– Harry, ébredj!

– Mrgfg…

– Harry! Fel kell kelned!

– Jaj, Ron… Hagyjál.

– Nem lehet, el fogunk késni!

– Alig egy órája feküdtem le, muszáj aludnom, mert szétmegy a fejem. Mentsetek ki valahogy!

– Mi? De még éjfél sem volt, amikor visszaértünk a bagolyházból – nézett a barátjára értetlenül Ron.

– Na, igen… Nekem kissé mozgalmasabb éjszakám volt – mondta Harry, még mindig csukott szemekkel, félálomban. – Majd ha kialudtam magam elmesélem.

– Rendben haver, majd Hermione kitalál valamit.

– Harry, fiam, ébredj!

– Ron… Kértelek, hogy hagyj aludni! – mormogott ki Harry a takarója alól.

– Harry, Dumbledore professzor vagyok.

– Hm… Igazgató úr? Mit csinál itt? – nézett fel kíváncsian Harry a professzorra.

– Ezt szeretném én is megtudni tőled. Mit csinálsz itt, ahelyett, hogy az óráidon lennél?

– Nem tudom igazgató úr, egyszerűen fáradt vagyok. Semmit nem tudtam aludni az éjszaka.

– Semmit? De hát miért? Fáj valamid? Beteg vagy? Gyere, leviszlek Madam Pomfreyhez.

– Nem vagyok beteg professzor úr, egyszerűen csak nem tudtam aludni.

– Jól van, fiam. Akkor ma maradj ágyban és aludd ki magad, de ha ez még egyszer megismétlődik, akkor le kell menned a gyengélkedőre! – mondta Dumbledore, miközben szúrós szemekkel vizsgálgatta Harryt.

– Rendben, ha így lesz, akkor ígérem, lemegyek – ásította el a mondat végét.

Mire legközelebb felébredt már egyedül volt a hálóteremben. A szobából eltűntek az árnyékok, jelezve, hogy a nap éppen delelőn jár. Harry érezte, hogy végre teljesen kipihente magát. Tagjaiból teljesen eltűnt az ólmos fáradtság. Mivel az első teljesen éber gondolata az apja volt, visszadőlt a párnáira és ráfókuszált.

… Perselus gazda! El kell onnan jönnie! Az ott egy nagyon gonosz hely! Perselus gazda, onnan Socius nem tudja Perselus gazdát hazahozni!...

Harry értetlenül hallgatta a számára ismeretlen manó gondolatait. Úgy tűnik, az apjának van egy manója. Aki ráadásul tudja, hogy hol tartják fogva.

… Perselus gazda! Socius nem tud oda hoppanálni… Perselus gazdának ki kell jutnia a védőkörön! Jaj, Perselus gazda! Mi lesz így a diákokkal? Socius nem tudja tartósítani a gazda főzetét… Perselus gazda, Socius nem tudja… a főzet tönkre fog menni a laborban…

Harry kipattant az ágyból. Hát persze! Ha Pitonnak van manója, akkor biztosan a lakosztályában él. Gyors mosakodás után, már a pince felé sietett. A bájitalmester lakosztályának az ajtaja előtt megtorpant. Bejutni nem tud, ezzel tisztában volt. Megpróbált üzenni a manónak. Az ajtóra szegezve a tekintetét ráfókuszált a lakosztályban idegeskedő Sociusra.

Perselus gazda!...

– Socius! Tudom, hogy bent vagy! Kérlek, engedj be!

A manó elnémult. Csak a félelmét érezte Harry.

– Socius! Harry Potter vagyok, és én is aggódom Piton professzorért! Kérlek, engedj be.

Harry meglepődött, amikor a nehéz tölgyfa ajtó kinyílt.

– Harry Potter! Itt, Perselus gazda lakosztályában! Socius nagyon boldog… – kiabálta az idegesítően sipítozó hangján, miközben Harry lábait ölelgette.

–Socius hagyd ezt abba – szólt rá Harry. – Mondd, tudod, hol tartja fogva a professzort Voldemort?

– Harry Potter már ezt is tudja! Perselus gazda szerencsés, hogy ilyen… – a hirtelen elhallgató manó, olyan rémült szemekkel nézett körül, mintha dementorokat látna.

– Mitől ijedtél meg Socius? Nincs itt senki – próbálta megnyugtatni Harry a félelemtől reszkető manót.

– Erről Socius nem beszélhet Harry Potternek, senkinek se! Sociust megátkozták, ha beszél, akkor megszűnik.

– Értem! Most mondd el nekem, hogy hol van a professzor.

– Elmondom, de előbb Harry Potter segítsen Sociusnak.

– Én? Miben tudnék én segíteni egy manónak?

– Perselus gazda elkészítette a főzetet. De Socius nem tudja tartósítani. Tönkre fog menni! – zokogott fel hisztérikus vinnyogással az apró manó.

– Milyen főzetet? Figyelj, én nem vagyok jó bájitaltanból.

– Perselus gazda megfőzte a diákoknak az ellenmérget, de pár óra múlva mind tönkre megy! – a manó már-már nyüszítve mondta a szavakat. Harry alig értette, de azt felfogta, hogy a kómás diákoknak szánt ellenméregről van szó. Ha ez így van, akkor viszont nem a tartósításon kell gondolkodniuk, hanem azon, hogy hogyan juttassák el Poppynak.

– Socius ez nagyszerű, nem kell tartósítani az ellenmérget. El kell juttatni a gyengélkedőre!

– Milyen igaz! Harry Potter nagyon okos varázsló! Socius már oda is hoppanálja a kondért Madam Pomfrey irodájába.

– Várj még! Előbb mellékelnünk kell hozzá a leírást és az adagolást. Poppy nem fog a diákoknak semmi olyat beadni, amiről nem tudja, hogy mi az.

– Igaz, Harry Potter, igaz.

A manó megragadta Harry kezét és maga után húzta, át a professzor lakosztályán.

Harry meglepődve nézett körül, volt már ugyan büntetőmunkán Pitonnál, de eddig csak a labort és az irodáját látta. Az ott megszokott sivár látvánnyal szemben, a professzor lakosztályát akár otthonosnak is mondhatná.

Kellemesen meleg, az uralkodó színek földszínűek voltak, a nagyméretű kandallóban most is pattogott a tűz, a kőből faragott kandallópárkányon pedig apró kondérok, különleges formájú bájitalos üvegcsék sorakoztak, utalva a professzor kedvenc elfoglaltságára. A lakosztály bejárata melletti falat teljesen betakarta a könyvespolc. Ha Hermione egyszer ide beszabadulna, még a professzor sem tudná többet kirakni.

Socius behúzta a kandalló melletti ajtón – na, itt már járt. A laborban most is ugyan az a pedáns rend volt, ami mindig, amikor itt végezte a büntetőmunkáit. A labor közepét uraló nagy munkaasztal közepén ott árválkodott egy ezüst kondér, színültig tele bájitallal. A főzet enyhén gőzölgött, és valami meghatározhatatlanul ronda színe volt.

Socius a labor végében álló – a nappaliénál klasszisokkal kisebb kandalló előtt elhelyezett íróasztalhoz totyogott. Kihúzott egyet az asztalon felhalmozott pergamentekercsek közül, és Harryre nézett.

– Perselus gazdám leírása a főzetről jó lesz a javasasszonynak, Harry Potter?

– Az biztosan jó lesz. El tudod úgy juttatni a főzetet Poppyhoz, hogy ne menjen tönkre? – kérdezte, mert egyszerűen fizikai képtelenségnek gondolta, hogy a főzet hoppanálás közben, ne boruljon ki.

– Harry Potter, Socius kiválóan ért a manóvarázshoz. A főzet biztonságban van.

– Rendben, akkor csináld.

A manó rámutatott a kondérra, suttogott valamit, majd csettintett a furcsán göcsörtös ujjaival, mire a bájitallal teli kondér eltűnt.

– Perselus gazdám főzete már a gyengélkedőn van. Perselus gazdám annyira okos! Meggyógyítja a diákokat! – A manó arca ragyogott az örömtől, az eddig fakószürkés bőre is mintha élénkebbé vált volna, hatalmas szemeit, az öröm és a büszkeség könnyei homályosították el. Harry nem gondolta volna, hogy él olyan lény a földön, aki szereti Pitont – mit szereti –, egyenesen rajong érte.

– Jól van Socius, akkor most mondd el nekem, hogy hol van a professzor.

– Elmondom, úrfi, elmondom. De menjünk ki innen, Perselus gazda nem szereti, ha a laborjában mások is vannak – Harry elmosolyodott erre a mondatra, a professzor tényleg ki nem állhatta, ha a laborjában más is van rajta kívül, főleg ha az a más, ráadásul még diák is.

– Ez a kényelmes kanapé tökéletes lesz Harry Potternek – taszigálta Harryt az ülőalkalmatosság felé. Csettintett újra, és ezzel máris a kezeiben tartott egy csésze, gőzölgő teát.

– Igyon úrfi, itt a pincében elég hűvös van.

– Köszönöm, de most már tényleg mond meg, hol tartják fogságban a professzort! – szólt rá a manóra, miközben a kezeit melengette a jólesően forró teáscsészén. Eddig fel sem tűnt neki, hogy ennyire hideg a pincelakosztály.

– Antonyin Dolohov erdei kúriájának a pincéjében raboskodik Perselus gazda – sipítozta a manó miközben durván földhöz vágta magát. – Rossz Socius! Rossz! – minden szavát egy alapos fejbevágással erősítette meg.

– Socius azonnal hagyd abba! – kiáltott rá Harry.

– Rossz manó – folytatta tovább, mintha Harry ott sem lenne. – Socius rossz! Nem tudja Perselus gazdát hazahozni.

– Minél tovább csinálod ezt, annál később tudjuk kiszabadítani a gazdádat! – próbálta érvekkel lecsillapítani Harry a manót.

Az apró Socius még püfölte egy darabig a fejét – az egyik időközben megkaparintott könyvvel –, de Harry szavai lassan eljutottak a tudatáig. Amint felfogta, hogy hátráltatja a gazda kiszabadulását, ismét zokogásban tört ki, de nem kezdte el ismét az önkéntes büntetését.

– Hol van az a kúria? – kérdezte Harry, amikor a manó kissé lehiggadt.

– Írországban a Moher-sziklákon áll a kúria, régi várromnak van álcázva. Socius képtelen bejutni Perselus gazdáért. A kúria, és körülötte a teljes sziklapad hoppanálás gátló védelemmel van ellátva, csak azok juthatnak be, akiknek a bőrébe van égetve a Sötét Jegy.

– Ez így tényleg nehéz lesz. Figyelj rám Socius. Most el kell mennem, mert a tanításnak mindjárt vége, meg kell ezt beszélnem a barátaimmal. Ugye el tudod hagyni a lakosztályt?

– Socius bármikor elmehet Piton gazda lakosztályából – bólogatott a manó olyan hevesen, hogy félő volt, azonnal leesik a feje.

– Akkor megtennéd, hogy ma éjjel háromkor ott leszel a Griffendél torony klubhelyiségében? Ott találkozom azokkal, akik segíthetnek kiszabadítani a professzort.

– Socius ott lesz. Socius nagyon hálás Harry Potternek, amiért segít kiszabadítani Perselus gazdát! Harry Potter csak szólítsa Sociust bármikor, ha valamire szüksége van! – Harry riadtan vélte felfedezni a manó hatalmas szemeiben ugyanazt a rajongást, amit akkor látott bennük, amikor Perselusról beszélt.

Percekkel később, a Griffendél torony klubhelyiségének a kopott kanapéján várta Hermionét és Ront. Bőven volt még annyi ideje, hogy átgondolja a történteket. A Sociustól kapott információk lelkesé tették. Így, hogy már pontosan tudja, hol tartják az apját bezárva, biztos volt benne, hogy sikerül megmenteniük. Már valami halvány tervféleség is megfogalmazódott benne, de azt majd a barátaival fogja pontosan kidolgozni, hiszen Hermione tudása és Ron eszement, de mégis használható ötletei, most nélkülözhetetlenek.

Észre sem vette, hogy a gondolatai már jó ideje egy helyben toporognak – újra, és újra visszatérve az apjához. Muszáj volt tudnia, hogy jól van-e. Előre dőlt, térdein megtámaszkodva a tenyerébe temette az arcát, és a professzorra koncentrált.

Sötét és átható bűz vette körül, az apja lélegzetén keresztül is érezte a penész és a rothadás szagát, ami elkeveredett a vizeletből kipárolgó erős ammónia bűzével. Harrynek felkeveredett a gyomra, pedig csak az emlékeken keresztül kellett a szagokkal szembesülnie.

A professzor fázott, a kínzás következtében elrongyolódott ruházata nemhogy a hideg ellen nem nyújtott kellő védelmet, de még a cella nedvességét is magába szívta.

A láza – a hideg, a sebei gyulladása, és a szomjúság következtében –, az egekbe szökött, ennek ellenére, a tudata tiszta és rendezett volt. Az előző napi beletörődést átvette a düh. Éppen azon törte a fejét, hogy milyen módon fogja megölni Voldemortot, ha egyszer kijut innen.

Harry kicsit megnyugodott, az apja bár nincsen jól, de él, és hamarosan ki fogják szabadítani.

Szokatlanul vidám zsivajjal érkeztek a griffendélesek a klubhelyiségbe. Hermione azonnal észrevette a kanapén ücsörgő Harryt.

– Harry! Megtalálták az ellenmérget! – kiabálta oda neki sugárzó mosollyal.

– Már biztos, hogy anyáék eljöhetnek karácsonyra – kontrázott vigyorogva Ron is. Nyílt titok volt a kastélyban, hogy addig, amíg a végzősöket nem sikerül meggyógyítani, az igazgató egyetlen családi látogatást sem fog engedélyezni. Harry azonnal megértette, hogy mire ez a nagy vidámság. Szeptember óta egyszer sem hagyhatták el a diákok az iskola területét, az a lehetőség, hogy a családjaik sem jöhetnek a téli szünetben, csak még jobban megnövelte mindenkiben a bezártság érzését. Így a hír, miszerint a végzős fiúk megkapták az ellenmérget, amitől néhányan már ébredeztek is, érthető módon vidámmá tette a diákokat.

– Ez nagyszerű! – mondta őszinte örömmel Harry, annak ellenére, hogy hozzá biztosan nem érkezik látogató.

– Most, hogy kellően kiörültük magunkat, elmondanád, hogy mi volt ez a reggeli hullázás? – kérdezte Ron.

– Persze, bőven van mondanivalóm, de keressünk valami nyugisabb helyet…

Harryék ismét a klubhelyiségben vannak, bár így hajnali három előtt pár perccel, jóval nyúzottabban néznek ki, mint amilyenek délután voltak. Sokáig tartott, amíg vacsora után Harry elmesélte a barátainak Sirius éjszakai látogatását, majd a különleges találkozását a manóval. Órákon keresztül latolgatták a lehetőségeiket, majd végül Hermione tanácsára úgy döntöttek, hogy addig, amíg nem tudják pontosan, hogy Siriuson kívül is segít-e nekik valaki, feleslegesen nem kombinálnak. Az események meglepték a fiatalokat, de mivel az elmúlt évek alatt hozzászoktak, hogy Harry körül mindig másképpen történnek a dolgok, mint az átlag gyerekekkel, gyorsan túlléptek rajta. Kivéve a Griffendél torony titkos szobáját. Na, azt nem tudták kiverni a fejükből. Ron teljesen lázba jött a lehetőségtől, hogy lehet egy olyan titkos helyük, ami itt van mindenki orra előtt, és még a tornyot sem kell elhagyniuk érte. Hermione bosszankodott, hogy van olyan hely a kastélyban, amiről ő eddig nem szerzett tudomást. Halkan beszélgettek, amikor egy pukkanással megjelent az apró, kékes-zöld manó.

Mielőtt Harry bemutatta volna Sociust, beléptek a Tekergők titkos szobájába.

– Socius, ők itt a barátaim, Hermione, és Ron.

– Harry Potter barátai. Örvendek – hajolt meg esetlenül a manó.

Nem volt idejük a további beszélgetésre, mert kinyílt a szoba ajtaja, és belépet rajta Sirius – aztán Tonks, majd Lupin, végül Charlie.

Harry tátott szájjal nézte a bemasírozó felnőtteket. Nem gondolta, hogy négyen is eljönnek, ráadásul azok, akikhez igen közel érezte magát. Tonksot minden diák nagyon szerette, tavaly volt alkalmuk összebarátkozni vele, amikor McGalagony professzort helyettesítette pár hónapig. Bár a tanítást komolyan vette, nagyon nyílt és őszinte volt velük, felnőttként kezelte mindnyájukat. Lupin volt az a felnőtt Harry számára, aki bár nem rokona, rendszeres időnként érdeklődött a hogyléte felöl, amiben az volt a legjobb, hogy ezt közvetlenül nála tette, nem pedig másoktól akarta megtudni mi van vele. Charlie pedig, akár Ron, a karácsonyait tette kellemesebbé az Odúban. Sirius – nos, Siriuson még nem tudott kiigazodni.

– Hát ez a házi manó, hogy került ide? – csattant Sirius hangja, egy cseppet sem hazudtolva meg az eddigi viselkedését.

– Ő Socius – mutatott Harry a manóra, aki a rázúdított hang elől a lábai mögé menekült. – Piton professzor manója.

– Pitonnak van manója? – kérdezte Lupin csodálkozva.

– Socius, már tizenöt éve Perselus gazdáé! – húzta ki magát a manó.

– Szóval behálóztátok Piton manóját? – vakargatta meg az állát elgondolkodva Sirius.

– Nem hálóztuk be! – jelentette ki Hermione.

– Most ezen ne vitatkozzatok – szólt közbe Tonks. – Harry, megtudtatok valami fontosat a professzorról?

– Igen, tudjuk a pontos helyet ahol fogva tartják!

Ekkor halkan kinyílt az ajtó, megdöbbenve néztek a belépőre.

– Szép jó estét! Megmondanátok, hogy mit kerestek itt? – kérdezte a szobában állóktól Dumbledore professzor.