Scripta Szombat
2019-12-14
22:43
Üdv! Mugli | RSS Főoldal | A 200. nap játéka - Rég elfeledett múlt - Betűholisták gyűjtőhelye | Regisztráció | Belépés
[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
  • Oldal 1 / 1
  • 1
A fórum moderátora: KristineHolt  
Betűholisták gyűjtőhelye » Írók klubja » A 200. nap játéka » A 200. nap játéka - Rég elfeledett múlt (1. nap története - Hotaru írása)
A 200. nap játéka - Rég elfeledett múlt
Mennyire tetszett a történet?
1.Nem tetszett[ 0 ][0.00%]
2.Olvasható volt[ 0 ][0.00%]
3.[ 3 ][25.00%]
4.Tetszett[ 7 ][58.33%]
5.Kiváló[ 2 ][16.67%]
Összes válasz: 12
SmaragdDátum: Csütörtök, 2012-10-18, 14:09 | Üzenet # 1
Inspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 458
Kitüntetések: 11
Hírnév: 6
Állapot: Offline
Cím: Rég elfeledett múlt
Kulcs: Argus Frics
Figyelmeztetések: Erőszak
Szereplők: Albus Dumbledore, Argus Frics, Rubeus Hagrid, Saját szereplő
Kategória: Általános
Leírás: Rövid történet arról, hogy „kedvenc” gondnokunk, hogyan is kerül a Roxfortba...


***


A kastély esti csendjét hangos szitkozódás verte fel, mely az első emeleti folyosóról hallatszott. Argus Frics dühösen csapta le a felmosónyelet, mikor már aznap ötödik alkalommal kellett feltakarítania az iskola ezen részét. Az idegesítő kis szörnyetegek folyton azon voltak, hogy őt bosszantsák . Különösen az a két vörös ördög. Teledobálták trágyagránáttal a folyosót, amitől olyan szag terjengett, mint az istállóban. Nagy nehezen feltakarította a padlót az undorító ganétól a legújabb univerzális tisztítószerével, amit a közeli muglik lakta városból szerzett be, amely ráadásul erős fertőtlenítő hatással is bírt, s visszapakolta eszközeit a közeli raktárba. De azok a kiállhatatlan diákok újra feldúlták az immár tiszta helyet, s ő kezdhette ismét elölről. Bezzeg ilyenkor egy tanulót se osztanak be mellé büntetőmunkára!
Már éjfél is elmúlott, mikor végre vissza tudott vonulni az irodájába. Fáradtan rogyott bele kopottas karosszékébe, s szemeit lehunyta egy pillanatra. Remegő kezei lelógtak a karfáról, s ujjaihoz hamarosan egy puha bunda simult.
– Hogy vagy, cicuskám? – fordult a gondnok Mrs. Norrishoz. – Remélem legalább téged békén hagytak azok a huligánok...
A macska csak egyetértően nyávogott egyet, majd leheveredett a piszkos szőnyegre.
Frics felsóhajtott, majd az asztalán heverő katalógusok felé nyúlt. Újfajta tisztítószereket és takarítóeszközöket akart rendelni a kedvenc boltjából, így legutóbbi ottjártakor elhozott pár termékkatalógust, ami telis-tele volt a mugli háztartások számára elengedhetetlen árukkal.
Teljesen belemerült a tulajdonságok és az árak tanulmányozásába, ám az egyik pillanatban a szeme megakadt egy színes papírba csomagolt apróságon az asztalán. Ötlete sem volt, mi lehet az, és hogy került oda, így az újságot az ölébe ejtette, s a kis csomagért nyúlt ami, mint kiderült, nem csomag volt. Csupán egy kis édesség...
– Ez meg, hogy kerül ide? – töprengett hangosan. – Talán még abból a zacskó vegyes cukorkából maradt volna, amit a múlt héten vettem?
Ahogy visszagondolt azokra a cukrokra, azoknak is ilyesmi csomagolásuk volt, és milyen finomak is voltak! Nagyon szerette a kissé savanykás cukorkákat. Mivel gondolta, hogy az utolsó szemet találta meg a zacskóból, vidáman kibontotta a kis édességet, majd bekapta, és jóízűen szopogatni kezdte. Ám a várt hatás elmaradt.
Alig fél perc alatt kirázta a hideg, s remegni kezdett. A cukorkának nem épp olyan íze volt, mint amilyenre emlékezett, s ráadásul még rosszul is lett tőle. Vacogott a foga, s mikor felállt a karosszékéből, hogy begyújtson a kis kandallóba, meg is szédült, s az asztal szélébe kellett kapaszkodnia, ha nem akart elesni.
– Mi a fene van velem? – kérdezte magától.
A sarokban álló kanapéhoz botorkált, majd szabályosan belezuhant. Az egész szoba forgott vele, s a látása is elhomályosult. Utolsó erejével még magára rángatta a kanapén lévő pokrócot, melyet az álláig felhúzott, ezután magatehetetlenül feküdt a kényelmesnek nem igazán mondható ülőalkalmatosságon, ám rövid idő múlva magával ragadta az álom...

...


Egy mogyoróbarna hajú fiatalember lépkedett az ódon kastély folyosóján egy áprilisi napon. Ámulatba ejtette a hatalmas építmény, annak varázslatos légköre, amit akkor látott először. Egy alacsony, kövérkés boszorkány masírozott előtte, céltudatosan haladva, alakja felsőbbrendűségről árulkodott. Pedig a mögötte caplató fiú nagyon jól tudta, hogy erről szó sincs. A családjuk már rég nem tartozott a jó hírű aranyvérű famíliák közé...
– Ne bámészkodj már! Inkább szedd a lábad! – förmedt rá a barna hajú fiúra, aki igyekezett megszaporázni a lépteit.
Pár percnyi gyaloglás után elérkeztek egy kőszörnyhöz.
– Csokibéka! – szólalt meg fennhangon az asszony, mire az ajtónálló félreugrott, feltárva ezzel egy helyiség bejáratát. A fiatalember nagy szemekkel, csodálkozva nézett az izgága szoborra, majd az útitársa után belépett egy kis előtérbe, ahonnan egy csigalépcső vezetett felfele, ahol is megálltak egy nagy, barna ajtó előtt.
Az asszony, akinek fekete hajában már pár őszes tincs is megjelent, határozottan bekopogott, mielőtt benyitott volna.
– Á, Frics asszony! – köszönt a hölgynek egy hosszú, ősz szakállú, babakék taláros idős férfi. A fiatalember rögtön tudta, hogy a hatalmas íróasztal mögött helyet foglaló mágus, a híres Albus Dumbeldore. – Már vártam magukat. Ő bizonyára a fia... – pillantott az ajtóban dermedten álló fiúra.
– Nos, igen...
– Argus Frics vagyok, uram – hajolt meg kissé az említett, s csodálkozva nézett az agg mágus erőt sugárzó alakjára.
– Komolyan gondoltad, hogy itt akarsz dolgozni a kastélyban, fiam? – nézett rá vizeskék szemeivel az igazgató.
– Persze, hogy komolyan gondolta, professzor úr! – szólt közbe az asszonyság.
– Már megbocsásson, de a fiatalembert kérdeztem...
– Igen, uram – válaszolta Frics lehajtott fejjel. Valójában nem akart a Roxfortban dolgozni, viszont az anyja eldöntötte, hogy neki kell betöltenie a megüresedett gondnoki pozíciót. Meg tudta érteni édesanyja érzéseit:
Hatalmas szégyen, ha egy aranyvérű házaspárnak kvibli utóda születik. Nem volt joga ellenkezni az anyjával, mikor ő nem más, mint a család szégyene, egy fekete bárány.
– Mindent meg fogok tenni, hogy jól végezzem a munkámat.
– Ennek roppantul örülök – mosolyodott el az igazgató. – Remélem, hogy hamar az otthonának fogja tekinteni a kastély, Frics úrfi.
A fiút meglepte a megszólítás. Úrfi... Még senki sem hivatkozott rá így. Hiszen ő egy senki volt, csak egy varázstalan aranyvérű sarj. Talán Dumbledore volt eddig az egyetlen, aki embernek nézte őt, nem pedig egy hibának.
Szerencsére az anyja hamar magára hagyta, egy házimanó pedig megmutatta neki a szállását, ami nem volt túl nagy: csak egy szobából és egy fürdőből állt, de az övé volt, és ez fellelkesítette. Letette az asztal mellett álló székre a csomagját, majd kipakolta azt a kevéske holmiját, amit otthonról magával hozott. Tényleg nem volt sok, csak pár ruha, egy-két könyv, és egy fénykép az egyetlen barátjáról, egy korabeli mugli lányról, Emilyről, akit a birtokuk közelében lévő faluban ismert meg.
Miután minden a helyére került, lehuppant a sarokban lévő kanapéra, s elégedetten nézett körül a kis kuckóban, ami mától az övé volt. Ekkor halk kopogást hallott az ajtó felől. Amikor kinézett, egy fiatal fiú állt a folyosón, valószínűleg az egyik diák, s mint megtudta, azért jött, hogy körbevezesse őt a kastélyban. Nos, ennek kifejezetten örült, mert biztos volt benne, hogy magától eltévedne a hatalmas épületben.
A fiúval végigjárták a folyosókat, megmutatta neki, hol vannak a mosdók, melyik tantermet merre találja. A Nagyterembe is benéztek, amelynek elbűvölt mennyezete megbabonázta Fricset. A parkban összefutottak a vadőrrel, akit Hagridnak hívtak, s aki rendkívül barátságosnak tűnt. A diák a konyhába is elvezette, ahonnan majd minden étkezéskor el kell hoznia a neki szánt ételt, mivel a gondnok nem étkezik a többiekkel a Nagyteremben.
Az első pár hét viszonylag zavartalanul telt. Igyekezett hozzászokni a munkájához, s minél nagyobb rendet tartani a kastélyban, ami nem tűnt túl könnyűnek ennyi diák mellett, de nem bosszankodott túlságosan, hisz jól érezte magát az iskolában.

Teltek-múltak a hónapok, Frics pedig egyre rutinosabb lett, viszont kezdték irritálni a diákok. Észrevette, hogy nem egy tanuló direkt csinál rendetlenséget, csak hogy őt bosszantsa. Mivel az egész iskola tudta róla, hogy kvibli, lenézték és kigúnyolták. Ez pedig napról-napra jobban idegesítette. De nem tehetett ellenük semmit, azon kívül, hogy rájuk kiabált.
A tanárok sem bántak vele sokkal jobban, hisz ők is csak egy varázstalan szerencsétlent láttak benne, aminek az volt az eredménye, hogy vagy megvetéssel néztek rá, vagy pedig szánalommal, és a fiatal gondnoknak egyik sem esett jól.
Az egyetlen személy, aki megértően bánt vele, az Hagrid volt. A hatalmas termetű vadőr semmiben sem különbözött tőle. Igaz, ő varázslónak született, ám mielőtt megtapasztalta volna ennek az előnyeit, kicsapták az iskolából, és eltörték a varázspálcáját, így aztán ő is olyan lett, mint egy kvibli. Való igaz, hogy Hagridnak ijesztő külseje volt, de a hatalmas teste, hatalmas szívet takart. Kissé bizarr volt, hogy mennyire ragaszkodik a birtokon található állatokhoz, mágikus lényekhez, de a vadőr a legveszélyesebb bestiával is épp annyira törődött, mint a legártalmatlanabbal.
Ha valami baja volt, Hagridnak nyugodt szívvel elpanaszolhatta, mert nála megértő fülekre talált, s miután már több hónapja dolgozott a Roxfortban, úgy érezte, csupán a vadőrrel folytatott beszélgetéseik tartják benne a lelket.
– Tudom jól, Argus, hogy nem könnyű ebben az iskolában dolgozni, hisz a kis gézengúzok tudnak felfordulást csinálni. Talán az segítene rajtad, ha találnál magadnak valami elfoglaltságot a munka mellett. Esetleg hétvégente lejárhatnál a faluba, és akár olykor egy-egy korsó mézbort is megihatnánk együtt a Három Seprűben – tanácsolta neki egyik hosszú nap után a háztájőrző.
Frics megfogadta Hagrid tanácsát: délutánonként beugrott a könyvtárba, hogy olvasnivaló után nézzen, hétvégeken pedig lesétált Roxmortsba, hogy valamelyik kocsmában legurítson egy-két pohár italt. Emellett rendszeresen küldött leveleket mugli barátnőjének, mert nem akarta vele megszakítani a kapcsolatot, akitől ráadásul még elbúcsúzni sem tudott.

A munkába állása óta kétszáz nap telt el, mikor is úgy döntött, hogy kivesz két nap szabadságot, és hazalátogat. Nem számított nagy fogadtatásra, de mikor az anyja ajtót nyitva megpillantotta a küszöbön álló Argust, rácsapta az ajtót, így a fiatalember csalódottan baktatott vissza a faluba. Gondolta, ha már itt van, meglátogatja Emilyt, hiszen ki tudja, mikor fog tudni legközelebb elszakadni a munkájától. Útközben szedett pár szál virágot, melyek az őszi idő ellenére még vidáman nyíltak a rendezett utcán, s egy kis csokorba kötötte őket.
A mugli lány egy nagy házban lakott, a falu egyik félreeső kis utcácskájában. A házhoz egy szinte mindig zölden pompázó kert is tartozott, melyben a virágágyások mellett gyümölcsfák is helyet kaptak. Frics kinyitotta a kovácsoltvas kaput, majd a szép macskakövekkel kirakott járdán a bejárati ajtóhoz sétált, és bekopogott.
Sokáig nem érkezett válasz, majd bentről motozás hallatszott, aztán lassan kinyílt az ajtón, melynek túloldalán egy gyönyörű, hosszú barna hajú lány állt.
– Argus? – kérdezte bizonytalanul a hölgy.
– Én vagyok az, Emily – mosolyodott el Frics. – Ö, én csak erre jártam, és gondoltam, meglátogatlak – folytatta a gondnok, miközben a lány felé nyújtotta a virágcsokrot.
Azonban Emily nem vette el tőle a virágokat, s a szemébe könnyek gyűltek.
– Sajnálom, Argus, de nem fogadhatom el. Sok minden történt, mióta elmentél. Én... Férjhez mentem... Frank Norrishoz. Annyira sajnálom... – zokogott fel a lány, majd az ajtót óvatosan becsukva bemenekült a házba.
Frics még hosszú percekig állt az ajtó előtt, s kezében szorongatta a kis csokrot. Aztán egyszer csak megfordult, a virágok kihullottak a kezéből, ő pedig határozott léptekkel kisétált a kapun.

Lassan közeledett a hideg tél, s már a novemberi fagyok csípték deresre az ablakokat. A diákok kissé bosszankodtak a rossz idő miatt, ám közel sem voltak olyan letargikus hangulatban, mint az iskola gondnoka, aki hetek óta úgy járt fel-alá a kastélyban, mint egy szellem. A mindennapi teendőit rendben ellátta, de a mozdulatai üresek voltak, akár egy roboté. Még a diákság rendszeres piszkálódása sem volt képes kiborítani, pedig a tanulók lelkesen próbálkoztak vele, ám ezeknek a csínyeknek a legkisebb hatásuk sem volt Fricsre.
Ám történt valami, ami teljesen megváltoztatta a helyzetet. Egy szombati nap volt, takarodó után. Frics szokás szerint a harmadik emeleti folyosón járőrözött, mikor elfojtott suttogások és furcsa hangok ütötték meg a fülét, melyek az egyik közeli falikárpit mögül szűrődtek ki. A gondnok félrehúzta a nehéz függönyt, ám nem volt felkészülve az a mögött feltáruló látványra.
Az eldugott folyosón három negyedéves mardekáros egy kismacskát kínzott. A fiúk röhögve figyelték az állat szenvedéseit, ami kínjában fel-felnyávogott. A kígyós ház tagjai varázspálcáikkal böködték a cicát, s különböző átkokat próbáltak ki rajta.
– Most azonnal tűnjetek el innen! – kiabált rá a három gazfickóra, akik ijedtükben nagyot ugrottak, majd futásnak eredtek. – Jelenteni fogom ezt a házvezető tanárotoknak! – harsogta még utánuk.
Amint a lépteik elhaltak a hatalmas kastély csendjében, Frics leguggolt az apró állathoz, s gyengéden a kezébe vette. A macska bundája több helyen meg volt perzselődve, s erőtlenül feküdt a gondnok tenyerében, aki mutatóujjával gyengéden cirógatta a cicust.
– Ne félj, én nem foglak bántani. Vigyázok rád... – suttogta, majd elindult a cicával az irodája felé.

...


Frics izzadtan ébredt fel, s zavartan ült fel a rozoga kanapén. Furcsa álma elgondolkodtatta, s észre sem vette, hogy kedvenc macskája mellé telepedik, csak mikor az állat kedvesen hozzádörgölőzött a karjához. Mosolyogva pillantott le rá, s összeborzolta annak csapzott bundáját.
– Azóta a nap óta te vagy az egyetlen, aki fontos nekem, Mrs. Norris...


VÉGE
 
mzperxDátum: Csütörtök, 2012-10-18, 19:02 | Üzenet # 2
Írástudó
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 276
Kitüntetések: 7
Hírnév: 5
Állapot: Offline
Kedves író, csak elismerőleg tudok szólni a történetedről! Nehéz karaktert választottál, akit általában senki se szeret, te mégis kedvelhetővé tetted, ha nem is szerethetővé, hisz ahhoz túl keserű személy, ugyanakkor jól elmagyaráztad, hogy miért is lett az Argus, akit mi a Rowling könyvekben megismertünk. Csalódás az élet minden területén, főképpen a szerelemben. És ebben kiválóan megfelelt a másik, hasonlóan hányattatott sorsú karakternek, akit viszont majdnem ugyanazokért a tulajdonságokért mindenki szeret. És akkor itt jegyezném meg, hogy mekkora merészség ennek tudatában úgy történetet írni, hogy Pitont valaki teljesen kihagyja. Egy olyan eseményt dolgoztál fől jól kidolgozott rendszerben, ami biztosan megfordult mindenki eszében már, de sose vettük a fáradtságot, hogy elgondolkozzunk rajta: Mit keres Frics a Roxfortba? te megtetted és köszönet érte!
Csak egyetlen megjegyzés, azt viszont kicsit hiányoltam, hogy nem derült ki mi okozta ezt a furcsa gyengeséget Argusnál, a csoki? És ha igen, akkor miért? Vagy valami más?
Üdvözlettel MZ!
 
evelynDátum: Csütörtök, 2012-10-18, 21:11 | Üzenet # 3
Hatodéves
Csoport: Moderátorok
Üzenetek: 493
Kitüntetések: 6
Hírnév: 3
Állapot: Offline
Kedves író! Teljesen egyet értek MZ-vel. Egy igen nehéz karaktert választottál akit szívesen kihagynának sokan és sokan meg is teszik, viszont örülök neki, hogy megtudhattunk egy alternatívát arra, hogy miért került a Roxfortba, hogyan került hozzá a macska és főleg, hogy miért lett a neve a cicának Mrs Norris. Elég elkeserítő, hogy valakit lenéznek csak azért mert kvibli és borzalmasan embertelenek azok a szülők akik eldobják maguktól a gyerekeiket csak mert varázserő nélkül születtek meg. Ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy vajon mikor fognak ezek az aranyvérükre olyan nagyon büszke emberek elgondolkozni, hogy a beltenyészetük a fő oka a legtöbb kvibli gyereknek. Felsőbbrendűnek képzelik magukat mindenki másnál pedig egyáltalán nem azok. Ami Frics rosszul létét illeti szerintem ez a Weasley ikrek valamelyik terméke lehetett amit valamikor elkobozott, vagy esetleg Zonkótól vett egyéb érdekesség. A lényegen nem változtat. A történet remek volt és csak ez számít. Gratulálok,hogy sikerült egy kerek történetet alkotnod. Valóban érdekes, hogy mennyire hasonlít a két szereplő mégis az egyiket utáljuk míg a másikat ugyan azért imádjuk. Köszönet, hogy olvashattam.



“Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul.”
(Alban Goodier)
 
ScaleDátum: Péntek, 2012-10-19, 12:00 | Üzenet # 4
Ötödéves
Csoport: Szerzők
Üzenetek: 171
Kitüntetések: 3
Hírnév: 1
Állapot: Offline
Kedves Író!

Egy nagyon érdekes novellát hoztál nekünk, és egy olyan témát jártál közbe, amiről már én is igen sokat gondolkoztam. Érdekes volt olvasni, hogy Pitonhoz hasonlóan ő is szinte pont azért lett olyan megkeseredett, mert hatalmas csalódások érték az otthoni- és a szerelmi életében. Remekül körbejártad a kérdést, és igazán szívmelengető jelentnek lehettünk tanúi, ahogy rádöbbentünk, hogy miért is hívják Mrs. Norrist Mrs. Norrisnak. ^^

Viszont volt két dolog, amiért nem a maximum pontszámot adtam neked. Az első az a "gané" szó. Ez számomra egy irodalmi alkotásban (még akkor is, ha "csak" fanfiction), nem igazán illik, hiszen a gané szó, az a széklet szleng nyelven megfogalmazva, és gondolom, Frics nem azt takarított, még akkor se, ha az ikrek trágyagránátot robbantottak. biggrin

A másik pedig a már előttem is említett kérdés: honnan van a csokoládé? Ez engem is nagyon érdekelt, és sajnáltam a végén, hogy nem derült ki. Nem igazán tudnám megmondani, hogy miért, de vannak olyan történetek, amikor meg lehet hagyni egyes dolgok megválaszolását az olvasók fantáziájára - én is olvastam már ilyet, de azt hiszem, ez most nem olyan történet volt. Talán azért, mert azt sem tudtuk meg, hogy miért kapta a csokit (feltételezem, tényleg attól láthattuk mi is, mi történt régen). Ha lenne egy olyan előzménye az egész eseménysornak, amiben arról van szó, hogy mondjuk Dumbledore rá akarja venni Argust, hogy legyen kedvesebb, tehát, ha teremtesz egy megoldani kívánt helyzetet, akkor nem feltétlenül lett volna szükséges kitérni a csoki feladójára. Így viszont nekem egy kicsit hiányérzetem támadt.

Ettől függetlenül tényleg nagyon tetszett az egész novella, szépen fogalmaztál, és teljesen magával ragadott az egész mű. biggrin Bátor vagy, hogy megírtad, Argus talán még Pitonnál is nehezebb eset, tekintve, hogy semmit nem tudunk róla.

Gratulálok, és további magas pontszámokat kívánok! ^^

Üdv,
Scale


http://scaleoldala.ucoz.hu/

A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.

(Pillangó-hatás c. film)


Az üzenetet módosította: Scale - Péntek, 2012-10-19, 12:03
 
Betűholisták gyűjtőhelye » Írók klubja » A 200. nap játéka » A 200. nap játéka - Rég elfeledett múlt (1. nap története - Hotaru írása)
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Keresés:

Designed by:KristineHolt © 2019