| KristineHolt | Dátum: Kedd, 2012-07-17, 18:38 | Üzenet # 1 |
 Főinspektor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 507
Állapot: Offline
| Cím: Mire jók a varázslók?
Kulcs: volt-nincs szekrény
Műfaj: novella
Jellemzők: AU, általános, humorféleség, csipetnyi romantika, elvetemült párosítás
Figyelmeztetés: nincs
Korhatár: nem korhatáros
Páros és szereplők: Marge néni/Fubster ezredes (tudjátok, ő fojtja vízbe Marge néni csenevész kölyökkutyáit), Perselus Piton, Harry Potter, Marcang, egy fehérneműs fiók
Kategória: Általános vagy romantikus – ahogy a kedves olvasó és adminnénik jónak látják
Tartalom: Fubster ezredes elhatározza, hogy magába akarja végre bolondítani élete szerelmét, Marge-ot, ezért vesz neki egy gyönyörű szekrényt. Sejtése sincs, mibe keverte magát, szerelmét és a varázsvilág egyik legelvetemültebb bájitalmesterét, akinek egy olyan emberhez kell fordulnia segítségért, akihez egyáltalán nem füllik a foga!
Megjegyzés: A volt-nincs szekrényt kicsit átalakítottam, így csak akkor tűnik fel a párjában egy tárgy, ha a padlóra tesznek dolgokat.
***
Augustus Fubster ezredes megjárta a frontot, győzedelmeskedett rajta, kitüntették, amiért megmentette a társai életét, és most veteránként otthon tengeti a napjai legnagyobb részét. Csak néhány olyan elfoglaltsága van, amit valóban élvez is, és nem csak pótcselekvésként gondol rá. Néhanapján ellátogat a Királyi Hadsereghez, régebben kiképzéseket is vezetett, élvezetet lelte benne, ha ijesztgethette a szomszédbeli kölyköket, mostanában viszont… Igen, mostanában egy olyan élvezetet talált magának, amire már rég nem gondolt. A szerelem, és szerelmének neve Marjorie Dursley, vagy, ahogy a hölgy családja hívja, Marge!
Ah, ez a név maga a mennyország; már kiejteni is kész gyönyör, hát még ha meglátja azt a nőt…! Egy erős, határozott személyiség, mégis gyengéd érzékiség lakozik a kissé zord álarc mögött, és valljuk be, neki ez roppant mód csábító, főleg a kihívás, hogy a gyengédebb oldalát egyszer kimutassa felé. Emlékezett még a napra, amikor Marge odaköltözött a szomszédságába a kiskutyáival, mennyire keresztülnézett rajta a hölgyemény – Fubster ezredes abban a pillanatban szerelemre gyulladt, de csak most határozta el végleg, hogy megszerzi magának. És mivel is tudna jobban hatni egy nőre, ha nem ajándékkal?
Így aztán Fubster ezredes magára öltötte katonai egyenruháját, és elindult a városba, hogy megvegye a legszebb meglepetést Marjorie-nek, amit csak tud. Nem gondolta, hogy egyhamar megtalálja a legszebbet és a legjobbat – mert hiszen Marge csakis azt érdemli -, dehogy még este hatkor is az ajándék után kajtasson, azt azért túlzásnak érezte. Ő mégiscsak egy ezredes, amit akar, azt megkapja! Most mégis úgy tűnt, ez a szokás aznap csődöt mondott. Már éppen feladta volna a keresgélést, mikor megakadt a tekintete egy eldugott kis utcán, ahol régiségeket árultak – ugyan nem akart az ő Marge-ának használt holmit venni, ám ha találna valami szépen megmunkált, jó állapotban lévő középkori tárgyat, biztos elvinné.
Így tévedt be egy furcsa kis boltba. Igazság szerint, ha jobban belegondolt, nem is nagyon akart bemenni, mégis valami ellenállhatatlan vonzást érzett, mikor elment mellette, ezért aztán visszafordult, és benyitott a boltba. Kívülről sem volt éppen szívderítő egy hely, s ez a meglátása bent sem változott semmit sem. Sötét volt, állott porszagú, még a padlón is annyi por volt, hogy tompított csizmájának kopogásán.
Első gondolata, mikor meglátta az eladót, hogy nyomban visszafordul az utcára, ám elhatározása gyorsan véget is ért, de továbbra sem tudta, hogy miért? A férfi úgy nézett ki, mint egy rongy, ami cafatokban jött ki a kutya szájából – egy nagyon büdös kutya szájából. A férfiről végül a sarokban álló nagy szekrényre fókuszált. Csodálatosan volt megmunkálva, szinte ordított róla, hogy meg kell vennie. Közelebb lépet hozzá, ám ekkor a büdös eladó gyorsan elé állt.
− Bocsánatát kő kérnem, uram, de nem léphet hozzá közelebb egyedű’ – morogta. Dohány és alkohol szaga volt, Fubster ezredes úgy érezte, mentem részeg lesz, így hátrébb lépett néhányat.
− Miért nem mehetek hozzá közel? – kérdezte gyanakodva. – Talán mégsem olyan jó minőségű?
− Ó, dehogyisnem! – bizonygatta az eladó. – Csak há’ tudja, igen régi darab, nem akarom, hogy még mielőtt eladnám, valami baja legyen. Majd én megmutatom magának!
Így történhetett, hogy az eladó gyakorlatilag egy perc alatt rásózta az ezredesre a gyönyörű szekrényt. Igen, a szekrény valóban gyönyörű, szépen megmunkált volt, csak éppen van vele egy kis gond, amiről az eladó „elfelejtett” szólni.
***
Marjorie Dursley szeretett kutyái között tett-vett, amikor csengetést hallott a bejárati ajtó felőle. Mérgesen ledobta a kutyatápot a földre, és kidöcögött látogatójához, habár erősen ajánlotta, hogy fontos legyen a dolog, különben ráuszítja arra a valakire Marcangot, bármennyire is öreg a drágája. Ám amint kinyitotta az ajtót, a szája is tátva maradt. Az ajtóban senki nem állt, csak egy gyönyörű szekrény, átkötve egy vörös szalaggal, masnival a közepén, mellé egy kis meglepetés kártya volt tűzve. Marge kivette és szétnyitotta a kártyát.
Drága Marjorie-m!
Amint megláttam ezt a felettébb szépen megmunkált középkori szekrényt, azonnal Te jutottál róla eszembe. Te is ugyanilyen fenséges vagy minden pillanatban, s tudtam, ha a boltban hagynám e szépséget, azzal Téged tagadnálak meg; ezt pedig nem tehettem meg.
Kérlek, fogadd el ezt a kis szerénységet szerelemem zálogául!
Milliószor csókol a Te nem is olyan „titkos” hódolód!
Marjorie Dursley sokat megélt már életében, de ilyet még soha. Természetesen tudta kiről van szó, ezért óvatosan kilesett Fubster ezredes háza felé a szekrény mögül, de amint meglátta, hogy az ezredes leskelődik a függöny mögül, azonnal visszahúzódott. Hogy a férfinek megengedi-e, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek, kérdéses volt, az viszont már nem, hogy a szekrénynek a hálójában van a helye. Befelé menet viszont rádöbbent, hogy hogy is fogja ő bevinni ezt a böhömnagy tárgyat a szobájába…? Visszanézett Fubster ezredes felé, aki ismét az ablakon kukucskált kifelé, majd Marge intett neki egyet, hogy menjen át hozzá, s az ezredes ezt a legnagyobb örömmel teljesítette.
Napokkal később Marge-nak be kellett látnia, hogy ez a szekrény valami fantasztikusan szolgálja őt, csak épp azóta, hogy megérkezett hozzá, furcsa mód eltűnnek bizonyos tárgyak, amiket betett oda, legutóbb például épp az egyik kedvenc kardigánjának lett hűlt helye. Először arra gyanakodott, hogy Fubster mászott be hozzá, és vitte el ereklyének, most viszont rájött, hogy talán nem is az a vén kujon a ludas, hanem az egyik kutyája, akit a minap zavart ki. Biztos bemászott a ruhásszekrényébe, az a kis dög!
Ms. Dursleynek, talán leendő Mrs. Fubsternek azonban fogalma sem lehetett arról, hogy valójában hova is tűntek az ő kis kincsei!
***
Perselus Piton, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola bájitaltan professzora, a Mardekár házvezető tanára egyik napról a másikra úgy döntött a Nagy Csatát követően, hogy felhagy tanári pályafutásával, és valami teljesen mással akar foglalkozni. Éppen ezért felvásárolta a Burgin & Burkesöt, így ő lett a tulaja a zsebpiszok közi sötét mágiával „megvert” áruk boltjának, de hogy a jó és a rossz kontrasztja teljes legyen, az boltocska hátuljában gyógyító bájitalokat készített és adott el.
Ha akarta se tudta volna letagadni, hogy imádja a munkáját, és imádja a Zsebpiszok közt. Sötét, rossz, veszélyes környék, neki mégis maga volt a mennyország. Itt végre valóban önmaga lehetett. Ezt a tökélyt árnyékolta be körülbelül egy hete az egyik nem eladó, ócska portékája, méghozzá a volt-nincs szekrény itteni része. Hogy a párja a Roxfortban található, abban egészen biztos volt, csak épp azt nem tudta, melyik tökkelütött gyerek érzi szórakoztatónak, ha mindenféle dolgot beledob, az meg aztán eltűnik valahova. Már arra is gondolt, hogy talán valaki megtudta, hogy itt van a szekrény párja, meg ő, Perselus is itt van, és így akarják idegesíteni. Aztán mikor látta, hogy csupa mugli női ruha kerül hozzá, rájött, hogy valószínűleg ez a mágikus tárgy rossz kezekbe került, és hogy saját kis világába ismét nyugalmat teremtsen, tennie kell valamit.
Ez az elhatározása akkor vált igencsak komollyá, amikor elgondolása utáni másnap ismét zajt hallott a szekrény felől. Perselus gyanakodva ment közelebb a bútorhoz, mert nagyon nagy mocorgás érkezett onnan, így még a pálcáját is előhúzva tépte fel a szekrény ajtaját, ahol nem mindennapi látvány fogadta. Amit legelőször meglátott, az egy vén buldog volt, amint élvezettel rágcsál valami anyagot, aztán rájött, hogy abból az anyagból bizony a saját lábára is került. Perselus lehajolt, és két ujja közé csippentve felemelt egy nagyméretű, vörös, csipkés bugyit. Szinte hallani vélte a mugli nő sikoltását, mikor ismét benyitott a ruhásszekrényébe, ahová dühében bezárta a kutyát, és hűlt helyét találta ebnek is és bugyiknak is.
Perselus tudta, hogy most már mindenképpen cselekednie kell, mert ez kezd elfajulni – ahogy ő maga is, mert most olyan emberhez kell fordulnia, akit a háta közepére sem kíván!
***
Harry Potter úgy érezte, szélmalomharcot vív egy rakás aktakupaccal szemben, s ennek a harcnak sosem lesz vége. Általában a papírmunkát kézzel szerette végezni (Hermione legnagyobb örömére), de most elérkezettnek látta az időt arra, hogy bevessen egy kis hókuszpókuszt. Már éppen rászánta volna magát, mikor kivágódott piciny irodájának ajtaja, és megállt íróasztala előtt maga az Örd… maga Perselus Piton.
Harry tátott szájjal, felemelt pálcával a kezében ült tanára előtt, aki továbbra is „türelmesen” vár arra, hogy valami történjen már. Végül Harry rászánta magát, hogy megszólaljon.
− Professzor úr… khm… Mit tehetek önért?
Piton fanyarul elhúzta a száját.
− A segítségedre van szükségem, Potter – jelentette ki maróan.
− De miért hozzám jött? – kérdezte értetlenül Harry.
− Tudtommal még mindig te vagy a Mugli-tárgyakkal való Visszaélési Ügyosztály… legjobb beosztottja – szűrte a fogai között Piton; látszólag nehezére esett kimondani ezt a mindenképpen dicséretnek minősíthető mondatot. – És Merlin szerelmére – sóhajtott fel a bájitalmester –, tedd már el az a pálcát, a megszokottnál is ostobában nézel ki!
Harry pislogott párat, aztán gyorsan a farzsebébe süllyesztette a varázspálcáját.
− Öhm… nos, igen, valóban én vagyok a legjobb. Köszönöm, hogy rám gondolt.
− A szükség néha kénytelen helyzetekbe sodorja az embert – morogta Piton, és türelmetlenül nézte Harryt. – Akkor esetleg velem fáradna az Aranyfiú megnézni a problémás tárgyat?
− Most?
− Nem, Potter! Jövő ilyenkor tökéletesen megfelelne az időpont! Látom még mindig pont ugyanolyan ostoba vagy, mint voltál…!
− Jól van, jól van! – kiáltott fel Harry. Kezdte egyre jobban felhúzni magát a férfi szemétkedésein. – Nem kell állandóan gúnyolódnia, anélkül is segítenék magának.
Így aztán Harry, ha kissé kényszeredetten is, de felállt, és magára hagyva tornyozódó irathalmait, követte egykori tanárát boltjába.
Nosztalgikus érzés töltötte el, ahogy belépett az üzletbe, ahol már kétszer is járt, habár egyik sem volt túl jó élmény. Piton azonban nem hagyta sokáig bámészkodni, hanem rámutatott a sarokban álló bútorra.
− De hiszen ez a volt-nincs szekrény – jelentette ki feleslegesen Harry. – Akkor már azt is felesleges kérdeznem, hogy mi a probléma.
Ám mielőtt Harry bármit is tehetett volna, a hátsó szobából dühösen morogva kifutott egy kutya, s a fiú egy szempillantás alatt kiszórt rá egy sóbálványátkot. Piton furcsálló tekintetének tüzében gyanakodva lépett közelebb a megdermesztett állathoz, és szemügyre vette annak nyakörvét.
− Merlinre – suttogta teljesen ledöbbenve Harry, majd Pitonhoz fordult. – Hogy kerül magához Marcang?
Piton felhúzott szemöldökkel maga mögé intett.
− A szekrényben érkezett egy halom fehérnemű között.
Ennek hallatán Harry egy hatalmasat nyelt.
− Honnan ismered ezt a kutyát, Potter? – érdeklődött Piton, akin látszott, hogy igazán jól szórakozik Potter döbbenetén.
− Ő Marge néni kutyája – felelte Harry, továbbra is Marcangot szemlélve. Valószínűleg azon vacillált, hogy megszüntesse-e a bűbájt, de úgy tűnt, inkább nem teszi.
− Nem tudtam, hogy a nagybátyádon és a nagynénéden kívül van más rokonod is – húzta fel csodálkozva a szemöldökét.
− Marge néni Vernon bácsikám nővére – magyarázta Harry –, és ha megtudja, hogy nekem ehhez ha közvetve is, de közöm van, megöl. Ahogy Vernon bácsi is… meg Petunia néni is…
Piton ennek hallatán gúnyosan felnevetett.
− A Sötét Nagyúrral hatszor is szembenéztél, de a rokonaiddal nem mersz?
− Maga ezt nem értheti! – felelte hevesen Harry. – Nem ismeri a rokonaimat! – Mikor meglátta Piton felemelt szemöldökét, rájött, hogy kissé butaságot mondott. – Jó, Petunia nénit igen, de akkor sem annyira, mint én.
− Ah, értem – bólogatott Piton, de látszott, hogy azért kételkedik Harry állításában. – Tudod, hogy lakik ez a Marge néni?
− Nem, de mindjárt megtudom. – Meglengette néhányszor a pálcáját a szekrény előtt, végül bólintott egyet, majd megragadta a kutyát, a hóna alá tette, és már indult is volna, mikor Piton meglengetett előtte egy táskát.
− A fehérneműket se hagyjuk itt.
Harry bizonytalanul megfogta a táskát – azért mégis micsoda dolgokkal van az tele -, és csak utána jutott el az agyáig a mondat másik értelme.
− Hagyjuk? Maga is jönni akar?
− Hát persze, Potter – vigyorgott gonoszul Piton. – Látni akarom a nénikéd arcát, amikor visszakapja az alsóneműket, meg a sóbálványátokkal sújtott kutyáját!
Harry megforgatta a szemét.
− Maga egy lehetetlen alak! Ez nem csak, hogy túlmegy a mardekárosság határán, de már szabályszerűen szemétség!
− Ne károgj feleslegesen, Potter – mordult Harryre Piton, megragadva a karját. – Úgy is ki lesz törölve az emlékezte, nekem meg szükségem van ez után a pokoli egy hét után egy kis… jutalomra.
Harry végül lenyelte a válaszát; nem akart veszekedésbe keveredni a férfival, így is van miért idegeskednie. Megpördült a sarkán, és beleveszett utastársával a szorító semmibe.
Marge néni házában nagy veszekedés volt. Harry a kihallatszó csörömpölésből úgy ítélte meg, hogy a néni épp most vágta a falhoz valamelyik vázáját. Hogy ki lehetett az, akivel ennyire pörlekedett, sejtelme sem volt róla, de végül nagy levegőt vett, és benyitott az ajtón.
− Nem érdekel, Fubster! Elegem van belőled is, meg abból a borzalomból ott fenn! Kifelé! Kifelé! Kifelé!
Marge néni paprikapiros arccal ordibált Fubster ezredessel, aki – annak ellenére, hogy ezredes – olyan kicsire húzta össze magát, amennyire csak tudta, de a néni amint meglátta a két idegent a nappalija ajtajában, a torkára forrott a szó.
− Potter! – Harry legnagyobb rémületére Marge néni felismerte őt, s vicsorogva, kidülledt szemekkel egyre közelebb döcögött hozzá. – Mit keresel te a házamban, kölyök?! Mit keresel… Marcang! – sikoltotta rémülten, mikor meglátta Harry hóna alatt megdermedve a kutyáját. Ekkor már Harry is érezte a Roxfort Expresszként száguldó baj szagát, és gyorsan letette Marcangot a földre, majd visszaváltoztatta, aztán a dühösen ugató eb mellé még letette az alsóneműket is.
− Hallottuk, hogy rossz a szekrényed, és mivel ennek az úrnak is itt mögöttem, gondoltam megnézem mi a gond, mert én vagyok az illetékes az ilyen ügyekben.
Ha Harry azt hitte, ezzel meg tudja puhítani Marge néni Hagrid kőkemény házi süteményeihez hasonlító szívét, akkor nagyon tévedett, mert Marge néni ettől csak még dühösebb lett.
− Szóval a te kezed is benne van ebben az egészben! – ordította teljes hangerővel. – Gondolhattam volna…
Harry már nem hallotta a végét, ugyanis Piton megragadta a karját, és dehoppanált vele az emeletre, lentről pedig már csak egy hangos sikoltást lehetett hallani.
− Így talán gyorsabban megy – jegyezte meg Piton szórakozottan.
− Maga ezt tényleg élvezi – csóválta a fejét Harry, és elindult a hálószoba felé, Piton pedig szorosan a nyomában volt.
Harry amint meglátta a volt-nincs szekrényt, gyorsan elvégzett rajta néhány bűbájt, mellyel kideríthette kitől vették meg, aztán Pitonra nézett, és csak egy szót mondott, de az mindent kifejezett:
− Mundungus.
Piton erre hangosan felhorkant.
− Sejthettük volna.
Harry egy intéssel az ágyra varázsolta Marge néni összes ruháját, aztán összezsugorította a bútort, és dehoppanáltak a ház elé, majd Piton ismételten benyitott a házba, ráfogta Fubster ezredesre a pálcáját, és kitörölte a memóriáját. Harry ugyanezt elvégezte Marge nénivel, s miután jól végezték dolgukat, visszamentek Piton üzletébe.
− Nos, szörnyű volt ez a kis munka, Potter? – kérdezte Piton, miközben visszanagyította a bútort.
− Az volt – bólintott Harry. – Marge nénivel harmadik év nyár elején találkoztam utoljára; nem gondoltam, hogy még valaha is viszont látom. Főleg nem ilyen idegállapotban…
− És most mit fogsz tenni?
− Megkeresem Mundungust – felelte Harry, s már az ajtónál járt, mikor Piton utána szólt.
− Potter! Köszönöm!
− Nincs mit, uram – mosolyodott el Harry.
***
Mundungus Fletcher hebegett-habogott, hogy neki aztán semmi köze a volt-nincs szekrény-ügyhöz, de végül Harry jóvoltából csak bilincs került a kezére, ám a Mágiaügyi Minisztérium sokadik figyelmeztetésével újtára bocsájtotta. Ez a kisstílű bűnöző valahogy mindig megússza, hogy komolyabb büntetést kapjon.
Marge néni és Fubster ezredes, mágiás emlékeik teljes hiányában ugyan, de egy hónappal később megülték lagzijukat, és azóta is boldogan, sok veszekedéssel tarkítva élnek.
Harry és Perselus közös kalandjukat követően többször beszélgettek és kávéztak, s kettejük kapcsolata a lehető legjobb barátságban gyümölcsözik.
Vége
"Az ihlet, a lusta írók kifogása"
"Nem voltam szar ember - még ha szarokat írtam is..." by: Két arc: Bűnösök imája
|
| |
| |
tetszett! Köszönöm hogy olvashattam!
:applause: 
