– Akkor vegyük át még egyszer – sóhajtott fel Perselus. – Ha megkérdezik, hogy mi a neved, mit válaszolsz? – James Evans – jött a válasz az ágyban fekvő, kócos kisfiútól. – Hány éves vagy? – Hat, uram. – Helyes. Miért kerültél a Szent Mungóba? – Mert megittam egy rossz bájitalt, amivel az apám kísérletezett. Ezért nézek ki így. – Pontosan – értett egyet a betanult mesével a bájitalmester. – A szüleid pedig miért nincsenek itt most? – El kellett utazniuk egy konfe... Ö... nem tudom hova... – Konferenciára! Hogy nem tudod ezt megjegyezni? – futotta el a méreg a gyógyítót. – Nem tudom, mit jelent... – hajtotta le a fejét a fiú, s az ölében nyugvó kezeit tanulmányozta. – A konferencia egy értekezlet, világos? – Mint az iskolában a szülői értekezlet? – jött a félénk kérdés. – Valami olyasmi... Ha megértetted, akkor most magadra hagylak. Jobban teszed, ha pihensz, hacsak nem akarsz még több főzetet inni. A gyerek gyorsan megrázta a fejét, hisz az eddig kapott bájitaloknak is szörnyű ízük volt. Gyorsan visszafeküdt az ágyra, s próbált pihenni. A bájitalmester mielőtt kilépett volna a kórterem ajtaján még egy utolsó pillantást vetett betegére. Harry bőre jelenleg halvány zöld színben pompázott, amit mocsárszínű kiütések tarkítottak, hála a férfi egyik hasznos kis bűbájának, így ha valaki erre jár, csupán az osztály egyik betegét fogja látni a kölyökben, hisz annak sebhelyét még mindig takarta a homlokán lévő kötés, ezért senki sem gyanakodhatott arra, hogy maga a Kis Túlélő fekszik az osztályon. Visszament az irodájába, s gyorsan elvégezte az aznapi papírmunkát, hogy utána foglalkozhasson a többi dolgával. Utálta, mikor el kellett látnia az írásbeli kötelezettségét, hisz sokkal jobban örült annak, ha valami hasznossal foglalatoskodott, s véleménye szerint ez az ostoba papírkupac kitöltése minden volt, csak hasznos nem. A türelme nem is tartott ki sokáig, s hamar lecsapta az asztalra a pennáját. Elhatározta, majd a segédje befejezi, s egy sóhaj után elhagyta az irodáját, s inkább lement az alagsori laborokhoz, hogy megnézze, miként állnak a főzetek. Mivel mindent rendben talált – hiszen az ő javaslatára vették fel az itt dolgozók legjavát –, s még semmi kedve nem volt visszatérni az osztályra, ő is csatlakozott kollégáihoz, s hozzálátott egy fájdalomcsillapító főzet elkészítéséhez. Mikor az üstökben rotyogó bájitalok közelében volt, mindig sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mint egyébként, s anélkül végig tudta gondolni a problémáit, hogy bármi egyéb elvonta volna a figyelmét, hiszen ezeket a főzeteket akár álmában is meg tudta volna főzni. Itt volt a lehetősége hát, hogy elgondolkodjon Potterről. Fogalma sem volt, mit is gondoljon a fiúról. Mindig úgy gondolta, hogy James Potter fia kiköpött olyan lehet, mint az apja, hiába volt tisztában a ténnyel, hogy a kölyök Lilyé is. De mégis a gyerek nem hasonlít egykori ellenségére, legalábbis ha nem a külsejét nézi, mert az szakasztott Potter, azzal az idegesítően kócos hajával! Csak a szeme nem, azt az édesanyjától örökölte, az egyetlen embertől, akit Perselus valaha is közel érzett magához. Még mindig furcsa volt számára a tudat, hogy a legnagyobb ellenségének és legjobb barátjának a fia az ő ápolása alatt áll. Vajon hány varázsló és boszorkány gondolt az elmúlt közel hét évben a Kis Túlélőre? Gondolná bárki is, hogy a tulajdon családja rosszul bánik vele? Perselus keze ökölbe szorult, amint eszébe jutott a fiú beszámolója, melyből kiderült, hogy a rokonai többször megverték és bezárták szerencsétlen gyereket. Ki tudja, mi nem történt még ott vele... Meglátszott a fiún a rossz bánásmód, hiszen az jóformán reszketett, mint a nyárfalevél. Az igazgató viselkedésén ismét sikerült felhúznia magát, mikor az nem volt hajlandó meghallgatni őt, pedig mindenképpen be kellett számolnia neki a gyerek otthoni helyzetéről, ha akarnak ez ellen tenni valamit, hiszen a fiú nem maradhatott azoknál a szörnyű mugliknál. Hamar megoldást kellett találniuk, mivel a rokonaival ki tudja mi lehet, Pottert pedig hamarosan ki kell engednie az Ispotályból, ha nem akarnak feltűnést kelteni. Késő délután volt, mire mindegyik bájitallal elkészült, amelyeket el akart készíteni – két fajta lázcsillapító, két fájdalomcsillapító és egy energizáló főzetet –, kitöltötte az üst tartalmát az előkészített fiolákba, s miután rendbe tette a helyiséget, céltudatosan visszaindult az irodájába, hogy elbeszélgessen az igazgatóval. Ám alig ért fel az emeletre vezető lépcsőn, mikor összefutott az említett ősz varázslóval. – Á, Perselus! – köszöntötte a gyógyítót a mágus. – Téged kerestelek, kedves fiam. – Én is épp hozzád indultam, Albus! Sürgősen beszélnünk kell. – Rendben van. Perselus az irodájába vezette Dumbledore-t, majd hellyel kínálta. Miután mindketten kényelembe helyezték magukat, a bájitalmester rögtön bele is kezdett: – Potterről lenne szó. – Nocsak, én is miatta vagyok itt – kuncogott fel az igazgató. – Valóban? – A gyógyító elgondolkodott, hogy vajon Dumbledore honnan jött rá a fiú otthoni körülményeire. – Igen, drága fiam. Sikerült megtalálnom a fiú nagybátyját, aki már nagyon aggódott érte, így magammal hoztam, hogy meglátogathassa... Perselus olyan hirtelen pattant fel, mintha megátkozták volna. – A rohadt életbe! – káromkodta el magát, s már lépett is az ajtóhoz. – Mi az, Perselus? – állt fel az ősz mágus is. – Az az ember bántalmazta a fiút. Nem lett volna szabad őt idehoznod! Az igazgató válaszát meg se hallva, már rohant is a gyerek kórterme felé.
Harry eléggé unatkozott. A egész délelőtt szunyókált, s most nem volt mit csinálnia, még a szobában is egyedül volt. Legszívesebben felkelt volna, hisz kimondottan jól érezte magát, s a tegnapi rosszkedve is elmúlt már, de a magas a bácsi ráparancsolt, hogy pihenjen, ezért aztán nem mert felkelni. Az orvos, aki ha jól emlékszik Perselusként mutatkozott be, elég ijesztő volt, ahogy mindig mogorván nézett, de Harry nem igazán félt tőle, hiszen olyan kedvesen bánt vele. Megmentette, és még valami orvosságot is adott neki, amitől sokkal jobban érezte magát. Eddigi élete során nem sok felnőttet ismert meg a rokonain kívül, de eddig senki közelében nem érezte biztonságban magát, kivéve ezt a férfit, bár nem értette, hogy miért. Mivel bízott benne, hogy a bácsi nem lesz azért mérges, ha ülve találja az ágyon. Felült, s hogy elüsse az időt, a kispárnájával kezdett el játszani, közben pedig izgalmas kalandokra gondolt, melyeknek ő sosem lehet részese, de jó volt elképzelni őket, s így legalább hamarabb telt az idő. A nagynénje házában sem volt igazán játéka, csak pár törött vacak, amiket az unokatestvére dobott ki, s neki sikerült becsempésznie az ágya alá. Viszont nem esett nehezére, hogy lekösse magát bármilyen helyzetben. Ha nagyon dühös volt, akkor is sikerült lecsillapítania magát, amint elmerült a fantáziájának birodalmába, leszámítva a legutóbbi alkalmat, de arra gondolni sem mert. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy kinyílt az ajtó, s hogy két férfi lép a szobába: egy hosszú, ősz hajú és szakálló és egy alacsony, zömök, lilaképű ember. Már csak arra eszmélt fel, hogy az ajtó egy csattanással bezárult, s mikor felnézett, pillantása megakadt a dühtől vöröslő nagybátyján. – Ver... Vernon bácsi... – motyogta idegesen, s mikor a férfi megindult felé, az ágytámláig hátrált, s magához szorította a párnát, amit még mindig a kezében szorongatott. – Te hálátlan kis szörnyeteg – sziszegte Mr. Dursley, s egy hirtelen mozdulattal megragadta a fiú karját, s magához húzta. – Van róla fogalmad, hogy mit tettél? Ez a hála azért, amiért befogadtunk, és gondoskodtunk rólad? – Én nem... – Hallgass! – dörrent rá a nagybácsi. – Nem elég, hogy tönkretetted a házunkat, amiért keményen megdolgoztunk, s most Petunia kórházban van, de megölted a fiamat! Harrynek elakadt a szava. Megölte? Dudleyt? Dudley meghalt? Az nem lehet! Tegnap is kiborította a tudat, hogy miatta haltak meg emberek, de most hogy tisztában van azzal, ki volt az egyik áldozat, szabályosan sokkot kapott. Alig érezte meg a pofont, ami az arcán csattant, s még csak nem is védekezett, mikor Vernon bácsi hatalmas keze a nyakára kulcsolódott.
Perselus fittyet hányva megszokott méltóságára végigrohant a folyosón, nyomában a meglepően fürgén mozgó Albus Dumbledore-ral, és a segédjével, aki épp a gyógyítóhoz igyekezett. A bájitalmester berontott a fiú szobájába, ahol megdöbbentő látvány fogadta, mely egy pillanatra megállásra késztette: a fiú nagybátyja épp a gyerek torkát szorította. Gondolkodás nélkül előkapta a pálcáját, s két hosszú lépéssel a férfi mögött termett, aki észre sem vette, hogy más is tartózkodik a szobában, s annak nyakához nyomta a mágikus fegyvert. – Most azonnal elengeded, vagy darabokra átkozlak, te átkozott mugli – sziszegte fenyegetően. Mr. Dursleyt mintha villám csapta volna meg, olyan hirtelen engedte el Potter nyakát, aki zsákként puffant az ágyon. – Peter! – kiáltott segédjére, miközben a pálcáját továbbra is a férfi nyakán tartotta. – Hozz a legerősebb nyugtató főzetből most azonnal! – De Perselus! A tegnapi után az már... – Hozzad már! – rivallt rá a tanoncra, aki nem ellenkezett tovább, s sebes léptekkel kiviharzott az ajtón. – Most pedig, mugli, azonnal eltakarodsz innen, és soha többé nem mész ennek a fiúnak a közelébe, hacsak nem akarod, hogy néhány fortyogó bájitalhoz felhasználjam a testrészeidet. A varázstalan férfi még a nem létező nyakát is behúzta, úgy menekült ki a kórteremből. – Kikísérem Mr. Dursleyt – szólalt meg Dumbledore, majd ő is kilépett az ajtón. Amint magára maradt, Perselus a fiú ágyához lépett, leült annak szélére, kezeivel pedig közrefogta a gyerek sápadt arcát. Nem tévedett, mikor Peterrel a legerősebb nyugtató főzetet hozatta, mert Potter láthatóan sokkban volt: vékony teste enyhén remegett, szemei pedig céltalanul meredtek a plafonra. Gyengéden megpofozta, hátha kissé magához tér, de semmi hatást nem ért el vele. Ekkor botorkált be Peter lihegve az ajtón, kezében egy kis kék folyadékkal teli fiolát szorongatott. – Itt van, Perselus – adta oda a bájitalt a gyógyítónak, aki egy gyors mozdulattal leöntötte azt a dermedt fiú torkán. A főzet hamar kifejtette hatását. Úgy egy perccel azután, hogy a fiú az utolsó csepp bájitalt is megitta, a szemeibe visszatért az élet, majd hirtelen felült, s köhögni kezdett. Perselus támogatólag a gyerek hátára támasztotta a kezét. Ám ekkor a bájitalmester legnagyobb meglepetésére, mielőtt még tiltakozni tudott volna, a kisfiú vékony karjaival átölelte őt, fejét pedig a mellkasának nyomta, és sírni kezdett. A gyógyítónak fogalma sem volt, mit is kezdjen a síró gyerekkel, így segélykérően a segédjére pillantott, aki zavarát látva kajánul elvigyorodott. Hát már senkire se számíthat az ember? Nem volt hozzászokva, hogy csak úgy ölelgessék, különösen nem egy nyolc éves gyerek. Igaz, tegnap minden teketória nélkül magához szorította a kölyköt, de annak oka volt: muszáj volt beadni neki azt a bájitalt. Végül nagyot nyelt, s visszatette a kezét Potter hátára, hátha kissé megnyugszik. – Megöltem őt! – zokogott fel a fiú. – Megöltem az unokatestvérem. Perselus teljesen ledöbbent. Hát ezért borult ki ennyire a fiú, s erre még a nagybátyja erőszakos viselkedése csak még inkább rátett egy lapáttal. Most mit mondjon neki? Nem tudja az szavaival meg nem történtté tenni a dolgot. – Nem a te hibád volt – próbálkozott határozottnak tűnő hangon. – Baleset volt... A fiú ettől persze nem lett jobban, még hosszú percekig szipogott zöld talárjába nyomva arcát, majd nagy sokára elengedte a gyógyítót, s a ruhája ujjával a szemeit törölgette. – Sajnálom... – Semmi gond – pillantott rá megértően a férfi, majd egy gyengéd mozdulattal lenyomta az ágyra, s ráterítette a takarót. – De most próbálj meg aludni. – Nem tudok... – motyogta a kisfiú alig hallhatóan. – Túl sötét van. Valóban, a szobában csak egy olajlámpa fénye dacolt a sötétséggel, így nem csoda, hogy a gyerekben félelmet keltett a félhomályos helyiség, azok után, amiken keresztül ment. Ekkor Perselusnak támadt egy ötlete: A kezébe kapta a pálcáját, s a szomszédos ágy párnájára mutatva, átváltoztatta azt egy világosbarna, bundás plüssmackóvá, majd Potter kezébe nyomta. – Remélem így már jobb lesz. A fiú csillogó szemekkel nézett a játékra, mint aki most lát először ilyet, aztán szorosan magához ölelte a macit. – Sokkal – felelte Potter, s lassan álomba szenderült. Amint a gyerek elaludt, a bájitalmester Peterrel együtt elhagyta a kórtermet, majd visszament az irodájába, ahol már az igazgató várt rá. – Hogy van, Perselus? – kérdezte aggódóan az idős varázsló. – Sokkal jobban lenne, ha nem hoztad volna ide azt az őrült muglit. De a körülményekhez képest tűrhető az állapota. – Ennek örülök. Sajnálom, Perselus, de nem voltam vele tisztában, hogy ennyire rosszul bántak vele a rokonai. Ha tudtam volna... – Ezen már nem segíthetsz – szólt közbe a gyógyító. – Viszont minél előbb keresni kell neki egy megfelelő családot, akik magukhoz veszik őt.
Szerző üzenete: Sziasztok! Mint látjátok, meghoztam egy kis frisst, remélem tetszett! Nos, arra kérnélek titeket, hogy írjátok meg, ki az a szereplő, akit szívesen látnátok ebben a történetben! Ha megtettétek, és persze én is úgy akarom, akkor bele fog kerülni a sztoriba. Ezenfelül ötletekkel is nyugodtan bombázhattok.
Tetszett a folytatás. Remélem, a továbbiakban nem lesz ilyen hibbant Dumbledore, és Pitonra bízza a gyereket. Ő legalább rendesen felnevelné, és megtanítaná mindenre, amire szüksége van. Szerezne neki megfelelő házitanítókat (pl. Remus Lupin). Kérdés: OK, nem bájital tanár, nem volt halálfaló és kém Piton, de tagja a Főnix Rendjének? Mondjuk, mint gyógyító, és a kapcsolat a Szent Mungóhoz. Szerintem is Madam Hooch méltatlanul hanyagolt karakter a ficekben - üdítő kivétel a Csillagszóró c. sztori a Merengőn, bár ott se sokat szerepel. Androméda Tonks és családja esetleg? Androméda aranyvérű, Mr.Tonks jóindulatú mugli, és a metamorfmágus Nimfadora üdítő változatosság lenne az aranyvérű, szeretetteljes, muglikért rajongó, ám kissé neveletlenül viselkedő és szegény Weasley család helyett.
Szia! Szupi hogy tetszett! Dumbi lesz normálisabb is ígértem Jah, Piton is FR-s. Majd a részleteket ezután kidolgozom. Tonksékkal adtál nekem egy remek ötletet, úgyis gondban voltam a kövi fejivel. Örök hálám! xD
Csatlakozom Erikához én sem szeretném benne Ginnyt. A Fejezetk nagyon jók .Olyan jó lenne ha Harry Perselushoz kerülnebizosan jó apa lenne és mellesleg segítene felfolgozni azt ami történt.Dumbi meg csak lestem,hogy lehet ilyen naiv.Szereplőn meg még gondolkozom majd megírom ha kitaláltam.
Szia Amy! A köviből ki fog derülni, Harry kihez fog kerülni. Dumbi sosem volt normális XD Akkor majd várom a szereplődet. A folytatással meg majd megpróbálok igyekezni
Szia! Egyetértek Erikával,Ginnyt én sem szeressem szóval ha szerepel is benne,ne nagyon legyen köze Harryhez semmilyen formában.Hm ki kerüljön még bele a sztoriba?Ezen gondolkoznom kell,de igen Madam Hooch valahogy mindegyik történetből kimarad vagy alig kap szerepet,de azért még alaposan átgondolom,hogy kit látnék szívesen a töriben A három fejezet isteni volt.Tetszik,hogy Perselus itt gyógyító és nem a Roxfort bájitaltan tanára.Hm szegény Harry igazán sajnálom és utálom Dumbledoret amiért soha nem jutott eszében,hogy ránézzen a gyerekre,hogy mégis milyen a sorsa azoknál a mugliknál.Itt a következménye annak,hogy állandóan bántalmazzák ott ezt a gyereket.Az elszabadult varázsereje szépen lerombolta nem csak a rokonai házát de majd az összeset az utcában és ráadásul még öt ember meg is halt amit nem lesz könnyű feldolgoznia a gyereknek.Na igen az öreg most már bánhatja,meg mondhatja,hogy nem tudott róla,mert nem történt volna ez meg ha nem rohan el mikor megtudta,hogy Harry nem tűnt el és Perseluson és a segédjén kívül senki nem tud róla,hogy a gyerek a Szent Mungóban van,hanem meghallgatja amit még Perselus mondani akart volna .De az öreg elrobogott csak,hogy azonnal értesíthesse azt a szégyentelen Vernont és még be is vitte a kórházba.Gyakorlatilag ezüst tálcán kínálta a gyereket ennek az elmebajosnak.Még szerencse,hogy Piotn ilyen gyorsan reagál és még időben ért oda,hogy az a vadállat ne tudjon komolyabb kárt tenni a fiúban.Egyértelmű,hogy én hova helyezném el Harryt Piton lenne a legjobb választás,nála biztonságban lenne és bár nem lenne nála sem elkényeztetve a fiú de nem is lenne rossz sorsa nála.Piton sok mindenre megtudná tanítani mielőtt a Roxfortba kerül és nem is éheztetnék tovább.Kíváncsi vagyok,hogy az öreg mit fog mondani ő kinél helyezné el a gyereket.Nagyon jó történet és nagyon kíváncsian várom,hogy mi lesz még itt. Előre is kitartást a gyakorlathoz
Szia! Ginny ki fog maradni, nyugi xD (mondjuk nekem nincs vele bajom...) Én nem tudok ilyen bőbeszédű választ írni, így csak annyit hogy egyetértek veled. A családválasztás meg majd a köviből kiderül, addig nem adok ki részleteket.. hehe Oké, akkor majd írj hogy kit szeretnél a sztoriba XD Köszi hogy írtál. A gyakszihoz meg kellenek azok a jókívánságok xD ^^
Ez is nagyon jó lett. Egy kérésem lenne: Ginny ne nagyon szerepeljen benne, mert nem bírom a csajt. Van egy szereplő, aki nagyon mellőzve van. Én őt szívesen látnám ebben a töriben. Ez a személy pedig Madam Hooch.
Jah, Piton is FR-s. Majd a részleteket ezután kidolgozom. Tonksékkal adtál nekem egy remek ötletet, úgyis gondban voltam a kövi fejivel. Örök hálám! xD
imádnám ha Pitonhoz kerülni a srác - kiváncsi lennék mi tudna nevelni belöle!
Van egy szereplő, aki nagyon mellőzve van. Én őt szívesen látnám ebben a töriben. Ez a személy pedig Madam Hooch.
