|
I. Fórumsztori - Fordított világ
|
|
| Smaragd | Dátum: Szombat, 2012-06-16, 20:18 | Üzenet # 1 |
 Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Állapot: Offline
| Kedves tagok!
Mivel már egy páran felfedeztük magunknak a fórumot, és olvasgatjuk is szorgalmasan, az alábbi ötletem támadt: A Varázsskatulya Fórumsztorijának mintájára (de mégsem aképpen, mert itt az írók nem saját szereplővel csatlakoznak a ficbe) írjunk egy történetet, amihez minden erre járó szabadon hozzátehet. Remélhetőleg egy érdekes, és izgalmas ficet fogunk kapni a végén, ami egyaránt élvezetes, és szórakoztató lesz minden erre járó olvasónak, és írónak.
Hajrá, alkotásra fel!
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Erika | Dátum: Szerda, 2012-08-08, 08:22 | Üzenet # 201 |
 Hatodéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 374
Állapot: Offline
| Albus Dumbledor az irodájában ült, és a fejét az asztalba verte. Mindent elrontott, és mindenkit elveszített. Nem elég, hogy Minerva annyira megsértődött, hogy elhagyta őt, de még a fia és az unokája is eltűnt, nem beszélve a két leghűségesebb emberéről, Siriusról és Remusról. Még Poppy is ellene fordult. Lassan felemelte a fejét az asztallapról, és a főnixére nézett.
- Jaj, Fawkes, olyan jó, hogy legalább te itt vagy velem - sóhajtott egy nagyot, miközben a szemei már nem csillogtak tovább. A főnix trillázott egyet, majd felszállt az ülőrúdjáról, és az igazgatóhoz repült. Albus kezdett megnyugodni, de a főnix belemélyesztette a karmait a vállába, és egy villanás kíséretében örökre eltűnt. Az idős mágus felordított fájdalmában. A volt igazgatók portréi kétségbeesve riadóztatták a Szent Mungó elmegyógyítóit, hogy a nagy Albus Dumbledore meztelenül őrjöng az irodájában!
Azt hiszem, mindnyájunk élete jobb lenne, ha mindig ott lenne egy könyv mindegyikünk hátizsákjában.
Az üzenetet módosította: Erika - Szerda, 2012-08-08, 09:01 |
| |
| |
| mzperx | Dátum: Szerda, 2012-08-08, 22:21 | Üzenet # 202 |
 Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Állapot: Offline
| A Nagyúr idegesen mászkált nappalijában az ablaktól a kandallóig, aztán vissza. Aztán megint oda, majd megint vissza... Ez így ment már jó ideje, fel nem foghatta, mi tart annak az átkozott hüllőnek ennyi ideig abban, hogy egy szimpla levelet átadjon a címzettnek. Talán még sincsenek ott, ahol gondolta, vagy... vagy Perselus nem fogadta el az ajánlatát. Talán ki se bontotta a levelét, lehet, hogy amint meglátta, a kandallóba vetette. Talán még Naginit is megátkozta... Nem, az nem lehet. Nagika hűséges az unokájához, Perselus pedig nem ártana egy ártatlan lénynek, kivéve.. Kivéve, ha a fiú is ott van. Ott van, és ráveszi, rábeszéli, hogy ne adjon még egy esélyt neki... Értelmetlen töprengéséből egy izgatott sziszegés és egy a lába köré tekeredő Nagini szakította ki, aki igen drasztikus módszert választott, hogy gazdáját megállítsa a mászkálásban. Az akció annyira sikeres volt, hogy a Nagyúr megbotlott és elterült a a szőnyegen.
- Nagini - sziszegte dühösen -, ha nem szolgálsz jó hírrel, amivel elfeledtethetnéd velem ezt a botlást, akkor Malazárra esküszöm, hogy...
- Gasszdám, erre mossszt nincs idő! Sssietned kell! A Herceg rosssszul van, haldoklik, sssőt talán már meg isssz halt - dramatizált a hüllő.
- Hogy... Hogy mi? Perselus... Az nem lehet!
- Gassszdám, mossszt ne töprengj, mossszt sssiesss! Csak te mentheted meg, a gonosssz ember ssszötét átka kínozza, feleméssszti az erejét. - Voldemort egy pillanatig még megpróbálta összerakni, hogy mi is történt. Tudta, hogy az az átok veszélyes volt, de nem gondolta, hogy ennyire, különben... Malazárra! Ez az ő hibája! Gyorsan lefejtette magáról a rátekeredett kígyót, és felpattant.
- Nagini, vezess! Gyorsan!
***
Minerva végig Perselus ágya mellett őrködött, és vigyázta lázálmát. A két griffendélest átküldte Harold mellé, mondván, ne legyen egyedül, ha felébred. Valójában most amúgy se lehettek volna segítségére, az örökös hangos aggódásukkal pedig az idegeire mentek, másrészt, nem akarta, hogyha a bájitalmesternek rémálmai lennének, akkor arról mások is tudomást szerezzenek. Perselus sose bocsátaná meg... A varázsló állapota ugyan nem romlott, de szinte látni lehetett, hogyan fogy percről percre az ereje, amivel szembeszállhatna az átok káros hatásaival. Ha Alastor Mordon valaha is a keze közé kerül, maga fogja kibelezni, méghozzá mágia nélkül. Hmm, talán Tudjuk Kinek van néhány jó ötlete... Csak lenne már itt!
***
Minerva úgy fél óra múlva érezte meg, hogy valaki áthaladt a védővarázslatokon. A kígyó. Itt van, végre!
Gyorsan lesietett az előtérbe, és már nyúlt is a kilincsért, hogy ajtót nyisson. Azonban nem azzal a pikkelyes arccal találta szemben magát, amelyiket várta.
- Jó estét, McGalagony professzor! Rég találkoztunk - köszönt illedelmesen az igencsak feszült és felettébb ideges Sötét Nagyúr. - Ha jól tudom, az ön gondoskodása alatt áll az unokám. Láthatnám?
-Tudjuk... Izé, Tom - dadogott Minerva. - Nem reméltem, hogy eljön.
- Perselusnak szüksége van rám. Bejöhetek?
- Honnan tudjam, hogy ha belép, nem mészárol-e le mindenkit nyomban? - Voldmort ajka alig látható, szomorkás mosolyba húzódott.
- Azt Perselus sose bocsátaná meg nekem. És Nagini se... Kérem? - Minervát ez az utolsó szó győzte meg. Nem hitte volna, hogy Tom Denem erre a szóra fanyalodott volna csak azért, hogy végezhessen velük.
- Rendben, de magán tartom a szemem! Perselus az emeleten van, nagyon gyenge - csuklott el a boszorkány hangja.
- Akkor siessünk! Az ellenátkok mindig sokkal lassabban munkálkodnak, mint azok, amelyek rombolják az áldozat szervezetét.
Minerva csak bólintott egyet, és már mutatta is az utat a beteg szobájához. Az ajtón becsusszanó Nagikával már senki se foglalkozott...
|
| |
| |
| Amy | Dátum: Csütörtök, 2012-08-09, 07:55 | Üzenet # 203 |
|
Ötödéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 199
Állapot: Offline
| A szobához érve Minerva benyitott. A látvány, ami Voldemortot fogadta, szívszorító volt. Ott feküdt az unokája az ágyban fájdalmasan eltorzult arccal, lázálma volt, a sebből - amit valaki bekötött - a kötésen keresztül szivárgott a vér befestve ezzel a hófehér lepedőt. A megrökönyödése csak egy pillanatig tartott. Voldemort nyomban az ágyhoz sietettet.
- Amint látja, megpróbáltam elállítani a vérzést, de nem jártam sikerrel. Mondja, meg tudja menteni? - kérdezte Minerva.
Voldemort az elgyötört arcot nézte. Szegény gyermekem -gondolta. - Mit élhetsz most át? És ez az én hibám, az én ostobaságom vezetett ide. De most nincs időm ezen keseregni, meg kell mentem, és meg is fogom menteni! Meglengette a pálcáját a beteg felett, és rögtön megtalálta azt, amit keresett. Kis idő múlva válaszolt Minerva kérdésére.
- Igen... Igen. Meg tudom menteni. Merlinnek hála, ismerem ezt az átkot és az ellen átkot is, de nem lesz könnyű hatástalanítani. Az átok így is túl sok erőt vett már el tőle. Remélem nem lesz késő - sóhajtott Voldemort. - Magamra hagyna, kérem. Szeretnék egyedül hozzálátni.
- Csak nem képzeli, hogy itt hagyom magát vele? Mondtam, maradok és figyelem magát. Ha kárt tesz benne, megjárja - mondta Minerva.
Voldemort elhúzta a száját ugyan, de nem mondott semmit. Hozzálátott, hogy eltávolítsa az átkot. Ismeretlen latin igét kántálva pálcamozdulatok sorozatával kezdte el az átok hatástalanítást.
***
A másik szobában Sirius és Remus halkan beszélgettek. Nem akarták elhinni ezt az egészet. Voldemort a kúriában, ez már felért egy halálos ítélettel.
- Te is tudod, hogy nem volt más választásunk - suttogta Remus. - Egyedül csak Tudodki tudja megmenteni őt.
- Tudom Remus - suttogot Sirus is -, de ez kész röhej. Nem lehet bízni benne. Ezt mindannyian tudjuk. Arra törekszünk, hogy megszabaduljunk tőle, erre idehívjuk, mert nélküle nem boldogulunk. Bocs, de ezen nevetnem kell.
- Te is olvastad azt a levelet. Mindent megtudhatunk belőle.
- Amire, mint mondtam, semmi garancia nincs. Még csak az kéne, hogy belőlünk is Halálfalót csináljon...
Mondta volna tovább is Sirius, de az ágy felől érkező mocorgás megállította. Harry lassan felébredt. Nem tudta, hogy került a szobájába. az utolsó emléke az volt, hogy az apja mellet akart maradni, de a nagyi megitatott vele egy kis töklevet..... Te jó ég! Abban a töklében álomtalan álom volt. Nem törődve semmivel, kipattant az ágyból, és ajtó felé akart indulni, de egy erős kéz megállította.
- Harold! De jó, hogy felébredtél. Jó mélyen aludtál - mondta Remus mosolyogva. - Hogy érzed magad?
- Remus, erre most nincs időm, apa mellet akarok lenni. MOST. Tehát, eresz el!
- Harold, nem lehet, sajnálom - mondat Sirius.
- És miért nem? Mi az, amiről nem tudhatok? - kérdezte Harry
A két férfi összenézet. Nem tudták, hogy közöljék vele azt, amit tettek. Végül csak az igazság mellet döntöttek.
- Harold! - kezdte Remus,. - Elhiszem, minden vágyad, hogy az apád mellet lehess, de ez most nem lehetséges. És azt is megmondom, miért. Mert Voldemort is itt van.
Na, ha azt hitték, hogy ez Harryt elrettenti, akkor nagyon tévedtek. Kirántotta a kezét Remus szorításából és kirohant az ajtón.
***
Minerva figyelte, hogy Voldemort mit csinál. A pálcamozdulatok, és ez a latin szöveg ismeretlen volt számára. Soha nem hallotta még ezeket a szavakat. Fél óra múlva Voldemort leeresztette a pálcáját, abba hagyta a kántálást, és leroskadt az ágyra.
- Most már minden rendben lesz - válaszolta a boszorkány fel nem tette kérdésére. - Eltávolítottam az átkot. A többi már csak rajta múlik.
- Gondolja, hogy meg fog gyógyulni? - kérdezte Minerva, miközben a bájitalmesterhez közeledett. A légzése igaz normális volt, de a láza még mindig nem enyhült, ezért visszatért a homloka borogatásához. Bájitalt nem mert neki adni, mert nem tudja, árt-e vele.
Voldemort alig láthatóan elmosolyodott.
- Ismerem az unokámat. Erős ember. Túl fogja élni, mert van miért élnie - mondta, és megfogta Perselus kezét.
Az idill eddig tartott, mert az ajtó kivágódott, és egy nagyon dühös Harry rontott be rajta. Mikor meglátta Voldemortot, azonnal pálcát rántott.
Az üzenetet módosította: Amy - Csütörtök, 2012-08-09, 08:00 |
| |
| |
| Scale | Dátum: Csütörtök, 2012-08-09, 10:42 | Üzenet # 204 |
 Ötödéves
Csoport: Szerzők
Üzenetek: 171
Állapot: Offline
| - Mit keresel itt?! - sziszegte gyűlölettel teli hangon Harry.
- Meggyógyítom az apádat - felelte higgadt nyugalommal Voldemort.
De még mielőtt Harry egyáltalán felfoghatta volna, hogy mit mondott a Nagyúr, egy fényes villanás töltötte be a teret, majd Fawkes megtelepedett a fiú vállán, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt - Harryvel együtt.
A griffendéles megzavarodva érezett meg egy teljesen ismeretlen helyre, de jobban körülnézve rájött, hogy nem is annyira idegen a környezet. A szagból és a berendezésből megítélve minden bizonnyal a Szent Mungóban lehetett.
- Miért hoztál ide? - kérdezte Fawkest, aki válaszul mindössze trillázott egyet, aztán egy apró fénygömbbé változva kilebegett az ajtó alatt. Harry előkapta talárja zsebéből a láthatatlanná tévő köpenyét, és halkan a főnix nyomába eredt. A madár egy kórterembe vezette, ahol Harry legnagyobb megdöbbenésére magát Albus Dumbledore-t találta.
- Uram! - kiáltotta Harry. Ledobta magáról a köpenyt, és azonnal a férfihoz sietett. - Mi... mi történt?
Harry hol Fawkesra, hol az igazgatóra nézett, de egyiktől sem kapott választ. Azonban a főnix, amint átváltozott, rárepült Dumbledore vállára, mire a férfi nyomban megmozdult.
- Fawkes... - suttogta. - Hát nem mentél el? - Azzal erőtlenül megsimogatta a madara selymesen puha tollait. - Harry? Miért vagy itt, fiam? Hol van az apád? És Minerva?
- Nincsenek itt, uram - rázta a fejét Harry. - Fawkes hozott ide, a többiek a Roxfortban vannak. Apa rosszul lett, és képzelje, a többiek Voldemortot hívták el, hogy meggyógyítsa őt. Uram - ragadta meg a férfi karját -, segítenie kell legyőzni Voldemortot. Beférkőzik az egész családomba, lassan mindenki elfogadja őt, aztán... Becsapja őket, érti? És senki sem látja!
- Tudom, fiam, tudom - sóhajtott Dumbeldore. - Neked most vissza kell menned, Harry...
- Csak azért mennék vissza, hogy megtudjam, jól vannak-e. De ha ott maradok, soha nem fogok tudni felkészülni Ellene, érti? Meg kell tanulnom harcolni, hogy legyőzhessem!
- Rendben - bólintott Albus. - Fawkes, nézd meg, kérlek, hogy jól vannak-e Perselusék.
A másodpercek csigalassúsággal teltek, de végül a főnix visszatért, és egy halk trillával jelezte, minden a lehető legnagyobb rendben.
- Jól van, Harry - kelt fel Albus az ágyból, és egy intéssel visszaváltoztatta a régi ruhájára a kórházit. - Kezdjük meg a képzésedet! Fogd meg a karom.
Harry megragadta Dumbledore karját, és dehoppanáltak a Dumbledore-birtokra.
http://scaleoldala.ucoz.hu/
A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.
(Pillangó-hatás c. film)
|
| |
| |
| Erika | Dátum: Csütörtök, 2012-08-09, 12:53 | Üzenet # 205 |
|
Hatodéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 374
Állapot: Offline
| Jonah Smith unottan sétálgatott a Szent Mungó zártosztályának folyosóján. Néhány ajtó mögül kiabálás, és jajveszékelés hallatszott ki, de ő ezt már régen megszokta. Minden ablakon benézett, hogy ellenőrizze a bentlakókat. Amikor az utolsó ajtóhoz ért, megtorpant, és a szemöldökét ráncolva nézett be az ablakon. Az idős férfi magában motyogott, és olyan mozdulatokat tett, mintha símogatna valakit, majd hirtelen felugrott az ágyról, és el akart hoppanálni, de ezt a hoppanálásgátló bűbáj megakadályozta. Smith nem késlekedett tovább, kinyitotta az ajtót, és egy pálcamozdulattal elkábította a férfit, és az ágyhoz kötözte.
- Hát így végzi a híres Albus Dumbledore - mosolygott magában, majd kisétállt az ajtón.
***
- Harry, ne! - kiabálta Minerva, és a fiú és Voldemort közé lépett.
- Nagymama, menj onnan, még megöli apát - mondta Harry, de egy vörös villanás belé folytotta a szót. A szobát betöltötte Fawkes vidám trillázása, miközben leereszkedett Voldemort vállára, és kedveskedve megcsipkedte a fülét (már ha van neki!). Majd felszállt, és letelepedett Perselus párnájára.
Azt hiszem, mindnyájunk élete jobb lenne, ha mindig ott lenne egy könyv mindegyikünk hátizsákjában.
Az üzenetet módosította: Erika - Csütörtök, 2012-08-09, 13:07 |
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Szombat, 2012-08-11, 21:56 | Üzenet # 206 |
|
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Állapot: Offline
| Harry, Dumbledore madarának látványára leeresztette a pálcáját. A főnix sokszor segített már neki a múltban, nem egyszer mentve meg az életét. Ő úgy tudta, hogy ezek a madarak csalhatatlan ösztönnel tudják kiválasztani azokat a varázslókat, akikben érzik a jót, és a saját döntésük alapján szegődnek melléjük.
Teljesen megdöbbentette az, hogy látta leszállni Voldemort vállára, a kedves kis csipkelődésről nem is beszélve...
Fawkes megforgatta a fejét, és óvatosan lépkedve megközelítette az ágyban fekvő varázsló oldalát, és a pálcáját döbbenten szorongató fiúra nézett.
- Akar valamit - jegyezte meg Minerva suttogva, és gyorsan ellépett a Sötét Nagyúr mellől. Még mindig meglepte a saját bátorsága, miszerint képes volt a testével védelmezni Voldemortot. Sosem gondolta volna, hogy egyszer még eljön ez az idő is, hogy ő önként álljon az oldalán.
- Azt hiszem, látni akarja apa sebét - jelentette ki Harry, és közelebb lépett az ágyhoz.
- Ugyan Harold - legyintett Minerva. - A főnixek kétség kívül okos madarak, de nem hiszem, hogy ennyire.
- Ejnye-bejnye McGalagony professzor - ciccegett Voldemort a boszorkány háta mögött. - Tudhatná, hogy a varázslények rendelkeznek egy kifinomult ösztönnel. Például, Nagini....
- Senkit nem érdekel a kis előadása arról a förmedvényről - jegyezte meg Sirius, aki Remusszal az oldalán megjelent az ajtóban. Féltette Harryt, és ha még egy percet ott kellett volna várakoznia, akkor attól tartott, hogy biztosan megőrül. Így Remus tiltakozásával nem törődve, megindult a keresztfia után.
- Elég legyen - vágott közbe Minerva -, van fontosabb dolgunk is a vitatkozásnál.
- Nem ismerek magára professzor asszony, már a második alkalommal véd meg - bókolt Voldemort, Minervának.
- Aki nem viselkedik a helyzethez méltóan, azt ki fogom tiltani a kúriából! - jegyezte meg Minerva határozottan. - Most Perselus miatt vagyunk itt mindannyian.
Míg a többiek vitatkoztak, Harry felhajtotta az apja takaróját, engedve a főnixnek, hogy hozzáférjen a bájitalmester oldalához. A madár földöntúli trillázásba kezdett, elnémítva a vitatkozókat.
Fawkes addig énekelt, míg kövér könnycseppek jelentek meg a szemében. Azután oldalra hajtotta a fejét, és a potyogó cseppeket a kötésre irányította.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Erika | Dátum: Hétfő, 2012-08-13, 06:56 | Üzenet # 207 |
|
Hatodéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 374
Állapot: Offline
| Mindenki legnagyobb örömére Perselus láza szép lassan egyre lejjebb ment, és mély álomba merült.
Azt hiszem, mindnyájunk élete jobb lenne, ha mindig ott lenne egy könyv mindegyikünk hátizsákjában.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Hétfő, 2012-08-13, 12:07 | Üzenet # 208 |
|
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Állapot: Offline
| Amint Harry megbizonyosodott arról, hogy apja tényleg túljutott a veszélyen, visszafordult a többiekhez, és kemény tekintetét egyenesen Voldemortra szegezte.
- Te és Én most elmegyünk, és megbeszéljük ezt az egészet! - jelentette ki határozottan.
- Harold... - próbált közbeavatkozni Minerva.
- Hagyja csak, professzor asszony! - szólalt meg a fekete mágus is. - Azt hiszem, a fiúnak igaza van. Jobb, ha ezt egymás között beszéljük meg. Még mielőtt Perselus magához térne, és mi feleslegesen felizgatnánk őt.
- Álljon csak meg a menet! - szólt közbe Sirius. - És mi van, ha elfajul a beszélgetés? Nem hagyom, hogy ártson a keresztfiamnak, maga szörnyeteg!
- Hmpf, aligha hiszem, hogy a fiúnak bármi baja eshetne. Eddig meglepő ügyességgel úszott meg minden ellene irányuló kísérletemet. De ha ez megnyugtatja, hajlandó vagyok átadni a pálcámat McGalagonynak. És preferálnám, ha te is így tennél - nézett komolyan a fiatal griffendélesre. Harold habozott egy kicsit, majd a két rokon végül egyszerre nyúlt pálcájáért, és adta át azt az átváltoztatástan professzornak.
- Rendben, menjünk!
- Menjünk! - értett egyet Tom is, miközben kicsit megborzongott. Idejét se tudta, mikor adta ki önként valaki más kezébe a pálcáját. - És visszük Naginit is! Ő majd gondoskodik arról, hogy még véletlenül se térjünk el a tárgytól.
- Minerva... - kezdett aggodalmaskodni ismét Sirius, de az csak leintette. Jelen pillanatban jobban aggódott a Potter-indulatosság, mintsem Tom Denem ártó szándékai miatt. Vérkapcsolat ide vagy oda, Harold vitathatatlanul örökölt valami nevelőapjától is. Merlin! Add, hogy ezek ketten egyetértésre jussanak, különben itt vér fog folyni! Majd az ágyra nézett. Perselus, ha van egy kis eszed, most nem térsz magadhoz, még végre itt minden elrendeződik. Különös módon nem csak az idős asszony tekintete ragadt a beteg varázsló alakján. A Sötét Nagyúr is visszanézett még az ajtóból, mielőtt követte volna a feketehajú tinédzsert.
- Érted, Perselus! Csak érted csinálom végig mindezt! Remélem, ha magadhoz térsz, értékelni fogod az erőfeszítéseimet - s azzal követte dédunokáját a könyvtárszobába, hogy lefolytassanak egy, a Malazár utódaihoz méltó parázs vitát. Szerencsére Nagika már az ajtóban várta őket...
|
| |
| |
| Amy | Dátum: Kedd, 2012-08-14, 08:51 | Üzenet # 209 |
|
Ötödéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 199
Állapot: Offline
| A könyvtárszoba egy hatalmas helyiség volt, a polcok roskadásig tele értékesebbnél értékesebb könyvekkel. Volt benne egy hatalmas asztal, székekkel, kényelmes fotelekkel és egy kép is a falon Perselus nagyszüleiről. A bútorokról még ennyi év távlatából is sütött a gazdagság és az elegancia.
Beérve a szobába Harold becsukta az ajtót a két "vendége" után, és gondoskodott arról, hogy senki ne zavarja őket.
Voldemortot lenyűgözte ez a helység. Olyan emberként, aki annak idején strérber volt az iskolában a könyvek felüdülésként hatottak. Ők voltak a legjobb barátai és a tudás - amit belőlük nyert -, felbecsülhetetlen érték volt számára.
Gondolataiból Harold dühös hangja szakította ki.
- Mondd még is mit akarsz tőlem és apától? - kérdezte a fiú.
- Már egyszer elmondtam Harold, hogy mit akarok. Azt akarom hogy visszagyertek hozzám. Te és az apád. Hogy egy család legyünk - mondta Voldemort.
- Hpmf... és persze ezt nekem el kell hinnem, hiszem a "rokonom" vagy, és mint ilyen nem hazudsz nekem igaz? Hát felvilágosítalak, egy szavadat sem hiszem. Egy aljas ember vagy, akinek senki és semmi sem szent csak önmaga és az az ostoba tévhite, hogy ő mindennél és mindenkinél jobb. Aki ennek az ellenkezőjét teszi azt kegyetlenül megbünteted - mondta és egy pillanatra sem vette le a szemét Voldemortról.
A fekete mágust meglepte az, amit dédunokája a szemébe mondott. Egy pillanatra elöntötte a düh, és meg akarta ölni ezt a szánalmas gyereket, de a dühe amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt. A gyereknek, el kellet ismernie igaza van. Ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy el fogja ismerni azt, amit Harry Potter mond, biztosan a feledésbe átkozza.
- El kell ismernem, hogy igazad van, Harold! Mindig is ez volt a fontos számomra. A varázslók tiszta vére, és feltétel nélküli hűsége. - Voldemort felemelte a kezét, hogy megakadályozza a fiú közbeszólását -, de ez addig volt fontos, míg meg nem tudtam, hogy van egy unokám, aki végig itt volt a közelemben. Azt hiszem, akkor döntöttem úgy, hogy ezt a dinasztiát van aki továbbviheti, ha én már nem leszek. Akkor még dinasztiában gondolkodtam, de idővel, pontosabban akkor, amikor megtudtam, hogy te is létezel, akkor vált ez családdá számomra. Olyan érzések kezdtek létrejönni bennem, amiről azt sem tudtam, hogy léteznek. Számomra is meglepő módon nem zavart ez a gondolat, sőt olyan jó volt elképzelni, hogy van két ember, akikre családomként gondolhatok.
Haroldot meglepte ez kitárulkozás Voldemort részéről. Nem hitte el azt, amit az előbb halott. Egyszerűen nem akarta elhinni. Senki nem változhat meg ilyen gyorsan azután, hogy az elmúlt években meg akarta ölni.
De te is tudod, hogy ez igaz lehet - mondta egy belső hangocska a szíve mélyén.
|
| |
| |
| Tinn | Dátum: Kedd, 2012-08-14, 09:15 | Üzenet # 210 |
 Elsőéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 30
Állapot: Offline
| - Na jó. Kapsz egy esélyt, de ha apa megszenvedi miattad komolyan megöllek! - ezzel Harold befejezettnek tekintette a témát, és visszatért apja szobájába.
"Ki nem állhatom mások társaságát. Csak magamat bírom elviselni, s olykor még ebben is szünetet tartok!"
Vavyan Fable
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Szombat, 2012-08-18, 18:41 | Üzenet # 211 |
|
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Állapot: Offline
| Albus Dumbledore-t leszedált, mámoros állapotából egy, a torkán lekényszerített, borzalmas ízű bájital rántotta vissza az élők világába. Meglepetten pislogott, hogy minél inkább képet kaphasson a fölé hajló, eltorzult alakról.
- Na végre, Albus! Épp itt volt az ideje, hogy magadhoz térj. Most szedd össze megad gyorsan! Minél előbb indulnunk kell, ha észrevétlen ki akarlak téged csempészni innen.
- A... Alastor?
- Hmpf, még szép, hogy Alastor! Ki más lenne? Na talpra, mielőtt meggondolom magam arról, hogy a hasznomra lehetsz-e, és itt hagylak a gyógyítók kezén.
- Ho... Hova megyünk?
- Hát hová is mennénk? Vadászni, öreg cimborám, vadászni! Most végre lemossuk a neveden éktelenkedő szégyenfoltot. Éppen időben, mielőtt még napvilágra kerülne a titok! Hehe - kuncogott tébolyultan az ex-auror, miközben talpra rángatta a még mindig kábult öreget. - Sötét varázslókat fogunk becserkészni, pont úgy, mint a régi szép időkben. Elvégre mindkettőnket ugyanaz a halálfaló átkozott meg, és ez sorstársakká tesz minket, ugyebár? És te, Dumbledore - sziszegte most a másik fülébe dühösen -, te segíteni fogsz nekem, hogy végre leszámolhassak Pitonnal. - Azzal Mordon szorosan magához préselte Dumbledore-t és aktiválta az illegális zsupsz-kulcsát, ami egyenesen egy elhagyatott lakásba szállította őket.
|
| |
| |
| mzperx | Dátum: Szombat, 2012-08-18, 19:29 | Üzenet # 212 |
|
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Állapot: Offline
| Harry a többiekre egy pillanatot sem vesztegetve sietett az ágyhoz, majd óvatosan leült apja mellé, és megfogta a a kezét, hogy tudassa vele, éreztesse: ő itt van neki, vele, mellette van, és szüksége van rá. Közben Voldemort is követte, bár sokkal komótosabban sétált oda az ágyhoz. Csak egy pillanatra nézett Minervára, és mikor a tekintetük találkozott, egy kis mosoly kíséretében bólintott, hogy most már minden rendben, nem kell aggódnia. A boszorkány vette az üzenetet, és sürgősen kiterelte a szobából a feleslegessé vált griffendéles különítményt. Az új családnak most szüksége van egy kis időre, csak úgy maguk között!
A Nagyúr átsétált az ágy másik oldalára, és egy ideig figyelte a fiút, akinek a szeme most csak az apja elgyötört arcán függött. Majd mikor nyilvánvalóvá vált, hogy itt most nem fog csak úgy figyelmet kelteni a szobrozása, kicsit megköszörülte a torkát.
- Gröhm, gröhm... Leülhetek? - kérdezte olyan udvariasan és ártatlanul, ahogy csak tudta.
A fiú ránézett egy pillanatra és bólintott egyet.
Óvatosan ereszkedett bele az ágy mellett álló fotelbe, és ő is Perselust kezdte el figyelni, hogy minél előbb észrevehesse az állapotában beálló legkisebb változást is. Keze önkéntelenül emelkedett fel és simított végig a párnán elterülő éjfekete, izzadtságtól átitatott hajtincseken.
Harry néhány pillanat múlva visszakapta a tekintetét hajdani ellenségére, és kíváncsian fürkészte annak aggódó tekintetét, ellágyuló arcvonásait, az apja homlokán meg-megpihenő kezét...
- Maga tényleg törődik vele... Szereti - jelentette ki inkább, mintsem kérdezte a nyilvánvalót.
- Igen - válaszolta Denem. - Igen, magam is alig tudom felfogni, de szeretem őt. Mindennél fontosabbá vált számomra... Tudnod kell - nézett fel a dédunokája szemébe -, hogy biztonságban vagytok mellettem. Sohase ártanék neki... vagy neked.
- Az nem elég! - szólalt meg hevesen Harry. - Azt hiszi, hogy ezzel kielégít vagy megnyugtat bármelyikünket is? Mi lesz mindenki mással? - Mikor látta, hogy Voldemort csak értetlenül pislog rá, folytatta. - Mi lesz a barátainkkal, az ismerőseinkkel?
- Sose tennék olyat, amivel fájdalmat okoznék nektek. Nem ártok olyanoknak - ha el tudom kerülni -, akik fontosak nektek.
- És az ártatlanok? Velük mi lesz? - erősködött tovább a griffendéles. - Azt hiszi, elfogadható, ha valami elavult vértisztasági mániából, vagy alaptalan bosszúból gyilkol magatehetetlen mugli- és varázslócsaládokat, csak mert nem osztják a maga ideáit?
- ... Túl sokat kérsz, fiú - suttogta egy idő után a Nagyúr.
- Ez nem az én kívánságom, nem csak az enyém. Apa is ezt akarja... Békét akar. - A csönd hosszúra nyúlt ez után a kijelentés után, percek, de akár órák is eltelhettek, míg a feketemágus végül megszólalt.
- Nem tudok válaszolni a kérdéseidre, fiam. Jelen pillanatban csak egyet tudok: a lábam előtt akarom látni azokat, akik ezt tették az apáddal. Azt akarom, hogy fizessenek, amiért majdnem elvették őt tőlem. Mindenki más biztonságban van a haragom elől.
- Ebben... azt hiszem, egyet akarunk. Amíg mindenki más biztonságban van. - A két tekintet összekapcsolódott. Új szövetség született egy beteg ágya felett...
|
| |
| |
| Scale | Dátum: Vasárnap, 2012-08-19, 10:17 | Üzenet # 213 |
|
Ötödéves
Csoport: Szerzők
Üzenetek: 171
Állapot: Offline
| Ezalatt a Prince-kúriában korántsem volt minden rendben. Dobby és Socius kisebb-nagyobb összezördülésekkel, de rendbe tették gazdáik otthonát, Dobby azonban egyre jobban gyengült a munka során, és Socius hiába próbálkozott a legkülönfélébb gyógyító bűbájokkal- és italokkal, a fiatal manó végül betegágyban kötött ki. Az állapota meglepően rohamosan romlott, s a nap végére Socius úgy döntött, ideje segítséget kérnie.
Egy hangos pukkanás kíséretében jelent meg Harry és Denem előtt.
- Gazdám! - kiáltotta Socius remegve, és még jobban megremegett, mikor meglátta Perselust az ágyban. - Dobby nagyon-nagyon beteg, segítened kell!
- Dobby?! De hát... a múltkor még jól volt!
- Az állapota egyik pillanatról a másikra rosszabb lett. - Socius már szinte tépdeste a fülét félelmében.
Harry rémülten nézett az apjára. Nélküle képtelen megmenteni Dobbyt. Aztán lassan Denemre emelte a tekintetét, és nyelt egy nagyot. A férfi megkímélte Harryt egy kínos könyörgéstől, csupán bólintott egyet, és azt mondta:
- Elmegyek vele, te maradj itt apád mellett!
Denem megragadta Socius kezét, és másodpercek alatt a manószobában álltak. Tom azonnal Dobbyhoz lépett és meglengette felette a pálcáját, felmérve a beteg állapotát, aztán villámló szemekkel Sociusra nézett.
- Te neki adtad az erőd egy részét?!
A manó vinnyogva próbálta meg olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak lehetséges.
- Azt kérdeztem, manó, neki adtad-e az erőd egy részét?!
- I-igen, uram!
- Ostoba manó! A barátod halott! - vágta hozzá a rideg tényt kegyetlenül. - Az erőd, ami még csak nyomokban sem egyezik az övével, teljesen felemésztette a szervezetét! Ide vezetett a hősködésed! Remélem, másodjára már nem próbálod se te, se mások életre kelteni, mert innentől kezdve csak inferusnak használhatnánk! Nos, manó, akkor most menjünk szépen vissza a dédunokámhoz, és meséld el neki, hogy megölted a kedvenc manóját. - Denem ölbe kapta Dobbyt, megragadta Socius karját, és habar a manó rettentően félt a következményektől, visszavitte magukat Harryhez.
Harry felkapta a fejét a pukkanásra, és izgatottan nézett Denemre, és a karjában Dobbyra.
- Meggyógyította?
- Sajnálom, de a manó meghalt - rázta a fejét Denem. - Tudtad, hogy ez az agyalágyult - bökött Sociusra - nekiadta az erejét?
- Hogy mi? - Harry nem hitte el, amit hall. - Dobby meghalt? Az... az nem lehet... Én... Igen, láttam, hogy neki adta az erejét, de azt... Azt mondtad, Socius, hogy ettől meggyógyul!
- Én azt hittem, Gazdám - sírta Socius. - Úgy tudtam, hogyha egy haldokló manónak adjuk az erőnket, akkor attól meggyógyul. Nem tudtam, hogy számít, hogy mennyire hasonló a mágiánk!
- Dobby - suttogta Harry, s elvéve Denemtől a halott manót, magához ölelte.
***
Dobby temetése csupán néhány percig tartott, mindenki félt egyedül hagyni Perselust. Nem volt gyászbeszéd, de mindannyian tudták, hogy mennyit tett értük ez az apró, de lélekben és szívben hatalmas manó.
- Köszönöm - suttogta Harry, és megsimította a kőből faragott fejfát.
Azon csak ennyi állt:
"Itt nyugszik Dobby, a hős manó"
http://scaleoldala.ucoz.hu/
A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.
(Pillangó-hatás c. film)
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Vasárnap, 2012-08-19, 19:09 | Üzenet # 214 |
|
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Állapot: Offline
| A temetés után Tom elvonult és sokáig gondolkodott. Igyekezett megoldást találni a jövőjére nézve, szerette volna, ha az unokája és a fia kitüntetné őt a szeretetével, de jól tudta, hogy ezt ki kell érdemelnie. Sosem gondolta, hogy egyszer csak számítani fog neki a saját vére. Eileent nem tudta szeretni, talán azért, mert nagyban emlékeztette őt arra az akasztófára való mugli Denemre. Benne nem volt meg a nemes varázslóvér. Hiába rendelkezett mágiával, a gondolkodásmódja megfelelt egy ostoba mugliénak. Ő pedig akkor gyűlölte a varázstalanokat.
De mára már belátta, hogy nem az számít, hogy valaki rendelkezik varázserővel. Elhatározásra jutott, ideje véget vetni a titkolózásnak. Az unokája megérdemli, hogy családban nőjön fel. Elhatározását tett követte, hoppanált a Denem birtokra.
- Gyere velem - intette magához a vöröshajú nőt.
Harry felállt és otthagyta az apját, de nem ment messzire csak ki a folyosóra.
- Mi történt? - kérdezte az ajtó előtt tanakodó hármast.
- A "nagyapád" lelépett - válaszolta neki Sirius cseppet sem lelkesen.
- Nem mondta neked, hogy hová megy? - kérdezte Minerva.
- Beszéltünk, de erről nem mondott semmit - rázta a fejét a fiú.
- Végül is már megtette a magáét.
- Sirius! - szólt rá Remus a barátjára, miközben Harry felé intett a fejével.
- Bocsáss meg, Harry - fordult a fiú felé Sirius -, de én még neheztelek rá James és Lily meggyilkolása miatt, én nem tudok olyan könnyen megbocsátani neki.
Harry értően bólintott.
- Ti beszélgessetek, én addig figyelek Perselusra - mondta a boszorkány és otthagyta hármójukat.
Harry hálásan nézett utána.
- Diák koromban, ezt el sem tudtam volna képzelni - jegyezte meg Sirius elgondolkodva. - A házvezetőnk, aki egy Mardekáros miatt aggódik.
- Úgy érzi, hogy tartozik apának, mert sokszor nektek adott igazat, és az előítéletei miatt csak később ismerte meg, hogy apa milyen is valójában - jegyezte meg Harry.
A beszélgetésnek Voldemort vetett véget.
- Kövess! - intett a fiúnak, és a grifendélesekkel nem törődve visszatért a nappaliba.
Harry kíváncsian ment utána. Vajon mit akarhat? Belépett a nappaliba, és kíváncsian nézett a vöröshajú nőre, akinek a vonásai ismerősek voltak neki.
- Harry - szólt hozzá ünnepélyesen Voldemort. - Te adtál nekem egy esélyt, ideje, hogy viszonozzam. Bemutatom az édesanyádat, Lilyt.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Amy | Dátum: Vasárnap, 2012-08-19, 22:47 | Üzenet # 215 |
|
Ötödéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 199
Állapot: Offline
| Harry köpni-nyelni nem tudott a bejelentés hallatán csak nézte azt a vörös hajú nőt, akire kicsi kora óta vágyott. Nem... Az nem lehet, hogy itt van, hiszen halott - gondolta.
- Harry, kicsi fiam! Merlinre, hogy megnőttél! Gyere ölelj meg! - mondta Lily és kitárta karjait gyermeke felé. Harry viszont nem mozdult.
- Mégis miféle tréfa ez? - kérdezte. - Ki ez a nő? Mert, hogy nem az anyám az biztos.
- Honnan veszed ezt a butaságot? Persze, hogy az édesanyád - mondta Voldemort -, és mielőtt nekem rontanál azzal, hogy ez csak tréfa lehet és valaki felvette a külsejét, ki kell, hogy ábrándítsalak. Akit itt látsz az a te Édesanyád.
- De, hát Ő meghalt... Maga ölte meg - mondta Harry elképedve ettől az abszurd választól.
Voldemort csak a fejét rázta.
- Nem Harry, nem öltem meg! Habár meg kell mondjam szép kis közjáték volt, amit anyukád lerendezett! Meg is lepődtem, mikor megláttam élve.
Harry az anyjára nézet aztán vissza Voldemortra. El sem hitte amit látott.
- Megyek megnézem apádat! Ti csak beszélgessetek! Gondolom van mit tisztáznotok - mondta Voldemort, azzal magára hagyta a két megszeppent embert.
Percekig csak nézték egymást. A csend kezdett kínossá válni. Végül Lily törte meg a csendet:
- Kicsikém! Tudom ez most rendkívül furcsa neked, de legalább arra kérlek hallgass meg mielőtt döntesz a sorsomról!
- Feltehetek egy kérdést anya? - kérdezte Harry.
- Persze drágám!
- Ha nem haltál meg, akkor miért nem tudattad ezt velünk is? Miért hagytál minket engem, apát, Siriust és a többieket abban a tudatban, hogy meghaltál? - kérdezte dühösen. - Felfogtad egyáltalán mit éltem át nap mint abban a tudatban, hogy nekem nincs anyukám? - mondta könnyes szemmel.
Lily elkeseredetten nézet a fiára. Az ő szemei is könnyben úsztak, hiszen amikor eltűnt az életéről mondott le. Arról a fiúról, akit annyira szeretett.
- Kicsim! Ez rendkívül bonyolult és hosszú dolog, de csak, hogy tudd. Életem legnehezebb döntése volt az, amit tettem és a mai napig bánom. Ha akkor erősebb vagyok, talán nem kellet volna megtennem... Talán minden más lenne... Talán boldogan élhettünk volna mi hárman - mondta és egy apró könnycsepp kezdte el útját bájos arcán.
Harry látva anyja bánatos arcát végül odament hozzá és csukott szemmel megölte. Félt ugyan is, ha kinyitja a szemét eltűnik és ő csak az ürességet fogja érezni utána, de nem tűnt el az anyja, sőt magához szorította a kisfiát, hiszen mindig is erre vágyott. Az a melegség, ami az anyjából áradt, boldog emlékeket ébresztett Harryben, még gyerek korából.
Az ölelést végül az anyja szakította meg. Lenézet fiára, könny áztatta az arcát, de azért mosolygott.
- Mondd csak, mit értett azon Tom, hogy megnézi apádat? - kérdezte az anyja.
Harry sápadt arcát látva szíve elszorult-Mond mi történt vele?
Éppen belekezdett volna a történtbe, mikor az ajtó kivágodott és egy rendkívül zilált külsejű McGalagony futott be a nappaliba, egy pillanatra megtorpant amikor meglátta Lilyt. Nem hitt a szemének ezért szaporán pislogott hátha csak káprázik a szeme.
- Lily....? - kérdezte, de a kérdést nem tudta befejezni, mert Harry félbeszakította.
- Mi az professzor? Mi történt? Apával van valami?
- Harry, gyere velem, gyorsan! - mondta Minerva, de egy pillanatra sem vette le a szemét Lilyről. - Apád ébredezik.
Több se kellet. Harry és Lily McGalagony vezetésével azonnal ott teremtek a beteg szobájában, ahol három izgatott ember várta, hogy a bájitalmester ki nyissa a szemét.
Órákkal később Perselus egy reszketeg sóhaj kíséretében kinyitotta a szemét, majd újra becsukta, zavarta a fény. Mikor kinyitotta újra és amint sikerült fókuszálnia kik vannak a szobában halkan megszólalt.
- Nagy uram! - mondta halkan.
Voldemort elmosolyodott, hiszen felébredt az unokája végre. Perselus nem tudta hirtelen mi történt. És miért vannak itt ennyien. Végül minden beugrott.
- Harry! Hol van?
- Itt vagyok apa - mondta Harry és odament apja ágyához. Megfogta a kezét, mosolygott. Viszont Perselus nem Harryre nézet, hanem a válla fölött egy vörös hajú nőre. Nem az nem lehet ő! Biztosan téved! Végül kibukott belőle a kérdés
- Lily?
Erre a kérdésre mindenki arra a pontra nézet ahova Perselus, leesett állal és kiguvadt szemekkel néztek az ajtóban álló vöröshajú zöld szemű nőre.
Az üzenetet módosította: Amy - Vasárnap, 2012-08-19, 22:53 |
| |
| |
| Mugli | Dátum: Hétfő, 2012-08-20, 10:54 | Üzenet # 216 |
|
Csoport: Vendégek
| Erika:
Lily szeméből könnyek folytak, ahogy nézte a számára legfontosabb embereket.
- Perselus - suttogta alig hallhatóan, és az ágy felé indult. Harry arrébb lépett, és mosolyogva nézte, ahogy az anyja leült az ágy szélére.
|
| |
| |
| Smaragd | Dátum: Kedd, 2012-08-21, 05:31 | Üzenet # 217 |
|
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Állapot: Offline
| - Hogyan...? - kérdezte Perselus.
- Kérted, hogy hagyjam életben.
- Ezt nem értem - vetette közbe Minerva.
Tom az égre emelte a tekintetét miközben felsóhajtott. Nincs mese, ki kell tálalnia.
- Nos, az úgy volt, hogy kötöttem egy alkut - felelte helyette Lily. - Tudtam, hogy Perselus bármi áron meg fog védeni engem, még ha úgy is hiszi, hogy mástól van gyerekem. De, én Harry nélkül nem akartam élni. Egy kapocs-bűbájt helyeztem el Harryn és hozzákötöttem az életünket Perseluséhoz. Tudtam, ha a Nagyúr fontolóra veszi az esélyeket - és ha valami okból, de beleegyezett abba, hogy életben hagy -, akkor nem fogja megkockáztatni azt, hogy elveszítse Perselust. Bocsáss meg nekem - fordult a férfi felé -, de csak így tudtam megmenteni a fiúnkat.
- De... Én... Én nem tudtam, hogy élsz! - dadogta Perselus.
- Nem ölhettem meg - felelte Voldemort -, de amiért kijátszott engem ez volt a büntetése.
Lily lehajtotta a fejét, Perselus pedig hallgatott, de nem úgy Harry:
- Mit ártottam én neked, hogy meg akartál ölni? Egy csecsemőt!?
De a választ nem onnan kapta, ahonnan várta.
- A jóslat! - Minden tekintet Remusra szegeződött. - A jóslat miatt volt... - mondta döbbenten.
- Miféle jóslat? - kérdezett rá Sirius. - Én miért nem tudok róla?
- Neked nem volt idő elmondani, aztán már nem számított - jegyezte meg szomorúan Remus.
- Igen, létezik egy jóslat, ami arról szól, hogy te fogod megakadályozni, hogy én legyek a leghatalmasabb sötét varázsló - nézett Voldemort, Harryre.
A fiú egy pillanatig döbbenten nézett a nagyapjára, majd nevetni kezdett. Azt hitték összeroppant az igazság súlya alatt, senki nem értette, hogy mi történt vele, míg meg nem szólalt.
- De, hisz legyőztelek!
- A szeretet ereje... - mondta egyszerre Lily és Perselus összekulcsolt kezeikre nézve. - A vérségi kötelék, ami mindennél fontosabb.
- Hogy... - kérdezte döbbenten Voldemort. - Én azt hittem, hogy a jóslat arról szól, hogy meg fognak ölni.
- Albus - világosodott meg Minerva. - Neki mondták el a jóslatot, és ki gondolhatta volna, hogy veszélyben van a hatalma, ha nem ő?
- Mindezt amiatt, hogy kinek van több varázsereje? - egyszerűsítette le a kérdést Harry.
- Igen - válaszolta csendesen Minerva.
- Emiatt nem lehetett családom? Emiatt kellett azt hinnem, hogy a szüleim meghaltak? Emiatt kellett majd minden évemben, mióta az eszemet tudom veszélyben élnem? - fakadt ki a fiú
- Harry... Harry! - szólt Perselus a fiúra, de az nem hallgatott rá. - Harold - ez a csendes szó elég volt ahhoz, hogy Harry elhallgasson és az apja felé forduljon. - Gyere ide - intette magához Perselus.
Harry tétován indult meg a szülei felé.
Lily megfogta a kezét és lehúzta maga mellé az ágyra, Perselus pedig megemelte a fejét az állánál fogva.
- Ez most már mind nem számít - mondta neki. - De garantálom neked, hogy mindez nem fog büntetlenül maradni.
Harry vállai megroggyantak, Minerva pedig elérkezettnek látta az időt, hogy a kis család egyedül maradjon. Mindenkit kiterelt az ajtón és mielőtt még becsukta volna visszanézett.
Harry az apja mellkasára borulva zokogott, miközben Lily és Perselus átölelte. Minerva szívét átmelegítették a látottak és örült, hogy legalább ez a kis család egymásra talált.
„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
|
| |
| |
| Aremeh | Dátum: Szerda, 2012-08-22, 09:37 | Üzenet # 218 |
 Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Állapot: Offline
| Ám azt már nem láthatta, hogy mi történt a szobában, miután kilépett az ajtón és becsukta maga után.
- Vedd le rólam a kezed! - kiáltott fel Harry és a boszorkány kezeit lelökte magáról. - Nincs jogod, érted! Nincs jogod ennyi év után, az anyámat játszani, mint ha semmi nem történt volna! Mondd csak, hol voltál, amikor a nővéred és a férje megvertek?! Hol voltál, amikor az életem veszélyben forgott?! Hol voltál, amikor szenvedtem?! - Harryből csak ömlöttek a szavak és a kérdések, míg nem Perselus egy pálcaintésére eszméletlenül esett össze.
- Köszönöm Perselus! - mondta Lily mosolyogva. - Nem értheti, hisz még gyerek.
- Ha azt hiszed, hogy ezt érted tettem - kezdte Piton hideg hangon -, akkor nagyon tévedsz! Te nem érdemled meg, hogy megóvjalak a szidalmaktól. Amit tettem kizárólag miatta tettem. És most ha megkérlek, elmagyaráznád nekem, hogy hogy a fenébe voltál képes ezt tenni velünk?! És nagyon válogasd meg a szavaidat, mert per pillanat igen csak hajlok arra, hogy kitöröljem Harry emlékeit, téged pedig elküldjelek a jó büdös ....
Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).
|
| |
| |
| Tinn | Dátum: Szerda, 2012-08-22, 10:46 | Üzenet # 219 |
|
Elsőéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 30
Állapot: Offline
| Lily a hallottaktól teljesen elfehéredett. Nem gondoltam volna, hogy a visszatérését ilyen elutasítóan fogják kezelni. Nézte az olyannyira szeretett férfi arcát, majd a fiúkét és rádöbbent, hogy elvesztette őket. Elvesztette, mert életben akart maradni. Fontosabb volt a saját élete, mint a szerelme és a fiúk.
- Bocsáss meg nekem Perselus! - suttogta könnyekkel a szemében.
- Miért kéne megbocsátanom? Mondj egy okot! Tudod milyen élete volt a fiúnknak? Folyamatosan verték, éheztették, megalázták. Senki nem volt aki segített volna neki. Ezek után azt várod, hogy még szeressen? Azt várod, hogy engedjelek a közelébe?
- Én vagyok az anyja! Nem tilthatod meg nekem, hogy a fiam életének része legyek! - kiáltott fel most már dühösen.
- Nem, nem vagy az anyja. - mondta Piton, majd egy intéssel kitaszította a nőt a szobából.
- Bocsáss meg fiam! - csókolta homlokon eszméletlen gyermekét, majd kitörölte az emlékeit az utolsó egy óráról.
"Ki nem állhatom mások társaságát. Csak magamat bírom elviselni, s olykor még ebben is szünetet tartok!"
Vavyan Fable
|
| |
| |
| Aremeh | Dátum: Szerda, 2012-08-22, 10:58 | Üzenet # 220 |
|
Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Állapot: Offline
| Lily csak bámulta az imént becsapódott ajtót. Teljesen össze volt zavarodva. Nem tudta, mit tehetne, hogy hogyan magyarázhatná el a történteket, és hogy egyáltalán képes lenne e elmagyarázni. Azonban ha ez meg is történik, vajon meg fognak e neki bocsátani? Meg lehet e egy ilyen tettet bocsátani?
Abban a pillanatban döbbent rá, hogy mit is tett...
De vajon képesek lesznek e valaha is megbocsátani neki? Hiszen abban sem volt biztos, hogy ő maga feledni tudna e fordított helyzetben. Egy biztos, most várnia kell... napokig, hetekig, vagy tovább, s talán majd egyszer le tudnak ülni először Perselussal, aztán Harryvel megbeszélni, amit még lehet.
Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).
|
| |
| |
