Scripta Csütörtök
2020-01-23
17:12
Üdv! Mugli | RSS Főoldal | II. Fórumsztori - Oldal 2 - Betűholisták gyűjtőhelye | Regisztráció | Belépés
[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
A fórum moderátora: Smaragd, mzperx  
Betűholisták gyűjtőhelye » Írók klubja » Fórumsztori » II. Fórumsztori (Szabadon alakuló fic, aminek csak a képzelet szab határt!)
II. Fórumsztori
SmaragdDátum: Hétfő, 2012-08-27, 13:04 | Üzenet # 1
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Kitüntetések: 11
Hírnév: 6
Állapot: Offline
Sziasztok!


Elérkezett a Fórumsztori II. megnyitásának az ideje.
Nagyon örülünk neki, hogy ilyen sokan kíséritek figyelemmel a történet alakulását és még írtok is bele, de még mielőtt mindenki rávetné magát a nyitórészletre, egy pár szó a fórum karbantartóitól, vagyis tőlünk biggrin
Nem áll szándékunkban senkit sem üldözni a helyesírása miatt, pláne, mert a mienk is hagy maga után némi kivetnivalót. De! Legalább az alapvető és mindenki számára nyilvánvaló szabályokat tartsuk be. Pl.: a szóköz használata, a nevek nagybetűvel írása, mondatkezdő nagybetűk használata… Apró kis hibák, melyek egy kis odafigyeléssel kiküszöbölhetőek.
A feltett részletet módotokban áll javítani két napig, de a tartalmi részen ne változtassatok, csak akkor, ha az nem igazodik az előttetek írt részlethez/részletekhez.
Remélhetőleg a fórum most már nem fogja feldarabolni a hosszabb hozzászólásokat, így lehetőség lesz azt egyben feltenni. Ez azoknak jó hír, akik szövegszerkesztőben dolgoznak, és onnan másolják be a megírt részletüket.

Köszönjük a figyelmet, jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

KristineHolt, mzperx és Smaragd
 
mzperxDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 08:11 | Üzenet # 21
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Kitüntetések: 7
Hírnév: 5
Állapot: Offline
Perselus, mikor magához tért a gyógyító kóma szerű állapotából, percekig csak dermedten feküdt csukott szemmel az ágyában. Az álmára ugyan nem emlékezett (Egyáltalán álmodhatott az esszencia hatása alatt?), de a korábbi nyugtalanító érzelmek megmaradtak az emlékezetében. Csak lassan kezdte el érzékelni a teste minden pontján őt kínzó fájdalmat és végtagjainak remegését, ebből pedig tudta, hogy a kelleténél előbb tért magához, és még nem fejeződött be szervezetének regenerálódása. Egyszerre csak egy ajtó nyitódását hallotta meg a távolból, Poppy lakrésze felől, és hirtelen már nem számítottak a korábbi gondolatai, elméje felett átvette az irányítást a célszerűség. Tudta mit kell tennie, és kész volt rá...

***

Dumbledore egyre nyugtalanabb és idegesebb lett, ahogy telt az idő. Már három nap telt el, mióta Voldemort rajtaütött a Potter családon, és még mindig nem tud semmi biztosat. A miniszter meg óránként jár a nyakára, hogy kiszedje belőle a nagy semmit. Képtelen felfogni az a megátalkodott marha, hogy az információforrása, az egyetlen, amely legalább is használható lenne, jelenleg épp végső küzdelmét vívja az őrület ellen. Pedig most már ő sem adhat Perselusnak több időt. Muszáj tudniuk, hogy mivel is állnak szemben. Vajon mit követhetett el az a fiú, amivel ilyen súlyos büntetést hozott a fejére...

Pár óra múlva az igazgató még mindig az Iskolatanács számára készített beszámolója első bekezdése fölött ült, mikor a kandallóból felharsant Poppy izgatott hangja.
- Albus! Siess! Ne kérdezz, csak siess! - Dumbledore azonnal felpattant, és mit se törődve a látszattal, a gyengélkedőre hopponálta magát. Szerencsére a javasasszonynak nem volt ideje a kis mutatványán álmélkodni, mert az igen csak hisztérikus állapotban lévő betegét próbálta lenyugtatni.
- Albus, siess már! Nem bírok vele. - Az öreg varázslóban a jelenet láttán azonnal a legrosszabb lehetőség rémképe támadt fel. Az elmúlt pár nap sikeresen kiölte belőle egy időre azt az átkozott örök optimizmusát. Óvatosan az ágy másik oldalára sétált és elborzadva figyelte a még mindig remegő és összefüggéstelen szavakat kántáló bájitalmesterét.
- Poppy, mi történt? Csak nem... nem bomlott meg az elméje? - A boszorkánynak nem volt lehetősége válaszolni, mert Piton, amint meghallotta a férfi hangját, rögtön felé fordult, és neki támadt, az igazgató pedig nem tehetett mást, minthogy megpróbálta minél finomabban megakadályozni, hogy a fiatalember még több kárt tegyen magában, vagy benne.
- Megígérte! Azt mondta, megvédi! Hazudott, Dumbledore! Azt mondta... azt mondta, megvédi... - fulladt el Piton hangja egy szívszaggató zokogásba, miközben végül feladta a hadakozást, és arcát a másik talárjába temette.

Dumbledore a fájdalomtól dermedten közelebb vonta magához a másikat, és szorosan magához ölelte, míg annak végül elfogytak a könnyei és kicsit megnyugodott. Fejével intett Poppynak, hogy hagyja magukra őket, innentől kézben tartja a dolgokat, ami persze hatalmas túlzás volt, s ezért az asszony is csak vonakodva hagyta hátra betegét. Majd amikor már csak ketten voltak a szobában, az öreg leült az ágy szélére, és kicsit eltolta magától a bájitalmestert, hogy annak könyfátyolos szemeibe nézhessen. Már tudta, mit fog hallani, de meg kellett bizonyosodnia, akkor is, ha ezzel további fájdalmat okoz a fiúnak.
- Perselus? Mondd, fiam, mi történt veled? Hol vannak Lilyék? Miért kínzott meg? - A másik erre csak megrázta a fejét.
- Perselus! - szólt kicsit erőteljesebben. - El kell mesélned mindent! Muszáj, fiam!
- Megölte őt, igazgató úr. Megölte.
- Kit? Kicsodát?
- Li...Lilyit. Én... én könyörögtem neki, hogy hagyja életben, de ő nem hallgatott meg. Teljesen megvadult, és me... megölte a szemem láttára. Aztán megbüntetett az arcátlanságomért.
- És mi történt Harryvel, hol van a fiú?
- Azt... azt nem tudom. Én elájultam egy idő után - Dumbledore behunyta a szemeit, és még egyszer magához ölelte a remegő varázslót. Nem hibáztatta a fiút, amiért nem tud többet, így is drágán fizetett, de pont a legfontosabbról nem tudtak még mindig semmit. Merengéséből egy halk suttogás rántotta vissza.
- Bosszút akarok! Bosszút akarok állni mindenért! - Dumbledore ekkor pedig már biztosan tudta, hogy egyetlen szilárd és megbízható embere már biztosan maradt az eljövendő csatákra. Pedig nem is sejtette, hogy hosszú ideje az első őszinte vallomást hallotta éppen Perselustól. Mindenki fizetni fog!
 
HotaruDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 08:43 | Üzenet # 22
Írástudó
Csoport: Szerzők
Üzenetek: 67
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
A félhomályos szoba csendjét gyereksírás verte fel, felébresztve a rettegett varázslót szendergéséből.
- Nem hiszem el, hogy neked mindig van valami bajod, kölyök – nézett gyilkos pillantással az ölében mozgolódó Harryre, akire a fagyos hang a legkisebb hatással sem volt. Miért nem ijed meg tőle ez a kis taknyos? - Igazán hagyhattál volna még aludni – morgott rá morcosan, majd felemelte a kicsit, hogy a szemük egy magasságba kerüljenek. Remélte, hogy a gyerek megnyugszik, ha megpillantja őt, ahogy eddig is tette, de tévedett, folytatta a sírást. Ekkor Voldemort rájött, mia gond. - Te bűzlesz!
Elhúzta a száját, és még csak bele se mert gondolni, mekkora szégyen lenne, ha neki kellene kicserélnie egy egyéves kölyök pelenkáját. Hisz ő mégis csak a Sötét Nagyúr!
Egy gyors bűbájjal magához hívta kedvenc talpnyalóját.
- Hívattál, Nagyuram? - hajolt meg előtte egy nő.
- Igen, Bella. Szükségem lenne a szakértelmedre...
- Bármit megteszek neked, amit csak óhajtasz, Nagyurom – hajbókolt tovább Bellatrix.
- Ennek örülök – felelte a sötét mágus, miközben torz mosolyra húzta vékony ajkait. - Fogd ezt a kölyköt, Bella, és cseréld ki a pelenkáját, fürdesd meg, aztán keríts neki ennivalót.
- De... De Uram! Én hozzá nem nyúlok ahhoz a félvér fattyúhoz!
- Crucio! - Nem véletlenül volt ez Voldemort kedvenc átka... - Remélem ez jobb belátásra térített. Most pedig fogd!
- I...igenis – azzal átvette a kicsit urától, aki erre üvölteni kezdett.
Voldemort elégedetten hallgatta a kölyök távolodó bömbölését, hisz így legalább pár percig csend lesz a szobájában, és tud gondolkodni. Még magának is nehéz volt bevallania, de aggódott Pitonért. A fiatal férfi már sokszor bizonyította iránta való hűségét, így aztán nem érdemelte meg azokat a sebeket, melyeket a vén bolond megtévesztése érdekében ejtettek rajta. Nem is az nyugtalanította, hogy az a mugliimádó nem hisz majd a bájitalmesternek, inkább az, hogy nem-e túl durván elbánt hű halálfalójával.
Remélte, hogy a Roxfort javasasszonya rendbe tudja hozni Perselust. Biztos volt benne, hogy a mediboszorkány mindent elkövet annak érdekében, hogy megmentse a fiatalt, hiszen tudta, mennyire közel áll Pitonhoz. Tudta jól, hogy ő volt az egyetlen, aki mindig kiállt a mardekáros fiú mellett az iskolás éveiben. Talán még remek szövetségese lehet Poppy Pomfrey...


 
AremehDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 12:53 | Üzenet # 23
Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Kitüntetések: 3
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Két nap telt el, míg végre Madame Pomfrey kiengedte, az akkora már igen ingerült Pitont a gyengélkedőről. A terve tökéletesen sikerült, az öreg bolond minden egyes szavát elhitte, sőt odáig is elment, hogy talán többé vissza sem engedi a férfit Voldemorthoz, erre ez a hibbant nőszemély nem hajlandó őt kiengedni az ágyból. Piton néha már azon gondolkodott, hogy egy jól irányzott átokkal jobb belátásra bírja a medimágust, de valami visszatartotta. Valahol a lelke mélyén tudta, hogy talán mégis van egy ember a világon, akiben, ha nem is bízhat - hiszen ő erről a kiváltságról régen lemondott -, de legalább számíthat.
Piton pontosan tudta, hogy Dumbledore minden szava hazugság az ő óvásával kapcsolatban, és csak azért mondta, amit mondott, hogy a gondoskodó apai szeretet látszatát fenntartsa. Hiszen mindketten tisztában voltak a ténnyel, hogy per pillanat Perselus az egyetlen, aki bármiféle információval tud szolgálni a világos oldal számára. A hívás pedig nem is váratott magára.

- Perselus, nem engedhetlek el - kezdte az igazgató a rövid színjátékot. A fiatal férfinak, azonban nem nagyon volt türelme a tiszteletkörök lefutásához, így kihagyva a drámai csúcspontot, rögtön a befejezéshez kanyarodott.
- Igazgató úr, pontosan tudjuk, hogy nincs más választásunk. Ha most nem megyek oda, akkor egyértelmű lesz a Sötét Nagyúr számára, hogy elárulom. És a mi helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az utolsó kémet is elveszítsük. Értem nem kár - tette hozzá eltökélt arckifejezéssel. - De nem hagyhatjuk veszni azt, amiért küzdünk! Nem fogom hagyni, hogy Lily halála... - itt egy kicsit megállt, mintha elakadt volna a szava, de pontosan csak annyira, amennyiből az igazgató azt érezte, hogy ugyan fájdalma nagy, de azt jó mélyen eltemette a lelkében - bosszú nélkül maradjon. Mindenkinek bűnhődnie kell!
Dumbledore könnytől csillogó szemekkel bólintott, s már csak Perselus lobogó talárját látta eltűnni az ajtó mögött.

***

- Perselus, hűséges szolgám, sikerült a terved? - üdvözölte Voldemort az érkezőt.
- Tökéletesen Nagyúr - ereszkedett térdre a férfi. - A vén bolond minden egyes szavam elhitte, és teljesen biztos a hűségemben.
- Féltem tőle, hogy kicsit túlságosan is élethűre sikerült a büntetésed, de látom Poppy Pomfrey megint kitűnő munkát végzett. Mit gondolsz, tervezhetünk vele?
- Nem tudom Nagyuram. Túlságosan hű az igazgatóhoz.
- Már csak azt kell megtudnunk, hogy hozzád vagy ahhoz a bolondhoz hűségesebb - gondolkodott el Voldemort egy pillanatra, de aztán, mintha elfújták volna azonnal témát váltott. - Mit mondtál Dumbledore-nak?
- Azt, hogy a sárvérűt a szemem láttára ölted meg, engem pedig megbüntettél az arcátlanságért, hogy azt mertem kérni, hogy ments meg az életét. A fattyáról pedig azt mondtam, hogy eltűnt a szemem elől és nem tudok róla semmit, mivel hogy a büntetés alatt elveszítettem az eszméletem.
- Kitűnő Perselus, kitűnő - mosolyodott el Voldemort, amitől csak még ijesztőbbé vált az arca.
- Köszönöm Nagyúr - hajtott fejet a térdelő.
- Most pedig hűséges szolgám, olyan jutalomban részesítelek, amelyben soha senkinek nem volt, és nem is lesz része. De figyelmeztetlek, ha a legkisebb jelét is látom annak, hogy elárulsz, az amit múltkor kaptál, csupán gyermeteg átkozódásnak fog hatni és gondoskodni fogok róla, hogy végig eszméletednél legyél, mielőtt meghalsz.
- Értettem Nagyúr! Rendelkezz velem - Piton elgondolkodott. Mi lehet az a nagy jutalom? Talán a kölyökkel kapcsolatos titokhoz van köze?
- Állj fel Perselus és gyere ide - parancsolta Voldmerot. - Nyújts ide a bal kezed! - A férfi megragadta a felé nyújtott kezet, majd Piton tenyerén egy intésére, mély, vérző seb jelent meg, ám a fájdalom ellenére a fiatal mágus meg sem rezzent. Ez tetszett a Nagyúrnak. Egy mozdulattal saját tenyerén is ugyan olyan sérülés tűnt fel, majd megfogta Piton vérző kezét, így a két különböző "éltető erő" egyesült a szorításban.
- Certum sanguis sanguinem, te facta similes ei, sic rem cognoscere magicae, e tu magister - mondta ki a varázsigét, újra, újra és újra, míg nem Piton már majdnem összeesett. Érezte, ahogyan az idegen erő betör a testébe, uralma alá hajtva saját mágiáját. Majd egyszer csak vége lett.
Perselus, ugyan értette a szavakat - Vér lettél a véremből, hozzám hasonlóvá válsz így a varázs megismer, és urává válsz - de még csak nem is sejtette, hogy mi lehet a Nagyúr terve.
- Ezennel a mágiád, az enyémmel lett hasonlóvá Perselus - mondta fennkölten Voldemort.
- Nagyuram...
- Hallgass, most én beszélek! - vágott közbe a mágus. - A szolgálatodra van szükségem, melyet csak így végezhetsz el maradéktalanul. Évekkel ezelőtt egy ősi varázslatot szórtam a sárvérűre, és akkor még a benne lévő magzatra - Pitonnak feltűnt, hogy Voldmort nem fattyúként emlegette a kölyköt. - Ezzel magamhoz láncoltam a gyermeket örökre, s majdan hű szolgám lesz. De amíg ilyen hasznavehetetlen, csupán az időmet pazarolnám rá. Így te leszel az, akire rá lesz bízva. A nevelése a te kezedben lesz - látva Perselus leírhatatlan arckifejezését folytatta. - Teljesen szabad kezet kapsz. Olyan eszközökkel okíthatod, és fenyítheted, amilyennel csak akarod, nekem csak az a lényeg, hogy hű szolga legyen belőle.
- Nagyuram, én...
- Látom az ellenszenvet Perselus, de ez a parancsom, amit te követni fogsz. Nem véletlenül választottalak téged erre a feladatra. Az előbb véghezvitt vérmágiával, a gyerekre szórt vérmágia fel fog ismerni téged, s a fiú a te jelenlétedre is úgy fog reagálni mint az enyémre. Nagy kegyben részesítettelek Perselus, ne kelljen megbánnom! Ez a döntésem! - Piton térdet hajtott, és megadóan lehajtotta a fejét.


Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).

Az üzenetet módosította: Aremeh - Csütörtök, 2012-08-30, 12:57
 
HotaruDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 14:15 | Üzenet # 24
Írástudó
Csoport: Szerzők
Üzenetek: 67
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
– Minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy a terved sikerrel járjon, Nagyuram. De nem tudom, hogyan is kezdhetnék hozzá – osztotta meg aggodalmát Piton a mesterével. - Hiszen mégsem állhatok Dumbledore elé ezzel a gyerekkel. Túl feltűnő lenne, és az igazgató rögtön felismerné a kölyköt. Viszont itt sem lehetek vele sokáig, mert akkor megint csak gyanút fogna az öreg...
– Azt hittem, több kreativitás szorult beléd, hű alattvalóm – jött a gúnyos felelet. – Most kivételesen elnézem neked a dolgot. Akkor segítek egy picit. Csupán két főzetre lesz szükséged. Mivel a legjobb bájitalmesterek közé tartozol, így a többire már magadtól is rá kell jönnöd.
Piton elgondolkodott. Milyen bájital segítene megoldani ezt a problémát? Rövid idő eltelte után már sejtette, hogy az egyik a genetika főzet lesz, mellyel meg tudná változtatni a gyerek kinézetét. Ennek a bájitalnak az elkészítése nagyon hasonlít a százfűlé főzetre, viszont a hatása merőben más. A genetika főzet végérvényesen megváltoztatja az illető testét, valamint napokig is eltart, mire ez a változás végbe megy. Gondolatait Voldemorttal is megosztotta.
– Nagyszerű, méregkeverőm. És melyik a másik?
– Arról sejtelmem sincs, Nagyúr. Bár...
– Igen?
– Az még mindig gyanús lenne, ha megjelennék egy egyéves forma gyerekkel, aki rám hasonlít. Állíthatnám azt, hogy én vagyok az apja, de akkor jönnének a kérdések, hogy miért tartottam eddig titokban, és miért épp most vettem magamhoz.
– Ez így igaz... Folytasd!
– Tehát a fiú nem lehet egy éves. Ezt viszont csak a kor-korrigáló főzettel lehet elérni, de annak idővel elmúlik a hatása. Habár ha módosítanám egy kicsit a bájitalt...
– Akkor tedd azt, Perselus. Kapsz rá két hetet, addig valahogy lefoglalom a porontyot.
– Értettem, Nagyúr. Emellett kitaláltam egy történetet a gyerek származásával kapcsolatban, amit a vén bolond is el fog hinni.
– Valóban? – nézett rá érdeklődve Voldemort. – Kíváncsivá tettél, hű halálfalóm. Hallgatlak!
– Mivel mégsem mondhatom azt, hogy az én fiam, hiszen bajok lennének az idővel, arról nem is beszélve, hogy Dumbledore tisztában van vele, hogy Lilyn kívül senki sem érdekelt. Így aztán arra gondoltam, hogy a kölyök az egyik támadásod alkalmával maradt árván, és miután megmentettem, úgy döntöttem, hogy felnevelem. Ez ellen még az igazgatónak sem lehet kifogása.
– Nagyszerű terv, Perselus. Igazán leleményes.
– Köszönöm, Nagyuram – hajolt meg a férfi.
– Most pedig indulj, és két hét múlva várlak a kész bájitalokkal. Addigra minden legyen készen.
– Még egy kérdés, Uram. Kinek a hajszálát óhajtod felhasználni a Potter kölyök átváltoztatásához?
– Az legyen az én titkom, méregkeverőm. Amint itt lesz az ideje, megtudod.
– Igenis, Nagyúr! – Azzal meghajolt, és elindult a kijárat felé.
– Ó, és Perselus! Mond meg Dumbledore-nak, hogy holnap pár hívem megtámadja az Eveshamben élő varázslócsaládokat.


 
TinnDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 15:35 | Üzenet # 25
Elsőéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 30
Kitüntetések: 2
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Dumbledore gondterhelten ült az irodájában gondolataiba merülve. A legjobb emberei eltűntek, a Potter kölyök felszívódott, ráadásul a kéme, akitől a legnagyobb segítséget várná, sem nevezhető túl épelméjűnek. Hiába látszott a férfin, hogy összeszedett, de az a gyilkos bosszúvágy, amit a férfi szemében látott, nem igázhatna így le egy egészséges elmét.
- Úgy látszik, nincs más választásom – sóhajtott fel hangosan, mikor döntésre jutott. Meg fogja idézni minden démonok leggonoszabbikát Rhea-t, hogy egy kis előnyhöz jusson. Ezt nem akarta meglépni, de nem maradt más választása a Potter kölyök nélkül.


"Ki nem állhatom mások társaságát. Csak magamat bírom elviselni, s olykor még ebben is szünetet tartok!"
Vavyan Fable
 
mzperxDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 15:44 | Üzenet # 26
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Kitüntetések: 7
Hírnév: 5
Állapot: Offline
- Gondolod, hogy bölcs dolog ez, uram? - sétált kicsit vissza az ajtótól Piton. Mind a Minisztériumban, mind a rendben igen magasra csaptak most az indulatok. Ha ezt az információt átadom, akkor minden dühüket holnap a rajtaütésben résztvevő halálfalóidra fogják zúdítani. Aligha fog közülük bárki is életben maradni.
- Majd az értéktelenebbjéből küldök egy tucatot. Erre most ne legyen gondod, most mindennél fontosabb, hogy Dumbledore-t és a Minisztériumot meggyőzzük a hasznosságodról és a hűségedről.

Perselus erre bólintott egyet és várta, hogy Voldemort ismét elbocsássa, ám az hosszasan állt egy helyben az egyik mágikus portrét fixírozva. Láthatóan mélyen gondolataiba mélyedt, így a bájitalmester halkan megszólította, hátha a szolgálatára lehet még valamiben.
- Nagyuram... - A feketemágus hamar rákapta a tekintetét és egy pár pillanatig elmélyülten vizsgálta az arcát, majd mintha döntésre jutott volna valamiben, bólintott egyet.
- Előkészíttetek neked itt a Denem-kúriában egy lakosztályt, és lehetővé teszem, hogy kandallóval összekösd a Fonó sori házaddal. - Mikor Voldemort látta a másik megdöbbent arckifejezésén, hogy nem érti, mi célja ezzel az újabb kegynyilvánítással, folytatta. - Nem sokra mész az ajándékoddal, Perselus, ha nincs időd kiélvezni. Ha visszatérsz tanítani a gyerekkel a Roxfortba, csak néhanapján egy-két órád lesz a sárvérűd gyötrésére. Ám, ha megbeszéled azzal a mugliimádóval, hogy hétvégékre hazatérnél a szülőházadba, csak hogy a gyermek kissé normálisabb környezetben is lehessen, mint egy iskolai felfordulás, valamint, hogy szeretnéd, ha már kiskorától megismerkedne a mugli kultúrával, hogy aztán ne legyenek előítéletei... Nos akkor a hétvégéidet itt tölthetnéd a kúriában, így te is közel lennél a tulajdonodhoz, és nekem is lehetőségem lenne limitált időt eltölteni a kölyökkel, így nem szakadna meg köztünk a lélekkapcsolat. - Piton erre rosszindulatúan elvigyorodott.
- Élmény a terveid részesének lenni, uram. Briliáns, így legalább néha napján Lilynek is megmutathatom, hogy milyen jól összemelegedtünk mi ketten a fiával. - Erre Voldemort is hangosan felkacagott. - Mégis... Nem tartasz tőle, uram, hogyha ennyi időt lesz a gyerek Roxfortban, akkor esetleg negatív behatások is érhetik a mugliimádó részéről?
- Ettől nem kell félned, kedves, ravasz kígyóm. A varázslat mellett, amit az imént használtam, a fiú csak a mi kettőnk szavára fog hallgatni. Most menj, és üdvözöld a nevemben a bájos Mss Pottert, ha felkeresed távozásod elött!
- Máris indulok, uram. Oh, még valami. Ha akad egy kis szabad időd uram, el kéne kezdened gondolkodni a leendő "fiam" új nevén. Hiszen téged illet a névadási jog, a te teremtményed lesz.
- Majd észben tartom, Perselus. Majd észben tartom...
 
TinnDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 19:52 | Üzenet # 27
Elsőéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 30
Kitüntetések: 2
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Dumbledore az irodájában állt egy rituális idéző kör szélén. Nagyot sóhajtott, és elkezdett kántálni egy ősi varázsigét, mely a démonok megidézésére szolgált a régi időkben. Csak reménykedni mert benne, hogy helyesen teszi. Néhány perc kántálás után a kör elkezdett vörösen izzani, majd a kör közepén materializálódni kezdet egy emberi alak. Az igazgató minden maradék erejét felemésztette a varázsige utolsó része, mely arra szolgált, hogy igába hajtsa a démon erejét. Mikor befejezte, megtántorodott az erőfeszítéstől, be kellett hunynia a szemét egy pillanatra, mert csillagokat látott. Ahogy kinyitotta a szemét, még a levegő is a tüdejében akadt, mikor meglátta a gyönyörű teremtményt, mely a kör közepén állt. A démon gyönyörű volt! Alakját bokáig érő ezüst színű haj fogta közre, arcát még az angyalok is megirigyelhették volna, egyedül a türkiz színű szemeiben lángoló gonoszság mutatta, hogy az előtte álló férfi mégsem angyal.
- Miért idéztél meg, ember? – kérdezte mély bársonyosan simogató hangon.
- A szolgámmá tettelek! – erre a mondatra a démon felnevetett.
- Te nem vagy elég erős hozzá, hogy az uram lehess! – mondta, majd szemét behunyva koncentrálni kezdett valamire, amit csak ő érezhetett. Dumbledore kétségbeesetten kezdett el gondolkodni.
- Ne gondolkozz! – nyitotta ki szemét a démon.
- Megtaláltam az uramat. Még nem elég erős, de idővel, amint cseperedik, ő lesz a legerősebb. Meg kell védenem! Túl sokan akarják őt – mondta, de ezt már csak magában, majd egy fekete lángcsóva keretében eltűnt.
Amint a démon eltűnt, Dumbledore összeroskadt.
- Nem elég, hogy egy ismeretlen démont sikerült megidéznem, de még itt is hagyott!! - dühöngött.


"Ki nem állhatom mások társaságát. Csak magamat bírom elviselni, s olykor még ebben is szünetet tartok!"
Vavyan Fable


Az üzenetet módosította: Tinn - Csütörtök, 2012-08-30, 20:24
 
AmyDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 20:51 | Üzenet # 28
Ötödéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 199
Kitüntetések: 2
Hírnév: 2
Állapot: Offline
Albus a démon távozása után térdre rogyott. A fekete bőrkötéses könyv még mindig előtte hevert,melyből megidézet a démont.Teljesen kivette az erejét a rituálé. A könyvből szinte áradt a sötét erő. Még fiatalon talált erre a könyvre. Igazgatóhelyettes volt a Roxfortban és Dippit - az elődje - volt az igazgató akkoriban. Egy éjjeli kóborlása során eljutott a Szükség Szobájába. Tudásra vágyott, hatalomra, amivel - még akkori gondolkodásának köszönhetően - legyőzheti az akkori legsötebb varázslót, Grindenwaldot. Még mindig emlékezett arra a végzetes napra, amikor először találkozott Rheával:

1957. Szeptember 2.

Egy fiatalember a szükség szobájában ült egy kényelmes fotelben. A mindennapi hajtás után jól esik egy kis pihenés, egy jó könyv, és egy pohár whisky társaságában. Már egy halom könyv sorakozott előtte és még mindig nem találta meg, amit keresett. Elkeseredetten csukta be ezt a könyvet is. Egyszerűen nem hitte el, hogy nincs olyan módszer, amivel legyőzhetné Grindelwaldot. Pedig, ha megtalálná és legyőzné a sötét mágust, ő lenne a leghatalmasabb varázsló az egész világon. Nagyot sóhajtott, valószínűleg csak ábránd marad - gondolta. Megitta a Whisky-je maradékát és már épp indulni készült, amikor valami felkeltette a figyelmét. Kíváncsiságból odament megnézni mi az. Egy emelvényen, - külön a többi könyvtől - egy másik könyv állt. Ennek a borítója fekete volt, és arany betűkkel egy név volt rávésve, mely a gyér fény ellenére is könnyen kivehető volt: Rhea Vulgrum. Ami a legfurcsább volt ebben az egészben az a zöld erőtér, amibe vonták a könyvet. Megbabonázna nyúlt felé, de gyorsan elrántotta a kezét. Olyan volt ez az erőtér, mintha égő vashoz nyúlt volna. Már éppen feladta volna, mikor egy bársonyosan simogató hangot hallott, ami a könyvből jött:

- Segíts, fiú, Segíts. Én megadhatom neked amire vágysz csak engedj ki! - mondta a hang
- Ki vagy? - Kérdezte Albus.
- Az most nem fontos. Ha segítesz minden vágyad teljesítem csak szüntesd meg az erőteret, és engedj ki.
- Nem megy! Nincs akkora erőm, ami ennek a megszüntetéséhez elég lenne.
- Akkor majd segítek. Csak tedd azt amit mondok!
Albus úgy tetet, ahogy a hang kérte. Percek múlva az erőtér megszűnt és ott állt a könyv, védelem nélkül. Nem telt bele sok idő és a hang ismét megszólalt:
- Ügyes vagy fiú! Most már levehetsz az emelvényről - mondta a hang.

Albus így is tett. Mikor lemelte érezte a könyvből sugárzó erőt. Ez lesz az, amit már oly régóta keres, a könyv, ami a győzelme kulcsa lehet. Vágyakozva kinyitotta, de csalódnia kellet. A könyv üres volt, semmi sem szerepelt a fehér papíron. Már éppen becsukta volna, amikor észrevette, hogy a papíron vörös betűkkel latin szavak kezdet kirajzolódni egymás alatt, mintha egy vers sorai lennének. Ekkor a hang ismét megszólalt:

- Olvasd el ezt a szöveget és idézz meg engem. Ne félj, ha valami furcsát látsz csak haladj tovább. Láthatsz instrukciókat a pálcamozdulatok terén kövesd azt. Semmiért ne hagyd abba a kántálást - mondta a hang.

Albus megbabonázva kezdte el olvasni a szöveget. Még a pálcáját is használta úgy, ahogy a leírtakban látta. Egyszer csak egy kör jelent meg, a körben pedig egy ember kezdett feltűnni. Mire végzet a rituáléval, Albus előtt ott állt egy gyönyörű férfi, aki nagyot nyújtózott és kilépve körből, odament az elképedt Albushoz.

- Köszönöm ember! Kiszabadítottál a bőrtőnömből, amit azok a megálltalkodott Alapítok készítettek. Most Pedig bosszút állok, amiért ezt tették velem - mondta a teremtmény. Már éppen elindult volna, amikor az elképedt Albus megszólalt.
- Azokon ugyan hiába! - Ez a démont megállásra késztette és kérdőn Albusra nézet. A szemében lévő gonoszság láttán Dumbledoore egy pillanatra nagyot nyelt, és folytatta
- Ugyanis az Alapítok már több mint kétszáz éve halottak.

Most a démonon volt a sor a csodálkozásban. Ha a bosszúját nem is tudja végrehajtani, azért még megtehet valamit a "megmentőjének," mielőtt visszatér az övihez. Kétszáz év hosszú idő. Most legalább törleszthet egy kicsit az övéi felé.
- Látom akarsz valamit! - mondat a démon - Mond mi az és én teljesítem - és sikerült egy földöntúli mosolyt is magára varázsolnia.
- Azt akarom, hogy én legyek a világ leghatalmasabb varázslója - mondta Albus.
- Rendben megkapod! A kérésedet teljesítettem, de figyelmeztetlek, ha legközelebb megidézel nem te leszel az, akit én szolgálni fogok. Lesz nálad erősebb, akinek hűséggel tartozom - mondta és már azon volt,hogy eltűnik, amikor Albus megkérdezte azt amit már rég tudni szeretett volna:
- Várj! Mi a neved? - Kérdezte
- Oh, azt te is tudod! A nevem: Rhea Vulgrum - mondta a démon és egy ördögi mosoly kíséretében fekete füstben eltűnt.


Akkor kellet volna megszabadulnia a démontól, amint lehetett volna. El kellet volna pusztítania a könyvet. Most ennyi év után rászabadított a világra egy rendkívül gonosz, és kegyetlen teremtményt.


Az üzenetet módosította: Amy - Péntek, 2012-08-31, 11:02
 
AremehDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 21:54 | Üzenet # 29
Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Kitüntetések: 3
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Voldemort trónusán ült lehunyt szemekkel. Éppen egyik alattvalója tartott neki beszámolót a legutóbbi küldetéséről, ám ura már régen nem figyelt rá. Valamit érzett, valami furcsát, valami szokatlant. A mágia rezgései hirtelen megváltoztak.
Mi történhetett? - gondolta magában. - Azonnal szóljatok Perselusnak! - adta ki a parancsot, ám mielőtt még bárki megmozdulhatott volna, a hatalmas terem ajtaja őrült erővel kivágódott és egy ezüstösen fénylő alak lépett be rajta.
- Merre van az ifjú gazdám? - az alak szavaiból valami ősi erő sugárzott, amit megjelenése csak még inkább erősített. Voldemort azonnal felismerte a démoni erőt és a belőle áradó fenyegetést. Életében először érzett valami olyasmit, mely talán a félelemhez hasonlított.
A halálfalók azonnal pálcájuk után kaptak, és már indultak is a szikrázó átkok a "férfi" felé. Azonban annak egyetlen intésére a fénycsóvák irányt változtattak és teremtőik felé vették az irányt, melyet nem tévesztettek el. Ki-ki üvöltve, gúzsba kötve, eszméletlenül vagy holtan esett össze.
- Milyen szánalmasak... és aprók - mondta a démon gúnyosan. - Azonban te... talán érsz valamit - fordult Voldemort felé.

***

Perselus éppen átvette Bellától a fattyút, mikor megérezte a változást. Olyan fenyegető erőt, melyet még életében nem érzett. Tudta, hogy ura nem tehetett semmi olyat, amiről ő nem tudott volna, így nem lehetett más az erő forrása, mint Dumbledore.
Átadva a kölyköt Bellának, azonnal a Roxfort elé hoppanált, majd hosszú -szinte rohanó - léptekkel az igazgatói irodája felé vette az irányt.

Az elé táruló látvány egy pillanatra megállította. Az igazgató térdre rogyva, remegő testtel egy maga előtt lévő könyvre bámult. Perselus egy másodpercig csak állt, majd sietve felsegítette az igazgatót a karfás székébe.
- Mi történt?
- Bolond voltam fiam... azt hittem elég erős vagyok... de nem sikerült... mit tettem...
- Igazgató úr, szedje össze magát! - mondta Perselus kissé megrázva az öreget. - Mi történt?
- Rászabadítottam a világra a legnagyobb szörnyűséget - suttogta az öreg mágus, majd a földön heverő könyvre mutatott.
Perselus a könyvhöz rohant, és jó pár percig tartott neki mire össze rakta a képet. Agya rögtön elkezdett dolgozni, újra és újra elolvasta a szöveget, majd hirtelen becspata a könyvet és visszarohant az igazgatóhoz.
- Van egy esélyünk Albus - hadarta gyorsan -, de kell hozzá az ereje egy része ahhoz, hogy legyőzhessük.
- Az erőm? - tekintett a férfira az igazgató. Nem értette.
- Azt hiszem jól gondolom, hogy nem sikerült uralma alá hajtani a démont - az öreg csak bólintott. - Tehát nagyobb erő kell, mint ami önnek volt. Valószínűsítem, hogy a Sötét Nagyúrhoz ment a démon, ezért...
- Nem Perselus - csóválta meg a fejét a férfi - "Megtaláltam az uramat. Még nem elég erős de idővel amint cseperedik ő lesz a legerősebb. Meg kell védenem! Túl sokan akarják őt." Ezekkel a szavakkal távozott.

- Még nem elég erős... de idővel... legerősebb... még nem elég erős... cseperedik... legerősebb...
És ekkor beugrott. Potter!


Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).
 
mzperxDátum: Csütörtök, 2012-08-30, 22:18 | Üzenet # 30
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Kitüntetések: 7
Hírnév: 5
Állapot: Offline
Lilyt lassan a borzasztó emlékek mellett a gyötrő szomjúság és éhség is egyre jobban kínozta. Napok óta gubbasztott a sötétben, és egyre inkább rettegett, hogy Perselus itt hagyta örökre, magányosan meghalni. Már ép kezdett volna kicsit elszundítani a kimerültségtől, mikor a börtön ajtaja kivágódott, és egy sötét alak jelent meg az ajtóban, eltakarva a kinti fényességet. Azonnal tudta, hogy ez nem Piton. Kisebb és zömökebb volt.
- Szia gyönyörűm, na köszönj szépen McNair bácsinak! Hoztam neked egy kis élelmet. A kérdés csak az, mit adsz cserébe?
 
SmaragdDátum: Péntek, 2012-08-31, 00:19 | Üzenet # 31
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Kitüntetések: 11
Hírnév: 6
Állapot: Offline
- Megtarthatod azt a szánalmas életed - csendült a mély hang a pincében. McNair úgy rezzent össze mint akit fenékbe billentettek. - Crució! Te alávaló féreg!
Nem törődve Lily sikolyával, figyelte ahogy a hájas test rángatózik az átok alatt. McNairnek nincs szerencséje - gondolta, hisz én vagyok az egyik, aki a legtovább tudja fenntartani a kínok átkát.
Mikor már gyengült az átka az összefüggéstelen sikolyból szavak kezdtek kibontakozni:
- Kérlek... Kérlek, könyörülj rajtam...
- Könyörület? - kérdezett vissza megvetően. - Hát a te könyörületed, hol van?




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
TinnDátum: Péntek, 2012-08-31, 12:10 | Üzenet # 32
Elsőéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 30
Kitüntetések: 2
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Ezzel Minerva elindította zöld átkát, minek hatására McNair teste végleg elernyedt.
- Gyere Lily, elviszlek innen - mondta a megrökönyödött nőnek, majd rettenetesen elkezdett köhögni és a szája szélén elindult egy vérpatak. - Gyerünk, nincs sok időm - azzal megfordult és átkozta magát, mert el felejtette bevenni a bájitalát, az elmulasztaná hangszálainak merevségét.


"Ki nem állhatom mások társaságát. Csak magamat bírom elviselni, s olykor még ebben is szünetet tartok!"
Vavyan Fable


Az üzenetet módosította: Smaragd - Péntek, 2012-08-31, 17:24
 
AremehDátum: Péntek, 2012-08-31, 17:51 | Üzenet # 33
Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Kitüntetések: 3
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Perselus a sok új információ birtokában - miután az igazgatóval megitatott egy jó adag Álomtalan Álom italt -, azonnal Voldemort rezidenciájához hoppanált, reménykedve abban, hogy még nem késett el. A terv készen állt a fejében, már csak a kölyök kellett hozzá.
A kastély felé vezető ösvényen azonban hangokat hallott így a sötétséget kihasználva, szinte árnyékká vált, így várakozva a jövevényekre.
- Gyere Lily, könyörgöm igyekezz. Ha észrevesznek, mindketten meghalunk.
- Nem hagyom itt Minerva! - kiáltotta a fiatal nő, megpróbálva kirántani a karját a még mindig vérző boszorkány kezéből. - Harry nélkül inkább meghalok!
- Értsd meg, ő már odavan! Láttam, hogy reagált a Nagyúr közelségére... ő már nem a te fiad! Azonban a te életed még menthető, hála a démon megjelenésének. Ez most le fogja foglalni Voldemortot egy darabig. Nekem éppen hogy sikerült megszöknöm. Azok a bolondok, azt hitték, ha megátkoznak a szolgájuk leszek.
- Hát ezért vérzel? Ez az átok hatása?
- Ez most mindegy... Csak gyere!
- Nem - vetette meg a lábát Lily.
- Én hallgatnék a kisasszonyra, Minerva - a fenyegető hangra mindkét nő megdermedt. Az idősebb boszorkányra pedig egy újabb köhögő roham jött rá. - Ejnye-ejnye, talán nem vagy jól? - kérdezte tettetett aggodalommal Piton. - Nem mondtam volna? Az átkom felerősödik, ha a közelben vagyok, és te nem engedelmeskedsz. És persze már megint olyanba ütöd az orrodat, amibe nem kéne. Ccc...ccc...ccc.
- Perselus, könyörgöm, ne bántsd! - sírta Lily.
- Oh, hát, ha te kéred, drága barátnőm - válaszolta, majd felemelve a pálcáját egy szó hagyta el a száját. - Crucio!
Minerva sikoltozva vonaglott a földön.
- Csak, hogy tudd. A kínzás felgyorsítja a folyamatot - mondta gúnyosan a szenvedőnek.
- Ne! - kiáltotta Lily, és kezeivel megfogva Perselus karját, megpróbálta megállítani a férfit. Válaszul egy hatalmas pofont kapott, melytől a földre zuhant.
- Milyen kár, hogy nincs elég időm - csóválta a fejét sajnálkozva a férfi. - Adava Kedavra!
- Ne - sikoltott Lily, és az immár élettelen testhez rohant. Ám Piton, a gyásznak nem hagyva egy percet sem, a hajánál fogva felhúzta a lányt, és az arcába sziszegte.
- Veled majd később számolok.

****

- Bella, a kölyköt - lépett be a boszorkány szobájába Piton. Az egy másodperc alatt át is adta neki, amit kért, ő pedig egyenesen a "trónterem" felé vette az irányt...


Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).

Az üzenetet módosította: Aremeh - Péntek, 2012-08-31, 17:52
 
AmyDátum: Péntek, 2012-08-31, 20:35 | Üzenet # 34
Ötödéves
Csoport: Barátok
Üzenetek: 199
Kitüntetések: 2
Hírnév: 2
Állapot: Offline
Mikor a "trónterembe" ért, Perselus-t letaglózta a látvány. Mindenhol a szobában a társai hevertek, némelyikük holtan, mások összekötözve, felpeckelt szájjal. A terem közepén csak Rhea és Voldemort állt. A Sötét Nagyúr reszketett az előtte álló alaktól, és fogalma sem volt, mit tegyen. Bármilyen átokkal próbálkozott, a démon könnyűszerrel kivédte, vagy az átok megszűnt, mire odaért volna. Rhea ezzel szemben halálos nyugalomban állt Voldemort előtt, és csak mosolygott.

A démon, megunva a várakozást, közelebb lépet Voldemorthoz és megszólalt:
- Megkérdezem újra, ember, és ajánlom, hogy értékes válaszod legyen, különben szánalmas életednek vége. Hol van a gazdám? - kérdezte.
- Crució! - mondta Voldemort elindítva felé a kínok átkát. De ez egy elkeseredett próbálkozás volt.

Rhea egy nagyot sóhajtott az emberek olyan szánalmasak -gondolta, és könnyűszerrel kivédte az átkot, majd egy jól irányzott mozdulattal a falhoz szegezte a Sötét Nagyúrt, pálcáját kirepítette a kezéből, mely valahol a sarokban landolt.

Ekkor megérezte egy másik erő jelenlétét, mely az ajtó felől jött, ezért odafordult. Meglátta kicsi gazdáját egy mágus kezében, akiben furcsamód többféle erő munkálkodott. Kíváncsivá tette ez az érzés, így hát, gondolta, megtudja, mi is ez. Odament Voldemort trónjához, és az elképedt varázsló szeme láttára beleült.
- Hogy merészeled... - De a mondatott Voldemort már nem tudta befejezni, mert a démon egy intésére elhalt a hangja.

Perselus még mindig az ajtóban állt, karjaiban a csöppséggel, aki békésen aludt.
A csendet végül Rhea hangja törte meg:
- Gyere beljebb, és hozd elém az én uramat. Hadd lássam végre, kétszáz éve várok erre a találkozásra - mondta.
- Nem tudom, ki vagy, és nem is érdekel - mondta Perselus -, de ezt a gyereket nem kapod meg, ugyanis tervünk van vele.
- Tényleg! Ahhoz nekem, mint a védelmezőjének is lesz egy-két szava - azzal, egy szem pillantás alatt ott termet Perselus előtt és elvette tőle a gyereket. A hangos szóra a gyerek persze felébredt, de mikor meglátta, hogy kinek a karjában van furcsamód nem ordított, mint máskor, hanem édesen mosolygot a démonra. Az röviden visszamosolyogott a gyerekre és a bájitalmesterhez fordult.

- Te aztán nem semmi vagy, ember! Nem látok rajtad félelmet, rettegést vagy bármilyen érzelmet, amit a közelemben lévő emberek, általában produkálni szoktak. Érdekes.... Nagyon érdekes. Mondd, miért van ez? - kérdezte Rhea.
Perselus gúnyosan elmosolyodott, és úgy válaszolt:
- Talán azért, mert az élet megtanított arra, hogy nincsenek tündérmesék - felelte Peselus.

A démon ezen jót kacagott, és váratlanul a kezét Perselus mellkasára rakta. A démon érintése felért ezer cruciátusszal, Perselus mégsem ordított fel.

- Látom, nagy benned a bosszú és a gyűlölet mindenki iránt, de látok még valami mást is. Mi ez?.....Óh. Ez a szerelem. Te szeretsz valakit, bármennyire is próbálod tagadni nem tudod, a lelked nem hazudik. Igaz, próbálsz kegyetlennek, aljasnak és gonosznak tűnni, de nem vagy az. Te a lelked mélyén, itt legbelül, jó ember vagy. Ezért kell neked, felnevelned a gyermeket. Hogy tanuljon tőled, és hatalmas legyen. Az erő, ami benned van minden képzeletet felülmúl.
Már épp el akarta venni a kezét Perselus mellkasáról, amikor újra megszólalt:
- A gyermeknek anyára is szüksége van, ezért ne válaszd el az anyjától. A vérmágia, amit az én ifjú gazdámra bocsátottak elavult és teljesen felesleges, ezért megszüntettem. És egy jól irányzott mozdulattal a gyermekről - és ez által Perselusról - lekerült a varázslat. Mikor a démon végzet, visszaadta a már alvó gyermeket az "apjának".
- Tégy úgy, ahogy mondtam. Mindenben. És meglátod, ez a gyermek jobban fog ragaszkodni hozzád, mint bárki máshoz. A vérmágiát, nem lehet vissza tenni a gyermekre - és Voldemortra nézett. -Elintéztem, hogy semmi, ne akadályozza a fejlődését. Én itt maradok és végig kísérem a növekedését és, amint itt az idő, akkor beteljesíti a sorsát.

Azzal elvette a kezét Perselus mellkasáról. A bájitalmester szóhoz sem jutott, hihetetlen az, amit ez a teremtmény mondott. Még hogy ő nem gonosz, nevetséges! De egy hangocska a lelke mélyén megcáfolta ezt.


Az üzenetet módosította: Amy - Péntek, 2012-08-31, 20:56
 
AremehDátum: Szombat, 2012-09-01, 09:40 | Üzenet # 35
Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Kitüntetések: 3
Hírnév: 1
Állapot: Offline
- Van egy feltételem - mondta Persleus hirtelen. A démon gúnyosan elmosolyodott.
- Nem hiszem, hogy alku pozícióban lennél, de lásd milyen vagyok... mondd!
- A kölyök anyja az én felügyeletem alatt lesz. Szabad kezet kapok mind a nővel, mind pedig a kölyök nevelésével kapcsolatban. Ebben az esetben teljesíthetem a kérésedet. Ha ez így nem felel meg, nagyon egyszerű a helyzet... ölj meg, most!
- Bátor vagy ember! De erre számítottam is - kezdte a démon, és úgy tűnt egy pillanatra elgondolkodik. - Legyen úgy, ahogy akarod! Megkapod az engedélyt, de figyelmeztetlek... egyik sem halhat meg!
- Oh, attól nem kell félned - mondta somolyogva Piton -, eszem ágában is megölni őket...


Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).

Az üzenetet módosította: Aremeh - Szombat, 2012-09-01, 09:40
 
HotaruDátum: Szombat, 2012-09-01, 10:56 | Üzenet # 36
Írástudó
Csoport: Szerzők
Üzenetek: 67
Kitüntetések: 1
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Voldemort elkeseredetten nézett a távozó alakok után. Még mindig remegett a démon elképesztő erejétől, s ráadásul tanácstalan volt. Mindent elveszített. Elvesztette a legjobb emberét, és jövőbeli utódját is. Hogy jön ahhoz ez a pokolfajzat, hogy megtörje az ő bűbáját? Lőttek a tervének, most már semmi esély arra, hogy a Potter kölyök valaha is a szövetségese lesz, a jobb keze. Ahhoz le kellene győznie azt a démont, de arra ő képtelen. Hiába ő a Sötét Nagyúr, a Pokol szolgáival még ő sem szállhat szembe. És az az ezüst veszedelem védelmezi a kölyköt. Más sem hiányzott neki, mint egy védelmező istenség...
És Perselus... Annyira megbízott a férfiban, és most ahogy látta kisétálni a trónteremből, elárultnak érezte magát. Perselus elhagyta őt. És a viselkedése... Míg ő, a leghatalmasabb mágus a világon remegve állt Rhea előtt, addig Piton meg se rezzent. Ő, Voldemort nagyúr elvesztette felsőbbrendűségét.
Mindez a démon hibája! De hogy kerülhetett ebbe a világba? Valakinek meg kellett idéznie. De kinek? Erős mágusnak kellett lennie. Rajta kívül viszont csak egy ember jöhetett szóba: Dumbledore! Az a szemé, mindent tönkretett!
Egy elhatározás alakult ki a Sötét Nagyúr fejében: az a vén bolond ezért fizetni fog! Saját kezűleg fog rajta bosszút állni...


 
AremehDátum: Szombat, 2012-09-01, 19:17 | Üzenet # 37
Harmadéves
Csoport: Felhasználók
Üzenetek: 83
Kitüntetések: 3
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Perselus karjában Harryvel kilépett a teremből. A terv mellyel belépett a terembe csak még inkább kikristályosodott benne. Az évek megedzették már annyira, hogy tudja, hogy egy erősebb ellenféllel nem szabad csak úgy szembe szállni. Szaglászni kell, felmérni a terepet, és mindig kivárni a megfelelő pillanatot.
A démon nagyon erős ez nyilvánvaló, hiszen a két általa legerősebbnek tudott varázslót könnyűszerrel legyőzte. Azonban elkövetett egy nagy hibát, és a kezükben hagyta az egyetlen gyenge pontját... a kis fekete könyvecskét. A könyvet, ami egy kevésbé agyafúrt mágus kezébe haszontalan, de egy mardekáros pontosan tudja, hogy egy hatalmas fegyvert kapott a kezébe.
- Azt hittem haszontalan leszel kölyök - tartotta maga elő a csecsemőt -, de be kell valljam, hogy most az egyszer tévedtem. Milyen szerencse, hogy te erre a kis vallomásra nem fogsz emlékezni - tette hozzá gúnyos mosollyal.

Valóban, egy mágus ereje nem elég egy démon legyőzéséhez...de négyé, talán már igen...


Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...).
 
mzperxDátum: Szombat, 2012-09-01, 19:58 | Üzenet # 38
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Kitüntetések: 7
Hírnév: 5
Állapot: Offline
Perselus igencsak nagy tempóban vonult be a kastélyban található régi laborjába. A pöttömkét lerakta az egyik üres asztalra és pálcájával felé intett, hogy méteres rácsok vegyék körbe a kis örökmozgót, nehogy megzavarja a varázslásban azzal az ostobasággal, hogy leesik onnan. A biztonság kedvéért még egy hangszigetelő bűbájt is felrakott. Nem akarta a nyafogását hallani a cumija után, miközben egy démonnal küzd.

Órákig meditált csöndben a varázskör közepén, hogy összpontosítani tudja magában a három idegen erőt és egyesítse azokat a sajátjával. Sajnos korábban még egyszer el kellett végeznie a mágiaegyesítést a fiúval - na ekkor örült igazán a hangszigetelésnek -, de ez egy profi bájitalmesternek, ha sötét varázsló is mellette még sötétebb szándékkal, nem okoz problémát. Nincs az a démon, aki kifog Perselus Pitonon, ha a gondosan kitervelt bosszújáról van szó.

Mikor késznek és eléggé hatalmasnak érezte magát, elkezdte kántálni azt a varázsige-mantrát, aminek kettős volt a célja: a körbe idézni a démont, és odakötni, hogy ne menekülhessen.
A démon lassan materializálódni kezdett, de látszott, hogy nagyon küzdött az idézés ellen, mert csak jó egy háromnegyed óra után öltött teljes formát. - Nem támadhatott a szintén a körben álló Pitonra, mert az előrelátóan bekente magát egy kevéske Harrytól származó vérrel. A gazdája vére, pedig mágikus védelmet jelentett számára, ugyanakkor segített is neki, hogy a démont megkösse és uralma alá hajtsa. - Csak ekkor kezdődött meg az igazi küzdelem a két sötét teremtmény sötét akarata és ereje között.

Három óra múlva Perselus már holtfáradtnak érezte magát, egész teste izzadtságban úszott, szó szerint patakokban folyt a homlokán a verejték. De tudta, most már nem hátrálhat, ha most feladja a harcot, a démon végez vele.
Szerencsére kezdte érezni, hogy a másik is gyengül, méghozzá gyorsabban, mint ő maga, hisz neki az évek óta dédelgetett és gondosan kitervelt bosszúja került veszélybe, léte egyetlen megmaradt értelme.
Pontosan tudta, melyik pillanatban nyerte meg a küzdelmet, a démon feladta, többé nem küzdött az akarata ellen, és a földre kuporodott a lába előtt.
- Nem erről volt szó! Megegyeztünk! - vádolta még utolsó erejével.
- Tudod, szerelemben és háborúban mindent szabad... Fogadj meg egy jó tanácsot vigaszdíjként az eljövendő évezredekre: sose bízz egy bosszúszomjas mardekárossal kötött alkuban. És most... TÁVOZZ!
A démon borzasztó szélroham és füstfelhő kíséretében söpört vissza az alvilágba, Piton pedig a földre zuhant a végkimerültségtől, és elájult.

Csak órák után talált rá a testére az őt mindenütt kutató Voldemort, elit halálfalóitól követve...
 
SmaragdDátum: Vasárnap, 2012-09-02, 18:02 | Üzenet # 39
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Kitüntetések: 11
Hírnév: 6
Állapot: Offline
- Hozzátok! - rendelkezett a Nagyúr és kifordult az ajtón. Gyors tempóban megindult hű embere lakosztálya felé. Belökte az ajtót és a sarokban reszkető nőre ügyet sem vetve irányította az embereit a hatalmas ágyhoz. - Tegyétek le. Nincs szükségem rátok - rendelkezett.
Megvárta míg a halálfalói libasorban kivonulnak, majd hű embere felé fordult: - Stimula!
Perselus szemhéja megrezdült, majd nagy sokára kinyitotta a szemét.
- Mit tettél?!
- Megszabadítottam az én uramat attól a nyavalyás démontól - suttogta a bájitalmester legyengülten, cserepes ajkakkal. - Senki nem állhat uram útjába!
- Ismét bizonyítottad a hűséged irányomban, amint felépültél megjutalmazlak - jelentette ki Voldemort, majd elhagyta a szobát. A sarokban reszkető nőhöz érve, fenyegetően fölé tornyosult: - A te dolgod lesz ápolni, de vigyázz, ha megtudom, hogy ártani próbáltál neki, gondoskodom róla, hogy soha többé ne lásd a kölyköd!
- Harry! Hát él? Hol van az én kicsi fiam? - eszmélt fel a nő.
- Nem figyelsz rám asszony! A feladatod ott van - mutatott a hálószoba ajtóra. - Tedd magad hasznossá, ha már megkíméltem az életedet, de ha hű kígyómnak bántódása esik, azt te sem éled túl.




„Inkább írj Önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj, és elveszítsd magad.”
Ciryl Vernon Conolly
 
mzperxDátum: Vasárnap, 2012-09-02, 18:35 | Üzenet # 40
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Kitüntetések: 7
Hírnév: 5
Állapot: Offline
Lily még néhány pillanatig dermedten ült a sarokban, aztán lassan két lábra tornázta magát, és a fekete mágus által mutatott szoba felé közelített. Az ajtóban elidőzött egy kicsit, és tekintetével fölmérte a gazdagon, mardekáros színekkel díszített, és antik bútorokkal berendezett szobát, mely szöges ellentétben állt az általa ismert mindig keserű fiú spártai módon berendezett kis lukjával. Hát ezért adtad el magad a sötétségnek, Perselus? A gazdagságért és a fényűzésért?

Óvatosan közelebb merészkedett a szoba közepén álló baldachinos ágyhoz, melyen a holtsápadt Piton feküdt. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy most bármit megtehetne vele. Bosszút állhatna Jamesért, magáért, az átélt borzalmakért. Leszúrhatná, agyonüthetné, megfolythatná... De mit tennének a halálfalók akkor vele és Harryval... Tudta, most nincs itt az ideje az oly sokat átkozott griffendéles meggondolatlanságnak. Most engedelmeskednie kell, egyelőre...

Remegő kezét a férfi verejtéktől borított homlokára simította. Nem volt láza, de érzékelhetően nehézkes volt a légzése, szemei alatt pedig sötét karikák éktelenkedtek. Megpróbálta kigombolni a férfi kabátjának a felső gombjait. A másodiknál járt, mikor hirtelen egy erős kéz szorítása a csuklóján megállította. Felnézett, és egy éjsötét tekintettel találta szembe magát.
- Kér... kérlek, ne bánts! Csak... csak segíteni szeretnék - dadogta rémülten. A varázsló gyanakvó tekintete még néhány pillanatig fogva tartotta, majd elfordította fejét, és szemeit ismét lehunyta. Lily csak akkor mert ismét levegőt venni, mikor csuklóján enyhült a szorítás, és a férfi keze ismét a lepedőre hanyatlott.
 
Betűholisták gyűjtőhelye » Írók klubja » Fórumsztori » II. Fórumsztori (Szabadon alakuló fic, aminek csak a képzelet szab határt!)
Keresés:

Designed by:KristineHolt © 2020