. Mint az apám az enyémben...

A bájitalmester hirtelen sarkon fordult és tovább folytatta a járkálást, de most olyan tempóban, hogy olybá tetszett, mintha súlyos gondjait akarta volna lehagyni maga mögött. Végül ismételten megtorpant szinte kísértetiesen ugyanazon a helyen, ahol korábban is állt. Vállai megereszkedtek, szemeit szorosan összezárta, a fejét pedig lehajtotta hasonlóan ahhoz, ahogyan a bitóra kísért elítéltek tesznek az utolsó pillanatban bűnbánatukban. Így állt hosszú perceken keresztül, amikor hirtelen - miként csak egy távoli kűrt szavára a csatamének szokták - felkapta fejét és sötét tekintetével egyenest a felette szinte kihívóan ragyogó csillagokra szegezte. Vállai és egész tartása apránként kiegyenesedtek. Kihúzta magát, megjelenése visszanyerte szokásos méltóságteljességét.

Egész életében olyan volt, mint a tengerből kiemelkedő sziklatömb: magányosan kellett kiállnia a viharok ostromát. Döntéseit már régen meghozta. Sorsa már megíródott a csillagokban. És ő vállalta a sorsát, hisz önmagát már nem menthette meg semmiáron, de a bent békésen alvó fiút, a fiát még igen. Akkor és ott eldöntötte, hogy élete hátralévő részében nem csak védeni fogja Harryt, de azt is megadja neki, amit tőle kezdettől megtagadtak: életet ad neki, és jövőt.

Akkor Perselus még nem is sejthette, hogy a veszély és a pusztulás egészen máshonnan leselkedik rá, mint ahonnan várta...

Dátum: Csütörtök, 2012-07-05, 06:21 | Üzenet # 109

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

Egyenesen a kandallóhoz sietett. A barátai akikben bízott, ilyen vagy olyan módon elárulták, talán, ha egy olyan személlyel próbálkozna, aki törődik Harryvel. A vén boszorkány még biztosan ébren van... Bedobta a hop-port a kandallóba:
- Minerva, átmehetek?
A válaszra nem is kellett sokáig várnia, mert megjelent a boszorkány.
- Perselus, jöjjön csak - invitálta izgatottan.
A bájitalmester nem habozott, belépett a tűzbe, és onnan egyenesen az átváltoztatástan tanárnő kicsiny nappalijába érkezett.
- Köszönöm, hogy fogadott - kezdett bele rögtön a jövetele okába -, a segítségét akarom kérni, de nem a magam, hanem Harry számára. Habár, ha jobban belegondolok ezzel nekem is segít...
- Mit tehetek önökért - kérdezte a boszorkány kíváncsian.
- Először is, ne mondja el senkinek, hogy itt jártam.
- Ez csak természetes.
- Másodszor, szükségen van az átváltoztatás tudományára. Ha már erre a lépésre kényszerülök, akkor azt csinálja egy profi.
- Mégis mi a terve Perselus?
- Potter külsejét szeretném álcázni.
Minerva teljesen megdöbbent.
- Harryét, na de miért?
Perselus tudta, hogy be kell avatnia a griffendélest, ha a segítségét akarja:
- Mert Harry az én fiam.
McGalagony felsikoltott:
- Merlinre! Albus, az a vén nyavalyás! - káromkodott. - Rendben segítek, de van valami előtte, amit meg kell tudnod, mielőtt döntesz, és szeretném, ha Harry is beleegyezne ebbe.
- Rendben, visszajövök érted, amint felébredt.
Minerva megrettent:
- Nem, most azonnal veled megyek, csak felöltözöm.
- Köszönöm - felelte a bájitalmester csendesen. Lám mégis csak van valaki, akiben megbízhat.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Csütörtök, 2012-07-05, 22:32 | Üzenet # 110

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

Minerva amint megérkezett a kúriába, az első, akit észrevett a békésen alvó Harry volt, akinek mindkét oldalán egy-egy sérülésekkel teli manó feküdt.
Perselus észrevette a pillantását, és úgy érezte a helyzet némi magyarázatra szorul:
- Nem tudtam lebeszélni arról, hogy ne itt aludjon.
Minerva megértően elmosolyodott, szinte viccesnek tűnt a helyzet, hogy a Roxfort rettegett bájitalmestere nem tud parancsolni egy gyereknek, aki történetesen a fia. Még mindig nehezen fogta ezt fel, de most, hogy már tudta az igazat - a teljes igazságot -, az egész annyira nyilvánvaló volt, hogy nem is tudta, hogy hová tette eddig a szemét. Perselus nagyon hasonlított a fiatalkori Albusra, jellegzetes orra, ha nem törik el többször is, akkor pont megegyezne az igazgatóéval, mint ahogyan a szája is ugyanolyan volt. Viszont abban teljesen biztos volt, hogy a hajszínét, és a szemét az édesanyjától örökölte, a fehér bőrével együtt. Amint ezt végiggondolta, bevillant egy kép - egy fiatal, csinos, hosszú, hullámos feketehajú, porcelánbőrű lányról, Eileen Prince-ről. Most már tudta is, hogy Albus miért legyeskedett annyit körülötte. Pillantása az alvó Harryre tévedt, ugyanazt a hajat vélte felfedezni nála is, csak kócosabb változatban.
- Nem is baj, hogy alszik, mert előtte szeretnék veled beszélni.
Perselus csak bólintott.
- Menjünk a dolgozószobába - mondta, és mutatta az utat.
Minerva helyet foglalt az egyik kényelmes karosszékben.
- Megkínálhatom esetleg előtte valamivel? - játszotta a jó házigazdát.
- Egy dupla whiskyt kérnék.
Perselus felhúzta a szemöldökét, de nem tett megjegyzést, kiöntötte a pohárba a derekas adagot, majd átnyújtotta a vendégének.
- Jobb, ha magadnak is töltesz - jegyezte meg a boszorkány.
Miután magának is öntött egy ugyanolyan adagot, a bájitalmester visszaült a foteljába, és kérdőn tekintett a boszorkányra.
- Amit most mondani fogok neked... Hát nem is tudom, de azt hiszem, nem fogsz neki örülni - vágott bele Minerva. - Tudomásomra jutott, de már csak az után, hogy elhagytad a kastélyt - ami véleményem szerint nagy butaság volt, de megértelek -, hogy az apád nem Tobias Piton.
- Ugyan, mi nem jut az eszébe! - ugrott fel Perselus. - Már hogyne lett volna nem ő az apám, én ugyan a pokolba kívántam, de ezt a tény csak nem tagadhatom le.
- Sajnálom Perselus, de tévedsz. Az apád személye nem egyezett meg azzal, aki végül is, úgy ahogy felnevelt.
- Ha ez így van - jegyezte meg gúnyosan -, ki lenne az igazi apám?
- Albus.
- Remélem nem várja, hogy ezt el is higgyem! - fakadt ki. - Ez teljes mértékben nevetséges ötlet! Albus Dumbledore nem lehet az apám.
- Gondolkodj Perselus, vagy olyan sok mindenkit ismersz, akit fiamnak szokott szólítani?
- Nem... Csak engem és Harryt...
- Látom, kezded érteni - jegyezte meg a boszorkány, miközben Perselus a döbbenettől visszarogyott a foteljába.
A bájitalmester teljesen letaglózottnak érezte magát, most nem vágyott másra, csak egy kis magányra, hogy megemészthesse a hallottakat.
- Megtenné, hogy megnézi Harryt?
- Persze, kedvesem - ugrott fel Minerva, és kifelé menet bátorítóan megszorította a vállát.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 04:58 | Üzenet # 111

Írástudó

Csoport: Moderátorok

Üzenetek: 276

Kitüntetések: 7

Hírnév: 5

Állapot: Offline

Perselusnak fogalma sem volt, hogy mióta ült a foteljében magába roskadva. Fejét kezeibe temette, mintha nem bírta volna el támasz nélkül a benne folyton cikázó képek súlyát. Hiába próbálta meg elszakítani magát az okklumencia pajzsai mögé elfojtott és most sorra fölbukkanó fájdalmas emlékképektől, az agya önállósította magát, hogy a legteljesebb mértékben feldolgozhassa a kapott információkat. Szorosan lezárt szemhéjai mögött újraélte a gyermekkorában, az iskolásévei alatt elszenvedett összes bántalmazást és megaláztatást, a felnőtt korában kapott összes megvető tekintetet, a kémkedés borzalmait... de ebben a folyamatban szüntelenül, mintegy periodikus rendszerességgel visszanyomakodott a három legborzalmasabb, és minden egyes ilyen alkalommal egy kicsit meghalt belül újra és újra.

A szellemszállás...
Dumbledore megvető tekintete a dombon, miközben előtte térdel és könyörög...
Amikor kegyetlenül kikényszeríti belőle Lili halálakor az esküt...

A fájdalom túl nagy volt ahhoz, hogy egyáltalán érzékelni tudja. Ez volt... ez volt a végső árulás! Az a férfi, aki magára hagyta és tudomást sem vett fiatalkori nyomorúságairól, aki hagyta hogy az állandó zaklatások elől a halálfalók kezei közé meneküljön, akiben végül mégis megtanult bízni, s akire egyre inkább úgy tekintett, mint az egyetlen apaszerű figurára életében valóban az apja volt, de nem akarta őt, sohasem akarta igazán, nem fedte fel előtte kilétét, pedig ő megmenthette volna attól a rengeteg szenvedéstől és rossz döntéstől. Ő szerethette volna... De nem, elhagyta és megtagadta, talán még szégyellte is, amikor a mardekárba osztották. Az üresség egyre csak nőtt és nőtt a mellében, ő pedig fuldoklott a belső jeges hidegtől. Az egész élete hazugság volt és értelmetlen...

A bájitalmester egyszer csak felfigyelt valamire, ami kihúzta, visszarántotta őt a sötétségből. Egy lágy, tétova érintést érzett, egy simogató kezet, amely szüntelenül nyugtató körökben mozgott a hátán. Perselus felemelte a fejét és meglepett tekintete egy smaragzöld szempárral találkozott. A fia értetlen, s egyszersmind aggódó szemei voltak azok, melyek minden rezdülését nyomon követték.

Harrynak fogalma sem volt hogy mi történik, amikor egyszer csak arra ébredt, hogy egy fáradt és ideges McGalagony áll fölötte és simogatja a haját, majd kedvesen arra biztatja, hogy menjen át a szomszédos szobába. Ahogy belépett aztán rögtön meg is dermedt, mert a bájitalmestere helyett egy megtört férfit látott maga előtt. Bármi is történt köztük az elmúlt években vagy napokban szívét most mégis eltöltötte a szánalom és a vigasztalni vágyás.
Óvatosan a férfi mellé lépett és öntudatlanul is elkezdte simogatni annak hátát, majd mikor egy örökkévalóságnak tűnő idő után az ráemelte fájdalmas tekintetét, Harry lelkéből kiszakadt a bizonytalan kérdés.
- Apa...?
A másikban ez az egyetlen tétova szó átszakított valamit, hirtelen minden elfojtott érzelme előtört. Hosszú évek után először Perselus Piton felzokogott és tudattalanul is úgy kapaszkodott a mellette álló döbbent fiúba, mint az egyetlen mencsvárába.
A félhomályban, az ajtókeretben egy megrendült asszony figyelte a jelenetet, s miközben lopva letörölte kósza könnyeit megfogadta, hogy Albus Dumbledore ezért drágán meg fog fizetni.

Az üzenetet módosította: mzperx - Péntek, 2012-07-06, 05:02

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 07:06 | Üzenet # 112

Ötödéves

Csoport: Barátok

Üzenetek: 199

Kitüntetések: 2

Hírnév: 2

Állapot: Offline

Harryt igaz meglepte apja ölelése, de belül jó érzés öntötte el, így hát viszonozta azt, és tétován megveregette a zokogó bájitalmester hátát. Mikor érezte, hogy az megnyugodott, akkor is folytatta a háta veregetését.
Perselus először megnyugvásra vágyott, elfejteni mindent ami vele történt, de ez az új információ sok volt hát csoda, hogy elkeseredésében az egyetlen emberbe kapaszkodott, aki számít neki? Amikor megnyugodott észrevette, hogy még mindig a fiát öleli, de furcsamód ez egyáltalán nem zavarta, sőt, olyan érzéssel töltötte el aminek létezéséről eddig nem tudott. Az az egyetlen szó, hogy"apa" volt az, ami végső elkeseredésében mentsvárként szolgált. Végül elszánta magát és lassan kibontakozott az ölelésből. Gyorsan kitörölte a könnyeket a szeméről, és az ajtókeretben álló asszonyra nézet. Hihetetlen, hogy Minerva és Harry előtt sírt. Borzasztóan szánalmasnak érezte magát.

- Apa, Mi történt? - kérdezte Harry, ami először tétován jött a szájára most csakúgy kimondta, hiszen magában már régóta így hívta a bájitalmestert.
Erre a szóra Perselus, Minerváról Harryre fordította a tekintetét és úgy válaszolt:
- Semmi, csak olyan dolgot tudtam meg, amiről nem hittem, hogy valaha is megtörténhet, és hogy az egész eddigi életem hazugság volt.

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 16:37 | Üzenet # 113

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

– Minerva azért van itt, hogy segítsen nekem, veled kapcsolatban. Nem voltam jó apád, de szeretném jóvá tenni. Egy új V...Voldemort mentes életet kínálok neked, egy új jövőt – mondta ki Perselus a Sötét Nagyúr nevét a fiú kedvéért. – Ha ebbe belemész, megváltozik az életed, és nem csak a jó értelemben. Az összes barátodat el fogod veszíteni, de megvan az esélyed arra, hogy újból kezdhesd velük.
Harry értetlenül nézett, hirtelen nem is tudta, hogy mit válaszoljon. Sokszor kívánta már, hogy bárcsak más lenne, átlagos, hogy neki is legyenek szülei, akik szeretik, barátai, akikkel nem csak az iskolában tudna találkozni.
– Mielőtt döntesz, tudnod kell, hogy Albus a nagyapád – tette hozzá Piton csendesen.
A fiú egy csapásra mindent megértett, a döbbenet helyét átvette a jogos düh: – Dumbledore a nagyapám?! A te apád? – kiáltotta. A kedves, citromport osztogató igazgató arca megváltozott, és egy gonosz, számító arc vette át a helyét. – Egy olyan ember a rokonom, aki a saját leszármazottaival játssza a jó, és a rossz sakkjátszmáját? Az én szememben ő is csak olyan, mint Voldemort!
A csendesen figyelő Minervának egyet kellett értenie vele, és Perselus sem tiltakozott, nem védte egy szóval sem, csak annyit mondott: – Értem. – Egyetlen szót, amiben benne volt minden. Harry pedig feltette a kérdést:
– Ha igent mondok, mi fog történni?
– Megváltoztatjuk a külsőd.
– Az lehetséges?
– Igen, kétféle módon is lehetséges, de a bájitalos módszer végleges lenne, míg a varázslatból még van visszaút. – Harryt elöntötte a hála, hogy az apja még erre is gondolt, hátha időközben mégis meggondolná magát. – Nos, mi a válaszod?
Harry nem sokáig habozott.
– Benne vagyok – jelentette ki határozottan.
Minerva elérkezettnek látta az időt a közbeszólásra.
– Milyen külsőt szeretnél?
– A szemszínemet szívesen megtartanám, de tudom, hogy nem lehet, mert túlságosan is egyedi – nézett az apjára közben.
– Igen – bólintott Perselus –, az anyád szemei...
– Akkor maradjon a hajszínem, hogy legyen valami ismerős is rajtam.
– Rendben – bólintott a boszorkány. – A varázslat a Feraverto egy tartósabb változata, ami csak akkor szűnik meg, ha a ráolvasó azt hatástalanítja.
– Fájni fog? – kérdezte meg Harry.
– Nem lesz kellemes, de kibírható – felelte McGalagony helyett Piton, amivel kiérdemelt egy csodálkozó pillantást az átváltoztatástan tanárnőtől.
– Volt már, hogy az életemet mentette meg – felelte neki. – Kezdhetjük?
– Igen, persze – eszmélt fel a tanárnő. – Csukd be a szemed Harry.
Harry hosszú és bonyolult latin szavakat hallott, az arca égni kezdett, és csak nehezen állta meg, hogy nem kapjon oda. Már a tűrőképességének a határán járt, mikor a boszorkány kijelentette, hogy készen vannak. Felpattan ültéből és azon nyomban egy tükröt keresett, látni akarta, hogy milyen lett az új arca.
Nagy, csodálkozó kék szemek néztek vissza rá, a haja színe megmaradt, de a rakoncátlan tincsek helyett, engedelmesen simultak a nyakába. De tovább nem jutott.
– Stupor – mondta ki Perselus a kábító átkot, majd óvatosan elkapta az összecsukló fiút. – És most térjünk a lényegre – fordult Minerva felé. – Azt akarom, hogy Harryt vidd vissza a Roxfortba, mint az unokádat, így biztonságban lesz Albustól. Én pedig végrehajtom azt, amit elterveztem.
– De…
– Kérlek, nagymama – mondta ki Perselus azt, amit életében nem hitt volna. – Csak benned bízom. – Minerva könnyekig meghatódott, és csak egy bólintásra futotta az erejéből. – Köszönöm. Remélem Harry is megérti majd… – tette még hozzá. – Induljatok!

***

Nem egészem fél óra múlva, egy diadalittas Voldemort figyelte a megtörten előtte térdeplő bájitalmestert.
– Bocsáss meg nekem uram, nagyot hibáztam – vallotta be töredelmesen –, megöltem Harry Pottert...
Perselus mindenre elszántan jelent meg Voldemort előtt, és remélte, hogy ez a hír hamar kihozza majd a béketűréséből a Nagyurat, mert igazán szép halál az, ahol az ember az életét adhatja a fiáért.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 18:36 | Üzenet # 114

Írástudó

Csoport: Moderátorok

Üzenetek: 276

Kitüntetések: 7

Hírnév: 5

Állapot: Offline

A teremben néma csend honolt, a háttérben álló halálfalók pisszenni se mertek. Uruk amúgy is igen különösen viselkedett az elmúlt hetekben, de ez a hír... Egyikük sem értette, hogy a bájitalmester miért nem fekszik már holtan előttük - titkon sokak megelégedésére -, vagy miért nem sikítozik az elviselhetetlen fájdalomtól, amit a Nagyúr cruciátusa általában elő szokott idézni köztük. Bár magukban sokan remélték, hogy a kivégzés elhúzódik majd, és nekik is jut egy darabka belőle. Piton fennhélyázó viselkedése - vérállapota ellenére - és a mesterük szemében elfoglalt helye sokakat ellenségévé tett, ha nyíltan nem is mertek ellene fellépni.

A Sötét Nagyúr hosszasan meredt áldozatára, de tekintetéből ezúttal senki sem tudta volna megjósolni, hogy mennyire is dühös az előtte lehajtott fejjel, engedelmesen térdeplő férfira. Majd felemelkedett és lassan lesétált a trónusáról. Puha léptei szinte semmilyen zajt sem okoztak, így Perselus már csak azt látta, miközben egyre feszültebben várta az érkező fájdalmat, hogy Voldemort megáll előtte. Behunyta a szemeit és nagyot sóhajtott. Itt van. Vége. Aztán csak azt érezte hogy egy csontos kéz megérinti az arcát, és beletúr a hajába. Önkéntelenül is beborzongott a tudatba, hogy ki ért hozzá éppen, és fel is készült arra hogy a hajánál fogva fogják felrántani a fejét. Ám ehelyett azok a hideg ujjak nem okoztak fájdalmat, hanem inkább szelíden simogatták őt. Majd utat találtak az álla alá és óvatosan felfelé döntötték a fejét. Pitont elfogta a pánik, nem ezt várta, nem tudta mit csináljon, ez teljesen abszurd volt. Vajon miféle őrült játékot játszik vele ez a szadista barom? Kinyitotta a szemeit, hogy rájöhessen ura szándékára, de amit ott talált azt... azt le se tudta írni.

- Állj fel hűséges Perssszelusszom! - törte meg a csendet a feketemágus, de meg sem várta, hogy Piton reagáljon, már nyúlt is a karjai alá és segített felemelkedni a teljesen összezavarodott férfinak. Majd elmosolyodott. Úgy igazából! - Nagyon büszkévé tettél engem, kedves fiú! - mondta neki szelíd hangon.

Pitonnál ez arra a napra teljesen kivágta a biztosítékot. Agya megtagadta, hogy feldolgozza a következő sokkott. Mielőtt egyetlen értelmes gondolat is megfogalmazódhatott volna benne, szervezete felmondta a szolgálatot. A Mardekár ház feje beleájult az őt tartó karok ölelésébe.
Cseberből vederbe!

Az üzenetet módosította: mzperx - Péntek, 2012-07-06, 18:42

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 19:53 | Üzenet # 115

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

Minerva visszavitte Harryt a Roxfortba, egyenesen a lakosztályába. Idegesen sétált fel-alá, míg várta, hogy magához térjen. Nem merte varázslattal eszméletére téríteni, mert az utóbbi órában elég sok mágia érte a fiú fejlődő szervezetét. Feszülten figyelte, ahogy Harry megmozdul a díványon, és nem telet bele sok időbe míg kinyitotta a szemét is.
- Hol vagyok? - nézett körül csodálkozva.
- A Roxfortban.
- Apa...?
- Ő nem jött velünk, de azt akarta, hogy ezt adjam oda neked - mondta McGalagony, és egy összetekert pergament nyújtott felé.
Harry kábán nyúlt utána.

Harry!
Mire ezt olvasod, én már a Sötét Nagyúrnál leszek. Elhallgattam előled a teljes tervet... Ahhoz, hogy te megkapd a megérdemelt új életedet, én elmegyek a Nagyúrhoz, és közlöm vele a halálod tényét. A dühödet ne Minerván vezesd le, ő sem tudott erről - továbbá megkértem arra, hogy viselje gondodat, mint a nagyanyád. Ez elengedhetetlenül szükséges, ahhoz, hogy jövőd legyen...
Légy boldog, fiam.

- Ezt nem teheti! - kiáltott fel sírva, miután elolvasta a levelet.
- Mit? - kérdezett rá a boszorkány.
- Elment Voldemorthoz! Azt mondja neki, hogy meghaltam.
Minerva elfehéredett.
- Micsoda?
- Itt írja - mutatott Harry a levélre, és hagyta, hogy a professzor asszony kivegye a kezéből, és elolvassa.
- Az a bolond! - lett ideges most már Minerva is. - Meg kell állítanunk! Talán még nem késő!
- De kinek szóljunk? - kérdezte Harry.
- Egy pillanat, van egy ötletem - vette át a boszorkány az irányítást. A kandallóhoz lépett és hop-port dobott bele:
- Sirius, Remus! Van otthon valaki? Ez remek. Át tudnátok jönni? - húzódott hátra a boszorkány, és Harry már látta, hogy jönnek is.
- Ő ki? - tette fel a kérdést Sirius, amit kilépett a kandallóból.
- Ha...
- Nagymama... - kapcsolt, legalább az apja kívánságának a felét teljesítse.
- Harold... Perselus fia... A névleges unokám, most én vigyázok rá.
- Perselus fia? - döbbent meg Sirius. - Hány fia van neki? Öhm... úgy értem, jó nagy szarban van az apád kölyök. Elvitte a keresztfiam. - A francba, majdnem elszóltam magam - éles szaglását már nem tévesztette meg a külső, de belement a játékba.
Remus csak kapkodta a fejét a fejleményeken, ő már nem értett semmit.
- Ezért is hívtalak ide titeket - tördelte a kezét Minerva. - Perselus, Voldemort fogságában van.
- És Harry? - kérdezett rá Remus.
- Ő már itt van a Roxfortban - válaszolta kitérően a boszorkány.
- Ez remek hír, akkor megyek és meglátogatom, aztán megyünk Perselus után - mondta Sirius.
- Nem! Akarom mondani, Harry most nem fogadhat látogatókat, és Perselust fontos lenne minél hamarabb megtalálni, Harold miatt - mutatott Minerva a szomorú fiúra.
- Rendben, megkeressük azt az eszelőst, fel a fejjel kölyök - borzolta meg Harry haját Sirius, miközben rákacsintott.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 21:08 | Üzenet # 116

Írástudó

Csoport: Moderátorok

Üzenetek: 276

Kitüntetések: 7

Hírnév: 5

Állapot: Offline

/ (18) Figyelem! Gyenge idegzetűeknek ajánlom!/

Eközben Nagika jóllakottan csusszant ki a Sötétség Hercegének szobáiból és komótosan egy nyirkosabb falmélyedésbe fészkelte be magát, hogy megemészthesse a jól megszolgált vacsoráját.Mi tagadás, az a kis szőrmók tudott ám szaladni! De a kígyó nem bánta, ő élvezte a vadászatot, mely a szabadsága éveire emlékeztették őt, és az étellel is szívesen játszott, mielőtt egészben bekapta volna. Csak azon töprengett, hogy hogyan hozhatná ifjú gazdája tudtára 'jó cselekedetét". Mielőtt elszenderült volna még eszébe jutott a mestere figyelmeztetése a csontokról. Hmmm ez nem is rosssz ötlet! Meg még az is, hogy furcsán csikorog a hasa. Nagika remélte, hogy a desszert nem fogja megfeküdni a gyomrát.

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 22:13 | Üzenet # 117

Ötödéves

Csoport: Barátok

Üzenetek: 199

Kitüntetések: 2

Hírnév: 2

Állapot: Offline

Voldemort - mindenki nagy döbbenetére -, a karjaiba vette az ájult férfit, és elindult egyenesen a kialakított lakrész felé. Út közben azért még odavakantotta a halálfalóinak:
- Mit álltok itt! Ostoba banda! A gyűlésnek vége. - Azzal folytatta útját. Amint az unokájának kialakított lakrészébe ért, óvatosan lefektette az ágyra Perselust és várta, hogy felébredjen.
- Perselus... Perselus.
A bájitalmester hallotta,hogy valaki a nevét mondja, ezért lassan kinyitotta a szemét. Azt hitte hirtelen a szívverése is leáll, ugyan is Lily-t látta maga előtt. Lily bájosan mosolygott Perselus elképedt arcát látva.
- Csakhogy végre felébredtél - mondta mosolyogva.

Dátum: Péntek, 2012-07-06, 22:28 | Üzenet # 118

Inspektor

Csoport: Adminisztrátorok

Üzenetek: 458

Kitüntetések: 11

Hírnév: 6

Állapot: Offline

Ez nem lehet igaz, biztos csak káprázik a szemem. Újra lehunyta, és mikor kinyitotta Voldemort arcát pillantotta meg közvetlen közelről. Ah, akkor már inkább az előbbi káprázat - borzongott meg.
- Végre, hogy magadhoz tértél - lelkendezett a Sötét Nagyúr -, ez mától a lakosztályod - mutatott körbe. - Valahol itt kell lennie Nagininek is, de biztosan belakott, mert nem jött elő, hiába hívtam. Most hagylak pihenni, drága fiam.
Perselus zavarodottan tekintett rá. Ennek elmentek otthonról az hétszentség! És ő még azt várta, hogy úgy megátkozza, hogy minden gondja megszűnik ebben a világban!
- Inkább hazamennék - próbálkozott.
- Nem! Mától ez az otthonod! A te helyed itt van mellettem.

„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly